sex hikaye

Zsuzsa Bruria Forgács

 

writer

Biography

Az Eötvös Loránd Tudományegyetem bölcsészkara történelem-filozófia szakának elvégzése után 1980-tól tizenhárom évet az Egyesült Államokban, New Yorkban töltött, ahol többek között szociológiát tanult a New York City University-n. Volt bírósági tolmács, felszolgáló, festékkaparó-restaurátor, korrepetitor, idősgondozó, újságfelolvasó vakoknak, bankpénztáros, magántitkárnő, babysitter, gimnáziumi történelem tanár, egyetemi szociológia előadó, és részt vett számos szociológiai kutatásban, főleg a szegénység, menedékhely, deviancia és prostitúció témakörökben. 1993-ban hazatelepült. Azóta elsősorban fordításból, publicisztikából és alkalmankénti forgatókönyvírásból, valamint dokumentumfilmek forgatásából él. Első novellája a Mozgó Világban jelent meg 1980-ban. Első könyve pedig Talált nő címmel jelent meg 1995-ben az Q.E.D. kiadónál, Szegeden. Megálmodója és szervezője volt a Szubjektív városnézés és a Szépírók Villamosa kulturális eseményeknek 1997-2003 között. 1994-ben Játszótéri Hírek címen tizenhárom részes dokumentum-filmsorozatot készített gyerekekkel. 1994-ben, 1998-ban és 2002-ben a Szubjektív híradó részeként készítette el háromrészes, választásokkal foglalkozó sorozatát. 1973-80 között részben lakásszínházában, részben a Fiatal Művészek Klubjában és más helyszíneken adott elő saját darabokat, valamint mások által szerzett színműveket: Vizsgálat egy minden gyanú fölött álló polgár ügyében; Jean Genet, Cselédek; Szerelem a próbababámmal; Megértés terrorja. Ugyancsak ebben az időszakban a Balázs Béla filmstúdióban készítette el testvérével, Forgách Andrással a Megértés terrorja című kísérleti filmjét.

Filmography

writer
 
2006 A macska szerepe a francia irodalomban
pictures
No picture
Videos
No video

Genres

drama
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu