sex hikaye

Tibor Eichinger

 

music

Biography

13 évesen kezdett gitározni. A 80-as évek elején klasszikus gizározást tanult Debrecenben, majd Budapesten a Jazz zenével ismerekedett. 1989-ben egy évig tanult a Bartók Béla Zeneművészeti Konzervatóriumban. 1990-1994-ig a LFZF járt, ahol diplomát szerzett. 1994-ben alapította első jazz quartetjét Budapesten és magyarországi színpadokon léptek fel. Első jazz albuma 1999-ben Üzenet a kertből címmel jelent meg. Második albuma What watch 2001-ben, harmadik Légúti panaszok 2001-ben jelent meg. Saját jazz quartetjén kívül számos más produkcióban vett részt. East and West címmel duó lemeze jelent meg Stefan Varga német jazz gitárossal, játszott a Kréta Kör társulattal. Tagja volt a Wertetich Orchestrának, a Bop-Art orchestrának. Filmzenét írt Szomjas György Váratlan halál című nagyjátékfilmjéhez. Dolgozott Szőke András filmrendezővel. Két duó koncertet adott Gadó Gáborral.

Filmography

music
 
1996 Kishúsleves
pictures
No picture
Videos
No video
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu