Print

Amadeus Mozart Wolfgang

(27 January, 1756 - 05 December, 1791)

 

music

Biography

Édesapja Leopold Mozart (1719-1787), muzsikus, zeneszerző, édesanyja Anna Maria Pertl (1720-1778). Salzburg abban az időben a Német-római Birodalom érseksége volt. Születése másnapján keresztelték meg a Szt. Rupert katedrálisban, Johannes Chrysostomus Wolfgangus Theophilus Mozart névre. Utazásai során Mozart sok zenésszel találkozott, és megismerte számos nagy zeneszerző (Johann Sebastian Bach, Georg Friedrich Händel, és Joseph Haydn) műveit. Nem csak a muzsikusokra figyelt fel: annyira lenyűgözte a Benjamin Franklin által készített üvegharmonika, hogy komponált néhány művet a hangszerre. Mozart zenei tehetsége nagyon korán, kb. 3-4 éves korában megmutatkozott. Leopold Mozart már igen hamar zenei képzésben részesítette fiát, zongorázni és hegedülni tanította. A gyermek zenei képességei nagyon gyorsan fejlődtek. 1761 szeptemberében lépett fel először nyilvánosan a salzburgi egyetem egyik színházi előadásának résztvevőjeként. Apja gyorsan felismerte, hogy jelentős jövedelemre tehet szert, ha bemutatja a csodagyermeket Európa udvaraiban. Egy anekdota szerint, amikor a kis Wolfgang megbetegedett, apja jobban aggódott az emiatt kieső bevétel, mint fia egészsége miatt. Elképzelhető, hogy az állandó utazások és a hideg időjárás hozzájárult egészségének későbbi megromlásához (veséje végül fölmondta a szolgálatot), ill. korai halálához. 1763 januárjától újra Salzburgban éltek. Egy augsburgi újság tudósítása szerint az ekkor hét éves Wolfgang Amadeus felnőtt módon játszott. Emellett különböző stílusokban rögtönzött; blattolt, azaz lapról kísért, letakart billentyűzeten egy megadott témához basszust szerkesztett, és kivételes hallásának is rendszeresen tanúbizonyságát adta. Néhány hónap múlva Leopold Mozart több éves európai turnéra indította gyermekeit! Éveken át tartó vándorlás következett. Koncerteztek Londonban, Antwerpenben, Gentben, Hágában, Milánóban, Rómában, Bécsben, Augsburgban, Párizsban, Münchenben ... Mindeközben folyamatosan saját műveket komponált. 1782. augusztus 4-én apja akarata ellenére elvette feleségül Constanze Webert. Összesen hat gyermekük született, közülük kettő érte meg a felnőttkort. A következő időszak a konszolidációé: Mozart megkísérli, hogy mint szabadon alkotó zeneszerző, művei tiszteletdíjából, koncertezésből és tanításból éljen meg. E hármas funkciójának nagyszerű eredménye zongoraversenyeinek ragyogó sorozata, amelyet nyilvános hangversenyein maga mutatott be. De ez az új korszak jelenti egyben a "gáláns" stílussal való végső leszámolást is az ekkortájt élményszerűen fölfedezett és behatóan tanulmányozott "tudós" stílus javára. Johann Sebastian Bach néhány művének megismerése revelációszerűen hatott Mozartra, és kései, érett kompozícióin ez a hatás jelentősen mutatkozik meg. 1788-ban Mozart újabb barokk zenei élményekkel gazdagodott: Van Swieten báró oratórium-előadásai számára Georg Friedrich Händel több művét készíti elő, szükség szerint a hangszerelésen is módosítva. Utolsó, nagyszerű szimfóniái is ebben az évben íródtak, a zeneszerző anyagi helyzete azonban változatlanul labilis volt, olykor kétségbeejtő, s bár a császár kinevezi kamaramuzsikusának, Mozart életkörülményein ez mit sem javított. Mozart betegsége és halála kényes téma: a romantikus legendák és ellentmondó állítások különösen nehézzé teszik a tisztánlátást. Közvetlen oka a halotti bizonyítvány szerint is vitatott. A legvalószínübb a higanymérgezés vagy reumatikus láz. Az egyik feltételezés az volt, hogy Mozarttal a szabadkőművesek végeztek, mivel A varázsfuvolával túl sok szabadkőműves titkot árult el. Mozart termékeny zeneszerző volt és rengeteg műfajban alkotott: írt operákat, zongoraversenyeket, és versenyműveket egyéb hangszerekre, vonósnégyeseket és - ötösöket, ezen kívül sok zongoradarabot, kamarazenét, misét, vallásos darabokat, divertimentót és más szórakoztató muzsikát. Műveit a Köchel-jegyzék tartalmazza; a művek mellett a Köchel-jegyzékszám feltüntetése szokásos.

Filmography

music
 
2008 Májusi zápor
2007 Mozzzart
2005 Kinder Garden
2004 Budapest, végállomás
2000 Triptichon - Napló, IX., X., XV.
1996 Az ember tragédiája - Falanszter
1991 Magyar rekviem
1989 Szédülés
1988 Mozart: Cosi fan tutte
1986 Elysium
1982 A remény joga
1980 Szöktetés a Szerájból
Wolfgang Amadeus Mozart: Cosi fan tutte

 

Reference

 

Credited with

Dénes Gulyás - actor  
Miklós Szinetár - director  
Andrea Ulbrich - actor  
Éva Bátori - actor  
Ildikó Iván - actor  
László Polgár - actor  
Abramowsky Klaus - actor  
András Szalai - director of photography  
András Szirtes - producer  
András Vas - director of photography  
Andrea Kiss - actor  
Anna Kornis - editor  
Anna Ráckevei - actor  
Antal Valter - editor  
Áron Őze - actor  
Attila Poór - director of photography  
Balázs Dobóczi - director of photography  
Balázs Radics - director of photography  
Carriere Matthieu - actor  
Csaba Szekeres - director  
da Ponte Lorenzo - writer  
Edina Pásztor - actor  
Emőke Csengey - costume designer  
Erika Szántó - director  
Eszter Ónodi - actor  
Éva Palotai - editor  
Éva Schulze - screenwriter  
Ferenc Bács - actor  
Ferenc Kállai - actor  
Ferenc Zádori - director of photography  
Gábor Tóbiás - editor  
Gergő Kaszás - actor  
Géza Tóth - actor  
György Cserhalmi - actor  
György Dörner - actor  
György Fülöp - producer  
Hefler Andrew - actor  
Hegedűs 2 László - screenwriter  
Ildikó Bánsági - actor  
Imre Hadzsi - music  
Imre Madách - writer  
Irén Bordán - actor  
János Bodrossy - director of photography  
János Réti - sound  
János Szász - screenwriter  
János Zsombolyai - director of photography  
József Romvári - set designer  
Károly Eperjes - actor  
Károly Esztergályos - screenwriter  
Károly Makk - screenwriter  
Kázmér Sárkány - actor  
László Helle - production manager  
László Pesty - director  
Liisa Turkka Marija - actor  
Lili Bordán - actor  
Magda Kalmár - actor  
Mahler Gustav - music director  
Manka Szirtes - actor  
Marcell Jankovics - director  
Margaréta Szabó - actor  
Margit Kaffka - writer  
Mária Rigó - editor  
Mariann Takács - sound engineer  
Márk Győri - director of photography  
Márta Jánoskúti - costume designer  
Mihály Kornis - screenwriter  
Miklós Bíró - director of photography  
Miklós Gurbán - director of photography  
Miklós Varga - actor  
Miklós Vásárhelyi - dramaturg  
Ottó Benke - director of photography  
Péter Bacsó - producer  
Peterson Gunar - actor  
Ravel Maurice - music  
Schultze - music  
Strauss Johann - music  
Tamás Jordán - actor  
Tibor Gazdag - actor  
Tibor Máthé - director of photography  
Tibor Orosz - production manager  
Tibor Szilágyi - actor  
Tímea Rába - actor  
Vera Hertzka - editor  
Virág Boris - director of photography  
Vivaldi Antonio - music  
Zoltán Bezerédi - actor  
Zoltán Hegyi - actor  
Zoltán Nagy - actor  
Zsolt Kézdi-Kovács - director  
Zsolt László - actor  

Genres

drama educational experimental music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |