Print

Gábor Madarász

 

music

Biography

Zeneszerző - szövegíró 1992-ben végzett az American Institute of Music gitár-tanszékén, Bécsben. Ugyanebben az évben bekerült az Azok a fiúk zenekarba,majd Somló Tamás kísérő zenekarába, először mint gitáros, majd mint zeneszerző,hangszerelő.1993-ban kezdett Kovács Ákossal dolgozni, gitárosként, szerzőként, hangszerelőként. Ez a munkakapcsolat 2002-ben szűnt meg. Saját rock-zenekarával, a Mex-el, 6 nagylemezt készített. A Csinibaba és a Zimmer Feri című filmek zenei munkálataiban zeneszerzőként és hangszerelőként is kivette részét. Háromszor választották az év gitárosának. 1992 óta számtalan lemez- hangfelvétel munkálataiban vett részt. 1997-től reklámzenék szerzésével is foglalkozik, mint szerző, producer, és mint előadó. Emellett hangszer-demonstrátorként és szakértőként működik közre a Roland és a Marshall hazai képviselőinél. Zenekara: Kentaur - szólógitár, ének Balkán Fanatik - gitár

Filmography

music
 
2008 Kaméleon
2007 Konyec - Az utolsó csekk a pohárban
2005 Csak szex és más semmi
2004 Állítsátok meg Terézanyut!

 

Credited with

Judit Schell - actor  
Sándor Csányi - actor  
Balázs Hujber - production designer  
Buda Gulyás - director of photography  
Ernő Mesterházy - producer  
Ervin Nagy - actor  
Gábor Kálomista - producer  
Gabriella Hámori - actor  
György Sánta - producer  
István Király - editor  
Krisztina Goda - director  
Mónika Mécs - producer  
Réka Divinyi - screenwriter  
Zsolt László - actor  
Zsolt Trill - actor  
Ádám Kisprumik - costume designer  
Adél Jordán - actor  
Ági Mednyánszky - actor  
Ágnes Bánfalvy - actor  
Ágnes Menyhárt - set designer  
Andrea Flesch - costume designer  
Antal Czapkó - actor  
Balázs Lovas - screenwriter  
Béla Rigó - screenwriter  
Csaba Jakab - actor  
Emil Keres - actor  
Eszter Ónodi - actor  
Ferenc Bács - actor  
Ferenc Elek - actor  
Ferenc Hujber - actor  
Gábor Balázs - sound engineer  
Gábor Heller - screenwriter  
Gábor Rohonyi - director  
Gyula Pados - director of photography  
István Bodzsár - producer  
János Breckl - costume designer  
János Kulka - actor  
János Szabolcs - visual design  
Jenő Csiszár - actor  
József Tóth - actor  
Judit Rezes - actor  
Károly Gesztesi - actor  
Kata Dobó - actor  
Katalin Várnagy - actor  
László Sinkó - actor  
Mano Csillag - editor  
Mari Csomós - actor  
Melinda Major - actor  
Péter Barbinek - actor  
Péter Bergendy - director  
Péter Horkay - actor  
Péter Szatmári - director of photography  
Réka Pelsőczy - actor  
Rosić Djoko - actor  
Sándor Bárdosi - actor  
Tamás Babos - director of photography  
Teri Földi - actor  
Zoltán Kovács - editor  
Zoltán Rátóti - actor  
Zoltán Schmied - actor  
Zoltán Seress - actor  
Zsolt Nagy - actor  
Zsolt Pozsgai - screenwriter  
Zsuzsanna Rácz - screenwriter  

Genres

crime comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |