Print

Zoltán Kovács

 

editor

Biography

Kovács Zoltán 1975-ben született Budapesten. A Népszabadság Oktatási Központ videó műsorkészítő szakán szerzett középfokú diplomát 1999-ban. A XV. kerületi kábeltelevíziónál kezdte pályáját, majd később olyan tévéműsorok készítésében működött közre vágóként, mint az Oázis, a Frei-dosszié, a Propaganda, a Cinematrix,a Késő Este Hajós Andrással, vagy a Limonádé című sitcom. Eközben felvételt nyert a Színház- és Filmművészeti Egyetem vágó szakára, ahol 2006-ban diplomázott. Számos sikeres kisjátékfilm vágója, (pl. Melletted, Szupermosás, No comment, Negyedóra, Hatemelet tiszta üveg, vagy az idei egyik Cannes-i magyar versenyfilm, a 411-Z) és a Szabadság, szerelem című film second editora volt. Kamondi Zoltán Kísértések, és Dolina című filmjében Avid editorként dolgozott. 2006-ban és 2008-ban a közönség egyaránt a legjobbnak szavazta mozielőzeteseit, amit a Csak szex és más semmi, valamint a Zuhanórepülés című filmekhez készített. Első nagyjátékfilmje, amit vágóként jegyez, Koltai Róbert 2007-es Megy a gőzös című vígjátéka. 2008-ban A nyomozó című film kiemelkedő vágásáért a 39. Magyar Filmszemlén Arany Olló-díjat nyert.

Filmography

editor
 
2013 Coming out
Kispárizs
2012 Godly Shift
2010 Magasfeszültség
Fehér nyíl
2009 Poligamy
Last Times
2008 A nyomozó
Kaméleon
Nem gyerekjáték
2007 Megy a gőzös
411-Z
2006 Kompakt kis szerelem
2005 Szupermosás
Melletted
2004 Csibész
Hatemelet tiszta üveg
2002 Limonádé
Jött egy busz...

 

Credited with

Ádám Fillenz - director of photography  
Máté Herbai - director of photography  
Dénes Orosz - director  
Ferenc Pusztai - producer  
Kátya Tompos - actor  
Sándor Csányi - actor  
Zoltán Gergely - screenwriter  
Andrea Taschler - production manager  
Béla Mészáros - actor  
Bori Péterfy - actor  
Buda Gulyás - director of photography  
Csaba Czene - actor  
Csaba Major - sound engineer  
Csongor Fazekas - sound engineer  
Dániel Erdélyi - director  
Gábor Balázs - sound engineer  
Gábor Kálomista - producer  
Gábor Róbert - actor  
Gergely Pohárnok - director of photography  
György Durst - producer  
István Bodzsár - producer  
Iván Angelusz - producer  
János Breckl - costume designer  
Judit Pogány - actor  
Roland Rába - actor  
Sosa Juristovszky - costume designer  
Tamás Babos - director of photography  
Zoltán Géczi - actor  
Zsolt Anger - actor  
Adrienn Réti - actor  
Ági Kökényessy - actor  
Ákos Kőszegi - actor  
Ákos Orosz - actor  
Andor Lukáts - actor  
András Ötvös - actor  
Andrea Flesch - costume designer  
Andrea Osvárt - actor  
Anikó Für - actor  
Anita Tisza - actor  
Áron Mátyássy - screenwriter  
Árpád Bogdán - actor  
Árpád Schilling - director  
Attila Gigor - screenwriter  
Attila Kasvinszki - actor  
Balázs Hujber - visual design  
Beáta Hoffmann - costume designer  
Csaba Pindroch - actor  
Csaba Polgár - actor  
Dániel Hámori - special effects makeup  
Dániel Reich - director of photography  
Dorina Martinovics - actor  
Edina Ellinger - actor  
Ernő Fekete - actor  
Ernő Mesterházy - producer  
Ervin Nagy - actor  
Eszter Bánfalvy - actor  
Eszter Földes - actor  
Éva Kerekes - actor  
Ferenc Török - director  
G. S. Ábris - director of photography  
Gábor Gera - music  
Gábor Herendi - producer  
Gábor Karalyos - actor  
Gábor Madarász - music  
Gábor Rajna - co-producer  
Gábor Sipos - co-producer  
Gábor Valcz - set designer  
Gabriella Hámori - actor  
Gabriella Parádi - costume designer  
György Budai - production manager  
György Pálfi - director  
György Sánta - executive producer  
Győző Szabó - actor  
Hegedűs D. Géza - actor  
Hermina Fátyol - actor  
Ildikó Incze - actor  
Ildikó Tóth - actor  
Imre Csuja - actor  
István Znamenák - actor  
Iván Kapitány - director  
János Kulka - actor  
János Szabolcs - visual design  
Jay Judie - actor  
József Gyabronka - actor  
József Kádas - actor  
József Kelemen - actor  
József Varga - actor  
Judit Fodor - production manager  
Judit Rezes - actor  
Károly Gesztesi - actor  
Károly Safranek - actor  
Kata Bartsch - actor  
Kata Gellén - actor  
Katalin Mészáros - director  
Katalin Naszódi - line producer  
Kati Lázár - actor  
Katinka Egres - actor  
Koltai Gábor P. - producer  
Koltai P. Gábor - screenwriter  
Kornél Mundruczó - director  
Kornél Simon - actor  
Krisztina Esztergályos - director  
Krisztina Goda - screenwriter  
L.L. Junior - music  
Lehel Kovács - actor  
Mari Csomós - actor  
Marianna Szalay - actor  
Márk Bodzsár - screenwriter  
Marton Frigyes B. - director of photography  
Miklós Bányai - actor  
Mónika Mécs - producer  
Nagy Lajos Parti - writer  
Nóra Parti - actor  
Orsolya Bánki - production manager  
Orsolya Zsigmond - production manager  
Pater Sparrow - production designer  
Péter Blaskó - actor  
Péter Horkai - actor  
Péter Horkay - actor  
Péter Miklós - actor  
Péter Reich - producer  
Réka Divinyi - screenwriter  
Réka Tenki - actor  
Róbert Koltai - director  
Róbert Maly - director of photography  
Sába - actor  
Sándor Badár - actor  
Sándor Csikos - actor  
Sándor Terhes - actor  
Simon Szabó - actor  
Tamás Faix - production manager  
Tamás Hutlassa - producer  
Tamás Jordán - actor  
Tamás Keresztes - actor  
Tamás Puskás - actor  
Tamás Szvath - actor  
Teréz Vass - actor  
Vera Venczel - actor  
Veronika Harcsa - musician  
Viktor Bodó - director  
Viktor Horváth - actor  
Viktor Nagy - actor  
Zoltán Bezerédi - actor  
Zoltán Mucsi - actor  
Zoltán Rajkai - actor  
Zoltán Újvári - actor  
Zsolt László - actor  
Zsolt Trill - actor  
Zsolt Zágoni - actor  

Genres

adaptation drama black comedy experimental short film crime romantic sketch comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |