Print

Péter Huszti

79 (04 May, 1944 )

 

actor, performer

Biography

1966-ban végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskolát. A diploma megszerzése után a Madách Színházhoz szerződött. 1974-től tanít a Színház- és Filmművészeti Egyetemen. 1988-tól az egyetem színházi főtanszakának vezetője. 1989-től 1994-ig a Madách Kamara művészeti vezetője volt. 1994 és 2001 között az egyetem rektora volt. 2007-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagjává választották. Ugyanebben az évben lett a Soproni Petőfi Színház művészeti tanácsadója. Leginkább drámai szerepekben játszik, de néhány musicalben is bemutatkozott. Az Operettszínház vendégművésze is volt. Az évek során a rendezés is jelentős szerepet töltött be életében. A színház mellett több mint 100 filmben, illetve tévéjátékban szerepelt.
Díjai: SZOT-díj - 1972 Jászai Mari-díj - 1974 Kossuth-díj - 1978 Érdemes művész - 1983 Apáczai-Csere János-díj - 2002 Kiváló művész - 2004 MTA Pázmány Péter Felsőoktatási díj - 2006

Filmography

actor
 
2002 Rejtélyes viszonyok
2001 A Nagyúr - gróf Bánffy Miklós
1986 Villámfénynél
1984 Az élet muzsikája - Kálmán Imre
1979 Csillag a máglyán
1978 A két Bolyai
Bolondok bálja
1977 Peer Gynt
1976 Fekete gyémántok
A szerző persze őrült
Hungária Kávéház
1975 Gellérthegyi álmok
Othello
1974 Ámokfutás
Aranyborjú
Sosem lehet tudni
1973 Az ördög cimborája
Ártatlan gyilkosok
Csínom Palkó
1972 Harminckét nevem volt
Utazás Jakabbal
Fuss, hogy utolérjenek
1971 Csárdáskirálynő
A gyilkos a házban van
Asszonyok mesélik
1970 Őrjárat az égen
A fejedelem
1969 Az ember tragédiája
Imposztorok
Az alvilág professzora
1967 Pompadour bikiniben
1966 Apa - Egy hit naplója
Dániel
A pesti légionárius
Lóvá tett lovagok
Gaudiopolis - In memoriam Sztehlo Gábor
A gyáva
performer
 
1998 Pompadour bikiniben

 

Reference

 

Credited with

Ottó Ádám - director  
László Mensáros - actor  
Ildikó Piros - actor  
Ferenc Kállai - actor  
Ila Schütz - actor  
János Körmendi - actor  
László Dózsa - actor  
Attila Lőte - actor  
Béla Tímár - actor  
Ferenc Bessenyei - actor  
Ferenc Zenthe - actor  
Igor Sík - director of photography  
Klári Tolnay - actor  
Lajos Őze - actor  
László Horesnyi - actor  
Miklós Benedek - actor  
Miklós Szinetár - director  
Németh Lajos Cs. - actor  
Péter Haumann - actor  
András Bálint - actor  
Antal Páger - actor  
Edit Domján - actor  
Éva Almási - actor  
Ferenc Bencze - actor  
Ferenc Némethy - actor  
György Illés - director of photography  
Györgyi Andai - actor  
Irén Psota - actor  
József Székhelyi - actor  
László Csákányi - actor  
László Márkus - actor  
Márton Keleti - director  
Miklós Bíró - director of photography  
Péter Benkő - actor  
Szilvia Sunyovszky - actor  
Tóth László Tahi - actor  
Ádám Szirtes - actor  
Ágnes Bánfalvy - actor  
András Kozák - actor  
András Márton - actor  
Árpád Gyenge - actor  
Béla Ernyey - actor  
Bog Ion - actor  
Dezső Garas - actor  
Ernő Szénási - actor  
Ervin Kibédi - actor  
Ferenc Szécsényi - director of photography  
Flóra Kádár - actor  
G. B. Shaw - writer  
Gábor Harsányi - actor  
Géza Tordy - actor  
György Kálmán - actor  
György Miklósy - actor  
Gyula Benkő - actor  
Gyula Bodrogi - actor  
Hédi Temessy - actor  
Ildikó Bánsági - actor  
Ildikó Pécsi - actor  
Imre Mihályfi - director  
István Avar - actor  
István Bujtor - actor  
István Dégi - actor  
István Fillár - actor  
István Kállai - screenwriter  
István Sztankay - actor  
Iván Darvas - actor  
Jácint Juhász - actor  
Károly Makk - director  
Lajos Balázsovits - actor  
László Kozák - actor  
László Németh - writer  
Mari Szemes - actor  
Mariann Wieber - costume designer  
Marianna Moór - actor  
Miklós Gábor - actor  
Miklós Kalocsay - actor  
Nándor Tomanek - actor  
Péter Balázs - actor  
Péter Rudolf - actor  
Rita Békés - actor  
Róbert Koltai - actor  
Sándor Suka - actor  
Sándor Szabó - actor  
Tamás Dunai - actor  
Tamás Major - actor  
Tamás Vayer - set designer  
Zoltán Basilides - actor  
Zoltán Latinovits - actor  
Zoltán Várkonyi - actor  
Ádám Horváth - director  
Ádám Rajhona - actor  
Ágnes Bertalan - actor  
Ákos Kertész - screenwriter  
Albert Gaál - director  
Alfonz Krizsik - actor  
Andor Ajtay - actor  
András Dékány - writer  
András Kern - actor  
András Németh - producer  
András Sütő - writer  
Andrásné Kármentő - editor  
Anikó Für - actor  
Anikó Sáfár - actor  
Anna Györgyi - actor  
Anna Muszte - actor  
Attila Tyll - actor  
Balázs Szuhay - actor  
Balázs Vargha - actor  
Béla Paudits - actor  
Béla Szerednyey - actor  
Belenkij Grigorij - director of photography  
Dániel Erdélyi - actor  
Deák B. Ferenc - actor  
Dezső Kellér - writer  
Dezső Mészöly - translator  
Dezső Radványi - screenwriter  
Dóra Köves - actor  
Dorottya Udvaros - actor  
Edit Ábrahám - actor  
Emőke Mezey - dramaturg  
Endre Harkányi - actor  
Enikő Eszenyi - actor  
Enikő Tóth - actor  
Erika Bodnár - actor  
Erika Pápai - actor  
Erika Szántó - screenwriter  
Erzsébet Házy - actor  
Erzsébet Mialkovszky - costume designer  
Erzsi Galambos - actor  
Erzsi Hegedűs - actor  
Erzsi Orsolya - actor  
Erzsi Pásztor - actor  
Eszter Kárász - actor  
Eszter Szakács - actor  
Éva Igó - actor  
Éva Kelemen - actor  
Éva Pap - actor  
Éva Schulze - screenwriter  
Éva Spányik - actor  
Éva Szabó - actor  
Éva Vass - actor  
Félix Máriássy - director  
Ferenc Bács - actor  
Ferenc Baracsi - actor  
Ferenc Horváth - actor  
Ferenc Karinthy - writer  
Ferenc Lengyel - actor  
Ferencné Szécsényi - editor  
Frigyes Hollósi - actor  
Gábor Agárdy - actor  
Gábor Csíkos - actor  
Gábor Deme - screenwriter  
Gábor Kiss - actor  
Gábor Koncz - actor  
Gábor Markaly - actor  
Gábor Máté - actor  
Gábor Nagy - actor  
Gergely Alapi - actor  
Géza Molnár - writer  
Géza Simon - actor  
György Bárdy - actor  
György Györffy - actor  
György Győrffy - actor  
György Lengyel - director  
György Miklóssy - actor  
György Palásthy - director  
György Szepesi - actor  
Gyula Bornyi - director of photography  
Gyula Maár - screenwriter  
Gyula Marosi - dramaturg  
Gyula Mészáros - director  
Gyula Szabó - actor  
Hédi Temesi - actor  
Hédi Váradi - actor  
Hilda Gobbi - actor  
Ibsen Henrik - writer  
Ida Turay - actor  
Ilona Bencze - actor  
Ilona Béres - actor  
Ilona Kállay - actor  
Imre Eck - choreographer  
Imre Madách - writer  
Imre Sarkadi - writer  
Imre Sinkovits - actor  
Irén Bordán - actor  
Irén Varga - actor  
Irma Patkós - actor  
István Balázs - actor  
István Békeffi - screenwriter  
István Békeffy - writer  
István Császár - screenwriter  
István Csók - actor  
István Hildebrand - director of photography  
István Hirtling - actor  
István Iglódi - actor  
István Jeney - actor  
István Kiss - actor  
István Szabó - director  
István Szatmári - actor  
István Uri - actor  
Iván Bánki - director  
János Árva - actor  
János Bródy - music  
János Csányi - actor  
János Erdődy - screenwriter  
János Herskó - screenwriter  
János Kende - director of photography  
János Koós - actor  
János Kovács - actor  
János Rózsa - editor  
János Zsombolyai - director of photography  
Jenő Rejtő - writer  
Józsa Hacser - actor  
József Békés - dramaturg  
József Gyabronka - actor  
József Horváth - actor  
József Kautzky - actor  
József Romvári - editor  
József Vándor - actor  
Judit Gombár - costume designer  
Judit Halász - actor  
Judit Máriássy - screenwriter  
Judit Pogány - actor  
Judit Schaffer - costume designer  
Kálmán Mikszáth - writer  
Kamill Feleki - actor  
Kardos G. György - adaptation  
Károly Kassai - actor  
Károly Szakonyi - writer  
Kata Kánya - actor  
Katalin Takács - actor  
Kati Lázár - actor  
Kati Sólyom - actor  
Kristóf Németh - actor  
Krisztina Ferenczi - actor  
Lajos Áprily - translator  
Lajos Básti - actor  
Lajos Fazekas - director  
Lajos Koltai - director of photography  
Lajos Lenkei - writer  
Lajos Maróti - writer  
László Bánhidi - actor  
László Bartha - set designer  
László Csurka - actor  
László Drégely - set designer  
László Duba - set designer  
László Görög - writer  
László Gyurkó - writer  
László Inke - actor  
László Nádasi - writer  
László Seregi - director  
László Szacsvay - actor  
László Ungváry - actor  
László Vadnay - writer  
László Vajda - actor  
Lili Monori - actor  
Magdolna Menszátor - actor  
Manyi Kiss - actor  
Margit Bara - actor  
Mari Csomós - actor  
Mari Varga - actor  
Mária Fekete - costumes  
Mária Garamszegi - actor  
Mária Rákosi - actor  
Mária Ronyecz - actor  
Mária Sulyok - actor  
Mariann Ember - dramaturg  
Marianne Szemes - screenwriter  
Marton Frigyes B. - director of photography  
Máté Haumann - actor  
Mátyás Csizmarek - screenwriter  
Melinda Máriáss - actor  
Mihály Bössönyi - performer  
Mihály Morell - editor  
Mihály Szemes - director  
Miklós Gurbán - director of photography  
Miklós Herczenik - director of photography  
Miklós Molnár - director of photography  
Miklós Szakáts - actor  
Mikulski Stanislaw - actor  
Mór Jókai - writer  
Nagibin Jurij - screenwriter  
Nelly Vágó - costume designer  
Nóra Németh - actor  
Nóra Tábori - actor  
Oszkár Gáti - actor  
Ottó Forgács - director of photography  
Pál Gábor - screenwriter  
Pál Horváth - actor  
Pál Prónay - writer  
Paryla Karl - actor  
Péter Cseke - actor  
Péter Kertész - actor  
Péter Makai - set designer  
Péter Siposhegyi - screenwriter  
Péter Szász - director  
Péter Zimre - screenwriter  
Róbert Bán - director  
Sándor Bródy - writer  
Sándor Dávid - actor  
Sándor Horváth - actor  
Sándor Kőmíves - actor  
Sándor Németh - actor  
Sándor Pécsi - actor  
Sándor Sára - director of photography  
Sándor Siménfalvy - actor  
Sándor Zákonyi - editor  
Sarolta Zalatnay - actor  
Schaner Johannes - actor  
Shakespeare William - writer  
Székely B. Miklós - actor  
Tamás Bárány - screenwriter  
Tamás Emőd - writer  
Tamás Farkas - actor  
Tamás Jordán - actor  
Tamás Sipos - dramaturg  
Tamás Somló - director of photography  
Tamás Szirtes - director  
Tamás Végvári - actor  
Tamás Vitray - actor  
Teréz Bod - actor  
Teri Losonci - editor  
Teri Tordai - actor  
Tibor Bodor - actor  
Tibor Hranitzky - producer  
Tibor Mestyán - director of photography  
Tibor Szilágyi - actor  
Tibor Szolnoki - actor  
Virgil Szilágyi - director of photography  
Zoltán Farkas - editor  
Zoltán Rátóti - actor  
Zoltánné Kerényi - editor  
Zsolt László - actor  
Zsuzsa Bánki - actor  
Zsuzsa Holl - actor  
Zsuzsa Ráthonyi - actor  

Genres

drama crime romantic music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |