sex hikaye

Zoltán Kőrösi

 

screenwriter, writer, cast

Biography

Iskoláit Marcaliban, Székesfehérvárott, Debrecenben és Budapesten végezte, Székesfehérvárott, a Teleki Blanka gimnázium angol tagozatán érettségizett, és a budapesti ELTE Bölcsészettudományi Karán magyar-történelem szakon diplomázott 1987-ben. 1989-ben Lisszabonban, Portugáliában élt. 1990 óta dolgozik a Magyar Rádióban, 1995-től a Magyar Rádió Irodalmi szerkesztőségének vezetője, 2002 júliusától az újonnan alakult Művészeti Főszerkesztőség főszerkesztője lett. Rádiós munkái során egyaránt végezett dramaturgi és szerkesztői tevékenységet. 1998 óta tagja a MEDIAWAVE- Fényírók fesztiválja nemzetközi zsűrijének, illetve 1999 óta a Magyar Mozgókép Közalapítvány Játékfilmes szakkuratóriumának. Több filmforgatókönyvet írt, ezek közül A kis utazás című film a 2000.évi Magyar Filmszemlén elnyerte a Közönség díját. Első novellájával 1992-ben megnyerte a Magyar Napló című irodalmi hetilap Örkény István-novellapályázatát. Ugyanebben az évben jelent meg első kötete, a beszélgetéseket tartalmazó Felrombolás című kötet, ezt azóta további hét könyv követte, a legutóbbi: Télidő (párhuzamos történetek) 2002. Munkái során Móricz-, Nemzeti Kulturális Alap-, Eötvös- és Soros-ösztöndíjban részesült.

Filmography

screenwriter
 
2000 A kis utazás
1998 Szabadkikötő
writer
 
2007 Budapest, nőváros
1999 Freeport
cast
 
2010 Innováció az emberért - Az internet, mint önálló organizmus
pictures
No picture
Videos
No video

Genres

drama experimental romantic comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu