sex hikaye

Szabolcs Szőke

 

music, actor

Biography

Budapesten élő és tevékenykedő zenész, képzőművész és színházi alkotóművész. Zenei tanulmányait klasszikus hegedűn kezdte és csak később fordult érdeklődése a különleges hangzású, főként keleti vonós hangszerek (gadulka, sarangi, gusla) felé. Ezzel egyidejűleg ritkán hallott és kevésbé ismert hangszereket tervezett, többet meg is valósított különböző színházi produkciókban és koncerteken. Tradicionális, de mára már elfeledett, szinte egyáltalán nem használt hangszereket (hólyaghegedű) újra felfedezett és produkcióiban fontos dramaturgiai szerephez juttatta azokat. Mindemellett képzőművészként is tevékenykedett, egyéni és csoportos kiállításokon, és ezáltal a látványtervezés a színházon belül igen közel állt hozzá. Zenészként először a színház keretein belül kezdett el dolgozni 1971-81 között állandó munkatársa és egyik alapítója volt a nemzetközileg is jegyzett Stúdió "K" Színháznak. Szőke Szabolcs zenei pályafutása szólistaként a Franciaországban különösen népszerű KOLINDA együttessel kezdődött 1978-79-ben. Ezzel a zenekarral sikerrel szerepelt számos fesztiválon és játszott többek között a párizsi Olympia színpadán, valamint a Théátre de la Ville-ben. Ezen kívül Svájcban, Németországban és Belgiumban is. Majd 1981-ben megalakította a MAKÁM együttest Krulik Zoltánnal, amely a magyarországi kortárs zenét és a különböző népzenéket egységbe olvasztó, szintézisre törekvő zenei formációk közül talán az egyik legismertebb Kelet-Európában. Később 1994-ben néhány ismert jazz muzsikussal együtt megalakítja a TIN-TIN Quartettet (2003-tól Quintett), amely rögtön megalakulásakor óriási sikert aratott a budapesti World Music Festivalon. 2002-től létrehozta az EKTAR együttest.

Filmography

music
 
2010 Az úr elköszön
2007 Fövenyóra
2005 Végállomások
actor
 
1981 Woyzeck
pictures
No picture
Videos
No video

Genres

drama educational
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu