sex hikaye

Mónika Balatoni

 

dramaturg

Biography

Főiskolai tanulmányait a tanító-művelődésszervező szakon végezte, majd felvételt nyert a Színház és Filmművészeti Főiskola színháztudományi szakára. A főiskolai időszakban, két évig a Duna Televízió külsős szerkesztő-riportereként kulturális ajánló műsorokat készített, valamint részt vett a Súgó című színházi lap alapításában, szerkesztésében. A Színművészeti Főiskola után először a Nemzeti Színházhoz szerződött, mint dramaturg. Ez idő alatt két darabot rendezett a Szkéné Színházban. Camus: Caliguláját majd Regős János meghívására Barrie Keeffe: A városban című darabot. Emellett egy évig az akkor induló színházi lap - a Repertoár - főszerkesztője volt. Két év Nemzeti Színházi szerződés után Kerényi Imre igazgató felkérésére a felújítás utáni Madách Színház dramaturgja , rendezője lett, ahol azóta is dolgozik. Rövid szakmai gyakorlat keretében két hetet töltött Párizsban Peter Brook-nál, aki a Hamletet rendezte ott. Dramaturgi munkák: Libikóka - rendező: Székhelyi József Szín-játék sorozat Madách Imre: Az ember tragédiája - rendező: Kerényi Imre Balogh-Rossa-Kerényi: Csíksomlyói Passió - rendező: Kerényi Imre Görgey Gábor: Mikszáth különös házasságai - rendező: Görgey Gábor Stein-Bock-Harnick: Hegedűs a háztetőn - rendező: Kerényi Imre Fráter Zoltán: Boszorkányos esték - rendező: Balatoni Monika Lehár Ferenc: Cigányszerelem - rendező: Moravetz Levente Hámos-Vajda: Mici néni két élete- rendező: Naszlady Éva Rendezések: A. Camus: Caligula - Szkéné Színház Király Cabaret - tatabányai Jászai Mari Színház A.Keffee: A városban - Szkéné Színház Vaseszű Mihók - Várszínház Ki hozta ezt az időt? - Madách Színház Víg, bölcs, de nőtlen - Madách Színház Fráter Zoltán: Boszorkányos esték - Madách Színház C.Goldoni: A patikus, avagy orvos is lehet tisztességes? Könyvek: "Vigasz-lámpácskák" - Kairosz 2001. Tükör-játék - Kairosz 2002.

Filmography

dramaturg
 
2002 Cigányszerelem
pictures
No picture
Videos
No video

Genres

music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu