Print

Zoltán Fábri

(15 October, 1917 - 23 August, 1994)

 

director, screenwriter, set designer, dramaturg, production designer, actor

Biography

Eredeti nevén: Furtkovits Zoltán, Kossuth-díjas filmrendező, díszlettervező és színész. Kezdetben képzőművésznek, majd színésznek készült, de miután az 50-es évek elején lehetőséget kapott első filmjének (Vihar, 1952) elkészítésére, már következő filmjével, az 1954-ben készült Életjellel megkapta a Karlovy Vary-i fesztivál fődíját. Nagy nemzetközi ismertséget az 1956-ban elkészült Hannibál tanár úr és különösen a Sarkadi Imre novellájából készült Körhinta hozták a számára. Ezért a filmért Arany Pálmára jelölték Cannes-ban. Fábri Zoltán kezdettől fogva kivételes figyelmet szentelt az irodalmi művek filmes adaptációja iránt. Sarkadi Imre, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Örkény István, Sánta Ferenc vagy Déry Tibor műveiből olyan felülmúlhatatlan filmes alkotások születnek mint a Körhinta (1956) vagy az ugyancsak Töröcsik Marival forgatott Édes Anna (1958). Itt kell megemlíteni a maga idejében kivételes nézőpontból filmezett Húsz óra (1965), a Molnár Ferenc ifjúsági regényéből magyar-amerikai kooprodukcióban készült lebilincselően korhű Pál utcai fiúk (1969) vagy a Sánta Ferenc azonos című regénye alapján forgatott mestermunkája, az Az ötödik pecsét (1975) című filmeket. Fábry alkotói korszakának utolsó fejezetében érdeklődése egyre inkább a magyar történelmi múlt felé fordult. Gyertek el a névnapomra címmel 1983-ban forgatta utolsó filmjét. Színészként mindössze két filmben játszott 1969-ban. Mészáros Márta Holdudvar című filmjében csak kisebb epizódszerepet kapott, de Bacsó Péter Tanú című filmjében egy főszerepet is eljátszhatott (Dániel Zoltánt alakította). Bacsó Péter filmje elkészülte után azonban "dobozba került", ezért több filmszerepet nem vállalt. Talán ennek tudható be, hogy magyar filmes moralistaként rendezői kiteljesedését kelet-közép európai vagy akár magyar kortársaihoz képest a politikai rendszer nem igyekezett gátolni. Özvegye Apor Noémi, 1947-ben házasodtak össze, 1950-ben született fiúk, Fábri Péter.

Filmography

director
 
1983 Gyertek el a névnapomra
1981 Requiem
1980 Fábián Bálint találkozása Istennel
1978 Magyarok
1976 Az ötödik pecsét
1974 141 perc a befejezetlen mondatból
1973 Plusz-mínusz egy nap
1971 Hangyaboly
1969 A Pál utcai fiúk
Isten hozta, őrnagy úr!
1966 Utószezon
1965 Húsz óra
1964 Vízivárosi nyár
1963 Nappali sötétség
1961 Két félidő a pokolban
1959 Dúvad
1958 Édes Anna
1957 Bolond április
1956 Körhinta
Hannibál tanár úr
1954 Életjel
1951 Vihar
screenwriter
 
1983 Gyertek el a névnapomra
1981 Requiem
1980 Fábián Bálint találkozása Istennel
1978 Magyarok
1976 Az ötödik pecsét
1974 141 perc a befejezetlen mondatból
1973 Plusz-mínusz egy nap
1971 Hangyaboly
1969 Isten hozta, őrnagy úr!
A Pál utcai fiúk
1963 Nappali sötétség
1961 Két félidő a pokolban
1958 Édes Anna
1956 Hannibál tanár úr
Körhinta
set designer
 
1961 Két félidő a pokolban
1957 Bolond április
1956 Körhinta
1955 Dandin György, avagy a megcsúfolt férj
1952 Erkel
dramaturg
 
1959 Dúvad
production designer
 
1956 Körhinta
actor
 
1969 A tanú

 

Credited with

Ferencné Szécsényi - editor  
György Illés - director of photography  
Noémi Apor - actor  
Péter Bacsó - screenwriter  
Ferenc Szécsényi - director of photography  
József Romvári - set designer  
Károly Kovács - actor  
Tamás Vayer - set designer  
Antal Páger - actor  
Béla Barsi - actor  
Erzsébet Mialkovszky - costume designer  
Margit Makay - actor  
Mari Törőcsik - actor  
Ádám Szirtes - actor  
András Kern - actor  
Ferenc Bessenyei - actor  
Ferenc Kállai - actor  
Hilda Gobbi - actor  
Imre Sinkovits - actor  
József Bihari - actor  
Judit Schaffer - costume designer  
Lajos Őze - actor  
László Bánhidi - actor  
Manyi Kiss - actor  
Sándor Pécsi - actor  
Tibor Molnár - actor  
Zoltán Latinovits - actor  
Zoltán Várkonyi - actor  
András Ambrus - actor  
Antal Farkas - actor  
Barnabás Hegyi - director of photography  
Bertalan Solti - actor  
Éva Pap - actor  
Ferenc Bencze - actor  
Ferenc Karinthy - writer  
Ferenc Sánta - writer  
Gábor Koncz - actor  
György Cserhalmi - actor  
Gyula Benkő - actor  
Gyula Bodrogi - actor  
Ildikó Pécsi - actor  
Imre Sarkadi - writer  
István Dégi - actor  
István Örkény - writer  
Iván Darvas - actor  
János Görbe - actor  
János Makláry - actor  
János Rajz - actor  
János Ujhelyi - dramaturg  
József Balázs - writer  
József Fonyó - actor  
József Szendrő - actor  
Lajos Básti - actor  
László György - actor  
László Márkus - actor  
László Mensáros - actor  
László Misoga - actor  
Mária Sulyok - actor  
Márta Fónay - actor  
Péter Haumann - actor  
Péter Szász - screenwriter  
Sándor Horváth - actor  
Sándor Kőmíves - actor  
Sándor Siménfalvy - actor  
Sándor Suka - actor  
Sándor Szabó - actor  
Szabó István O. - actor  
Tilda Gáti - set designer  
Vera Venczel - actor  
Zoltán Gera - actor  
Zoltán Kerényi - editor  
Zoltán Makláry - actor  
Ádám Bodor - writer  
Ági Mednyánszky - actor  
Ági Mészáros - actor  
Aliz Kölcsey - costume designer  
Andor Ajtay - actor  
András Bálint - actor  
Anikó Sáfár - actor  
Anita Ábel - actor  
Anna Báró - actor  
Attila Tyll - actor  
Béla Both - actor  
Bohem Endre - screenwriter  
Boócz István Köpeczi - costume designer  
Boris Palotai - writer  
Burleigh William - actor  
Colleano Mark - actor  
Constantin Anatol - actor  
Csilla Herczeg - actor  
Dezső Garas - actor  
Dezső Kosztolányi - writer  
Edit Frajt - actor  
Efford Robert - actor  
Emil Keres - actor  
Endre Illés - screenwriter  
Erika Szegedi - actor  
Ernő Szabó - actor  
Ernő Urbán - screenwriter  
Ervin Kibédi - actor  
Éva Szörényi - actor  
Éva Vass - actor  
Éva Weingruber - costume designer  
Fanni Kemenes - costume designer  
Ferenc Ladányi - actor  
Ferenc Molnár - writer  
Ferenc Móra - writer  
Gábor Rajnai - actor  
Gábor Thurzó - screenwriter  
Gellért Raksányi - actor  
Géza Tordy - actor  
György Bánffy - actor  
György Györffy - actor  
György Győrffy - actor  
György Kálmán - actor  
György Kézdy - actor  
György Miklósy - actor  
György Pálos - actor  
György Rónay - writer  
Györgyi Andai - actor  
Gyula Bakos - actor  
Hedvig Demeter - actor  
Hoidaway Julien - actor  
Ildikó Piros - actor  
Ilona Béres - actor  
Imre Soós - actor  
Irma Patkós - actor  
István Békeffy - screenwriter  
István Bujtor - actor  
István Eiben - director of photography  
István Gyenes - screenwriter  
István Hildebrand - director of photography  
István Pásztor - director of photography  
István Pathó - actor  
István Sztankay - actor  
István Velenczey - actor  
Iván Ambrózy - production designer  
Iza Sándor - actor  
Jácint Juhász - actor  
János Koltai - actor  
János Pagonyi - actor  
János Tóth - director of photography  
János Zsombolyai - director of photography  
Jenő Horváth - actor  
József Horváth - actor  
József Vándor - actor  
Juci Komlós - actor  
Judit Vidéki - set designer  
Károly Bicskey - actor  
Katalin Benedek - dramaturg  
Katalin Berek - actor  
Kemp Anthony - actor  
Lajos Balázsovits - actor  
Lajos Mányai - actor  
Lajos Rajczy - actor  
László Dózsa - actor  
László Gálffi - actor  
László Inke - actor  
László Nádasy - screenwriter  
László Paál - actor  
László Zokák - actor  
Lili Monori - actor  
Luca Karall - dramaturg  
Magda Olthy - actor  
Margit Dajka - actor  
Margit Kaffka - writer  
Mari Csomós - actor  
Mária Dudás - actor  
Mária Medgyesi - actor  
Mária Mezey - actor  
Mária Rákosi - actor  
Marianna Moór - actor  
Marianne Krencsey - actor  
Márta Hangai - actor  
Márton Andrási - actor  
Márton Horváth - screenwriter  
Márton Keleti - director  
Mátyás Usztics - actor  
Miklós Gábor - actor  
Miklós Köllő - screenwriter  
Moliere - writer  
Moulder-Brown John - actor  
Myrtill Nádasi - actor  
O'Brien Gary - actor  
Pál Mácsai - actor  
Pál Nádai - actor  
Péter Blaskó - actor  
Péter Cseke - actor  
Péter Zimre - screenwriter  
Rita Békés - actor  
Róbert Rátonyi - actor  
Rudolf Somogyvári - actor  
Samu Balázs - actor  
Sándor Boronkay - editor  
Sándor Héjja - actor  
Sándor Peti - actor  
Sándor Zákonyi - editor  
Szabó Gábor Mády - actor  
Tamás Végvári - actor  
Teréz Nagyajtay - costume designer  
Teréz Várhegyi - actor  
Teri Horváth - actor  
Tibor Bitskey - actor  
Tibor Déry - writer  
Tibor Márkus - set designer  
Tibor Sallai - actor  
Tibor Szilágyi - actor  
Tibor Tardos - screenwriter  
Tivadar Uray - actor  
Yvett Bíró - screenwriter  
Zoltán Greguss - actor  
Zsigmond Fülöp - actor  
Zsuzsa Vicze - costume designer  

Genres

drama children political romantic satire
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |