sex hikaye

Zoltán Fábri

 

director, screenwriter, set designer, actor, dramaturg, production designer

Biography

Eredeti nevén: Furtkovits Zoltán, Kossuth-díjas filmrendező, díszlettervező és színész. Kezdetben képzőművésznek, majd színésznek készült, de miután az 50-es évek elején lehetőséget kapott első filmjének (Vihar, 1952) elkészítésére, már következő filmjével, az 1954-ben készült Életjellel megkapta a Karlovy Vary-i fesztivál fődíját. Nagy nemzetközi ismertséget az 1956-ban elkészült Hannibál tanár úr és különösen a Sarkadi Imre novellájából készült Körhinta hozták a számára. Ezért a filmért Arany Pálmára jelölték Cannes-ban. Fábri Zoltán kezdettől fogva kivételes figyelmet szentelt az irodalmi művek filmes adaptációja iránt. Sarkadi Imre, Kosztolányi Dezső, Molnár Ferenc, Örkény István, Sánta Ferenc vagy Déry Tibor műveiből olyan felülmúlhatatlan filmes alkotások születnek mint a Körhinta (1956) vagy az ugyancsak Töröcsik Marival forgatott Édes Anna (1958). Itt kell megemlíteni a maga idejében kivételes nézőpontból filmezett Húsz óra (1965), a Molnár Ferenc ifjúsági regényéből magyar-amerikai kooprodukcióban készült lebilincselően korhű Pál utcai fiúk (1969) vagy a Sánta Ferenc azonos című regénye alapján forgatott mestermunkája, az Az ötödik pecsét (1975) című filmeket. Fábry alkotói korszakának utolsó fejezetében érdeklődése egyre inkább a magyar történelmi múlt felé fordult. Gyertek el a névnapomra címmel 1983-ban forgatta utolsó filmjét. Színészként mindössze két filmben játszott 1969-ban. Mészáros Márta Holdudvar című filmjében csak kisebb epizódszerepet kapott, de Bacsó Péter Tanú című filmjében egy főszerepet is eljátszhatott (Dániel Zoltánt alakította). Bacsó Péter filmje elkészülte után azonban "dobozba került", ezért több filmszerepet nem vállalt. Talán ennek tudható be, hogy magyar filmes moralistaként rendezői kiteljesedését kelet-közép európai vagy akár magyar kortársaihoz képest a politikai rendszer nem igyekezett gátolni. Özvegye Apor Noémi, 1947-ben házasodtak össze, 1950-ben született fiúk, Fábri Péter.

Filmography

director
 
1983 Gyertek el a névnapomra
1981 Requiem
1980 Fábián Bálint találkozása Istennel
1978 Magyarok
1976 Az ötödik pecsét
1974 141 perc a befejezetlen mondatból
1973 Plusz-mínusz egy nap
1971 Hangyaboly
1969 A Pál utcai fiúk
Isten hozta, őrnagy úr!
1966 Utószezon
1965 Húsz óra
1964 Vízivárosi nyár
1963 Nappali sötétség
1961 Két félidő a pokolban
1959 Dúvad
1958 Édes Anna
1957 Bolond április
1956 Körhinta
Hannibál tanár úr
1954 Életjel
1951 Vihar
screenwriter
 
1983 Gyertek el a névnapomra
1981 Requiem
1980 Fábián Bálint találkozása Istennel
1978 Magyarok
1976 Az ötödik pecsét
1974 141 perc a befejezetlen mondatból
1973 Plusz-mínusz egy nap
1971 Hangyaboly
1969 A Pál utcai fiúk
Isten hozta, őrnagy úr!
1963 Nappali sötétség
1961 Két félidő a pokolban
1958 Édes Anna
1956 Körhinta
Hannibál tanár úr
set designer
 
1961 Két félidő a pokolban
1957 Bolond április
1956 Körhinta
1955 Dandin György, avagy a megcsúfolt férj
1952 Erkel
actor
 
1969 A tanú
dramaturg
 
1959 Dúvad
production designer
 
1956 Körhinta
pictures
No picture
Videos
No video

 

Credited with

György Illés - director of photography  (13)
Noémi Apor - actor  (9)
Péter Bacsó - screenwriter  (6)
Ferenc Szécsényi - director of photography  (5)
József Romvári - set designer  (5)
Károly Kovács - actor  (5)
Tamás Vayer - set designer  (5)
Antal Páger - actor  (4)
Béla Barsi - actor  (4)

Genres

drama children political romantic satire
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu