Print

László Márkus

(10 June, 1927 - 30 December, 1985)

 

actor, contributor

Biography

Sokoldalú, sajátos humorú, rendkívül tehetséges művész volt. Számtalan film- és televíziós szerep, rádiófelvétel őrzi munkáját. 1934 és 1945 tanulmányait különböző intézményekben folytatta. 1945-ben Szegeden Lehotay Árpád magántanítványa volt. 1945. december 21-én állt életében először színpadon: Zilahy Lajos Tizenkettedik óra című darabjában. 1947-1951 között volt a Film- és Színházművészeti Főiskola hallgatója. 1951. november 1-jén lett a debreceni Csokonai Színház tagja. 1957-től haláláig a fővárosi Madách Színházban játszott. 1967-ben tűnt fel első alkalommal filmen: aTársasjáték című alkotásban. 1975 őszén jelentkezett a betegsége, melyet 10 éven át méltósággal viselt. 1985-ben a szilveszteri tévéműsor felvételeit követően, öltözőjében hunyt el. Díjai, kitüntetései: Jászai Mari-díj - 1956, 1963, 1972 Érdemes Művész - 1976 Kiváló Művész - 1980 Kossuth-díj - 1983

Filmography

actor
 
1985 Tizenötezer pengő jutalom
Első kétszáz évem
Kaviár és lencse
1982 A száztizenegyes
Fogadó az "Örök világossághoz"
1981 Mi muzsikus lelkek
A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
A névtelen vár
1980 Kojak Budapesten
Kojac Budapesten
1979 A korona aranyból van
1978 BUÉK!
A Zebegényiek
Mednyánszky
Krétakör
1977 A kisfiú meg az oroszlánok
Defekt
Dóra jelenti
1976 Kísértet Lublón
Az ötödik pecsét
1975 Felelet
Tornyot választok
A bohóc felesége
1974 Ozorai példa
1973 Régi idők focija
Csínom Palkó
Lányarcok tükörben
1972 Egy óra - három arc
Az 1001. kilométer
1971 Egy óra múlva itt vagyok
Cézár és Cecília
Három lányok
A gyilkos a házban van
1970 Csak egy telefon
Üvegkalitka
Szerelmi álmok - Liszt
A 0416-os szökevény
1969 A Hanákné ügy
VII. Olivér
Régi nyár
1968 Mi lesz veled Eszterke?
1967 Társasjáték
Az özvegy és a százados
A múmia közbeszól
A nagy kombinátor
1965 Másfélmillió
A tizedes meg a többiek
1964 A pénzcsináló
1963 Meztelen diplomata
1962 Csudapest
1961 Két félidő a pokolban
1960 Az arcnélküli város
Rangon alul
1957 Éjfélkor
Bakaruhában
1951 Ütközet békében
A politikai tiszt a csapat lelke
Dániel
Lili Bárónő
Nem vagyunk angyalok
Mesél a pesti Broadway
A miniszterelnök
Bikaviadal
contributor
 
"Kedves közönség"

 

Reference

 

Credited with

Dezső Garas - actor  
János Körmendi - actor  
Ádám Szirtes - actor  
Gyula Benkő - actor  
Hilda Gobbi - actor  
Klári Tolnay - actor  
Róbert Bán - director  
Tamás Major - actor  
Éva Ruttkai - actor  
Éva Zsurzs - director  
Ferenc Bessenyei - actor  
Imre Sinkovits - actor  
Sándor Pécsi - actor  
András Kern - actor  
Ferenc Kállai - actor  
Lajos Őze - actor  
László Inke - actor  
Manyi Kiss - actor  
Mari Szemes - actor  
Márton Keleti - director  
Ágnes Bánfalvy - actor  
Antal Páger - actor  
Ferenc Zenthe - actor  
Ferencné Szécsényi - editor  
Géza Tordy - actor  
György Cserhalmi - actor  
György Palásthy - director  
Ildikó Pécsi - actor  
Iván Darvas - actor  
János Koltai - actor  
János Rajz - actor  
Marianna Moór - actor  
Ottó Forgács - director of photography  
Szabó Gábor Mády - actor  
Zoltán Gera - actor  
Alfonzó - actor  
András Bálint - actor  
Barnabás Hegyi - director of photography  
Béla Paudits - actor  
Erika Bodnár - actor  
Éva Almási - actor  
Gábor Harsányi - actor  
Gábor Koncz - actor  
Gábor Maros - actor  
Gál Péter Molnár - screenwriter  
György Czabarka - director of photography  
György Kálmán - actor  
György Miklósy - actor  
Gyula Bodrogi - actor  
Hédi Temessy - actor  
Ila Schütz - actor  
Irén Psota - actor  
István Verebes - actor  
Iván Lakatos - director of photography  
János Gálvölgyi - actor  
János Zsombolyai - director of photography  
József Madaras - actor  
József Szendrő - actor  
László Bánhidi - actor  
László Csákányi - actor  
László Kozák - actor  
László Szacsvay - actor  
László Ungváry - actor  
Margit Dajka - actor  
Mari Törőcsik - actor  
Mihály Halász - director of photography  
Miklós Gábor - actor  
Miklós Herczenik - director of photography  
Nándor Tomanek - actor  
Nóra Tábori - actor  
Péter Haumann - actor  
Péter Huszti - actor  
Sándor Horváth - actor  
Tivadar Bilicsi - actor  
Vera Venczel - actor  
Zoltán Greguss - actor  
Ági Voith - actor  
András Kozák - actor  
Andrea Gellért - editor  
Anikó Sáfár - actor  
Árpád Gyenge - actor  
Béla Barsi - actor  
Blanka Péchy - actor  
Dorottya Udvaros - actor  
Ervin Kibédi - actor  
Erzsi Galambos - actor  
Fanni Kemenes - costume designer  
Ferenc Bencze - actor  
Ferenc Némethy - actor  
Ferenc Szécsényi - director of photography  
Flórián Kaló - actor  
Franciska Győry - actor  
Frigyes Bán - director  
Gábor Agárdy - actor  
Gábor Bódy - director  
Gábor Sárosi - actor  
Gellért Raksányi - actor  
György Bárdy - actor  
György Kézdy - actor  
György Pálos - actor  
Gyula Bornyi - director of photography  
Gyula Buss - actor  
Gyula Szabó - actor  
Gyula Szombathy - actor  
Ilona Béres - actor  
Ilona Győri - actor  
Imre Szabó - actor  
Irén Bordán - actor  
István Avar - actor  
István Bujtor - actor  
István Dégi - actor  
István Hildebrand - director of photography  
István Kállai - screenwriter  
István Mikó - actor  
István Pásztor - director of photography  
István Rozsos - actor  
István Szilágyi - actor  
István Sztankay - actor  
Itala Békés - actor  
Iván Bánki - director  
Iván Mándy - writer  
Jácint Juhász - actor  
János Horkai - actor  
János Kende - director of photography  
József Székhelyi - actor  
Juci Komlós - actor  
Judit Halász - actor  
Judit Lehel - dramaturg  
Kamill Feleki - actor  
Karola Csűrös - actor  
Katalin Gombos - actor  
Klára Fehér - writer  
Kornél Gelley - actor  
Lajos Balázsovits - actor  
Lajos Básti - actor  
László Duba - set designer  
László Horesnyi - actor  
László Misoga - actor  
László Tabi - screenwriter  
Levente Málnay - director  
Lóránt Lukács - director of photography  
Márta Bakó - actor  
Márta Fónay - actor  
Mihály Morell - editor  
Miklós Bíró - director of photography  
Németh Lajos Cs. - actor  
Péter Balázs - actor  
Péter Szász - screenwriter  
Rita Békés - actor  
Sándor Oszter - actor  
Sándor Peti - actor  
Sándor Suka - actor  
Sándor Szalkay - director  
Szilvia Sunyovszky - actor  
Szőnyi G. Sándor - director  
Tamás Dunai - actor  
Tamás Rényi - director  
Teri Tordai - actor  
Tibor Molnár - actor  
Tóth László Tahi - actor  
Zoltán Benkóczy - actor  
Zoltán Fábri - director  
Zoltán Farkas - editor  
Zoltán Latinovits - actor  
Zsuzsa Bánki - actor  
Ádám Horváth - director  
Ákos Kertész - writer  
Albert Gaál - writer  
Alice Kölcsey - costume designer  
Andor Ajtay - actor  
Andor Kolozsvári - writer  
Andor Szűcs - dramaturg  
András Dékány - writer  
András Kalmár - director  
András Kósa - actor  
András Márton - actor  
András Szigeti - actor  
Andrásné Kármentő - editor  
Andrea Drahota - actor  
Anna Báró - actor  
Anna Kubik - actor  
Annamária Detre - actor  
Antal Farkas - actor  
Antal Szerb - writer  
Attila Nagy - actor  
Attila Tyll - actor  
Béla Tímár - actor  
Davoli Ninetto - actor  
Del Leonyid - screenwriter  
Dénes Ujlaki - actor  
Dezső Magyar - screenwriter  
Dezső Straub - actor  
Dmitrijev Igor - actor  
Edit Domján - actor  
Edit Gárdos - dramaturg  
Elemér Ragályi - director of photography  
Emma Bessenyei - actor  
Endre Nagy - writer  
Enikő Tóth - actor  
Ernő Urbán - writer  
Ervin Gyertyán - screenwriter  
Ervin Lázár - writer  
Ervin Radványi - screenwriter  
Erzsi Máthé - actor  
Erzsi Orsolya - actor  
Erzsi Pásztor - actor  
Éva Igó - actor  
Éva Kármentő - editor  
Éva Szerencsi - actor  
Éva Vass - actor  
Éva Weingruber - costume designer  
Ferenc Baracsi - actor  
Ferenc Blastik - set designer  
Ferenc Kardos - director  
Ferenc Liszt - music  
Ferenc Lovass - music  
Ferenc Sánta - writer  
Ferenc Zádori - director of photography  
Frigyes Mamcserov - director  
Gabi Kerényi - editor  
Gábor Deme - dramaturg  
Gábor Görgey - writer  
Gábor Nagy - actor  
Gábor Oláh - director  
Gábor Rajnay - actor  
Gabriella Prekop - screenwriter  
Gagliardo Giovanna - screenwriter  
Gergely Bikácsy - actor  
Géza Páskándi - writer  
Gizi Péter - actor  
György Bálint - actor  
György Bánffy - actor  
György Bárdi - actor  
György Gimes - writer  
György Györffy - actor  
György Győrffy - actor  
György Hámos - screenwriter  
György Illés - director of photography  
György Kárpáti - director  
György Kopányi - screenwriter  
György Kovács - music  
György Négyesi - actor  
György Révész - screenwriter  
György Sívó - editor  
György Szabó - writer  
Györgyi Andai - actor  
Györgyi Lang - actor  
Györgyi Tarján - actor  
Gyula Hernádi - screenwriter  
Gyula Horváth - actor  
Gyula Illyés - writer  
Gyula Kéry - actor  
Gyula Maár - screenwriter  
Gyula Mészáros - director  
Hédi Váradi - actor  
Hegedűs D. Géza - actor  
Ida Major - contributor  
Ida Turay - actor  
Ildikó Pádua - actor  
Ildikó Piros - actor  
Ildikó Sólyom - actor  
Ildikó Szabó - actor  
Ilona Bencze - actor  
Ilona Kállay - actor  
Ilona Katkics - director  
Ilona Medveczky - actor  
Ilona Szekeres - actor  
Imre Antal - contributor  
Imre Bencsik - screenwriter  
Imre Csiszár - actor  
Imre Dobozi - screenwriter  
Imre Fehér - director  
Imre Galgóczy - actor  
Imre Keszi - screenwriter  
Imre Mihályfi - director  
Imre Ráday - actor  
Imre Sarlai - actor  
Ingeborg Németh - actor  
István Békeffi - screenwriter  
István Békeffy - screenwriter  
István Bozóky - actor  
István Deák - writer  
István Egri - actor  
István Hirtling - actor  
István Horvai - director  
István Kocsis - writer  
István Kovács - actor  
István Mezei - director of photography  
István Örkény - writer  
István Pataki - actor  
István Sugár - actor  
István Szatmári - actor  
István Velenczey - actor  
Iván Boldizsár - writer  
Iván Márk - director of photography  
Iván Szenes - screenwriter  
János Aczél - dramaturg  
János Badal - director of photography  
János Dömsödi - actor  
János Görbe - actor  
János Gyulai-Gaál - music  
János Harkányi - actor  
János Koós - actor  
János Makláry - actor  
János Zách - actor  
Jenő Rejtő - writer  
Józsa Hacser - actor  
József Bars - actor  
József Faragó - actor  
József Fonyó - actor  
József Horváth - actor  
József Kautzky - actor  
József Képessy - actor  
József Pintér - screenwriter  
József Romvári - set designer  
József Tahi - actor  
József Vándor - actor  
József Vinkó - screenwriter  
Judit Czigány - actor  
Judit Hernádi - actor  
Judit Meszléry - actor  
Juli Básti - actor  
Kálmán Koletár - actor  
Kálmán Mikszáth - writer  
Károly Esztergályos - director  
Károly Kuna - actor  
Károly Szakonyi - writer  
Károly Vogt - actor  
Károly Wiedermann - director  
Kata Kánya - actor  
Katalin Lukácsy - actor  
Kati Egri - actor  
Kati Zsurzs - actor  
Kier Udo - actor  
Kiss Ferenc Virág - actor  
Lajos Fazekas - director  
Lajos Fazekas - screenwriter  
Lajos Koltai - director of photography  
Lajos Mezei - actor  
Lajos Pándy - actor  
Lajos Soós - actor  
Lajos Tolnay - writer  
László Bánk - screenwriter  
László Bozó - director  
László Dózsa - actor  
László Gálffi - actor  
László György - actor  
László Hlatky - actor  
László Kazal - actor  
László Keleti - actor  
László Mensáros - actor  
László Nemere - director  
László Sólyom - screenwriter  
László Szalay - director of photography  
Lili Darvas - actor  
Lívia Mátay - set designer  
Margit Bara - actor  
Margit Földessy - actor  
Margit Pogány - actor  
Mari Csomós - actor  
Mária Daróczy - editor  
Mária Kovács - actor  
Mária Lázár - actor  
Mária Majczen - actor  
Mária Majláth - actor  
Mária Mezei - contributor  
Mária Ronyecz - actor  
Mária Sívó - actor  
Mária Sulyok - actor  
Mariann Wieber - costume designer  
Marianne Krencsey - actor  
Márta Egri - actor  
Márton Mészáros - actor  
Mátyás Csizmarek - screenwriter  
Mátyás Varga - production designer  
Melinda Vasáry - production designer  
Mihály Ráday - director of photography  
Miklós Benedek - actor  
Miklós Hubay - screenwriter  
Miklós Jancsó - screenwriter  
Miklós Lőrincz - writer  
Mikulski Stanislaw - actor  
Mór Jókai - writer  
Nagy Mária Gór - actor  
Nándor Bednai - director  
Nóra Káldi - actor  
Nóra Németh - actor  
Nóra Veszprémi - actor  
Olga Siklós - screenwriter  
Ottó Simor - actor  
Pál Mácsai - actor  
Pál Peterdi - writer  
Pál Sándor - director  
Pál Somogyi - writer  
Pálné Kerekes - dramaturg  
Péter Andorai - actor  
Péter Bacsó - screenwriter  
Péter Benkő - actor  
Péter Módos - screenwriter  
Péter Zimre - screenwriter  
Piri Peéry - actor  
Piri Szathmári - editor  
Piroska Katona - costume designer  
Réka Nagy - actor  
Rezső Szörény - director  
Rita Bogyay - actor  
Róbert Koltai - actor  
Róza Magyar - screenwriter  
Rózsi Csikós - actor  
Rudolf Somogyvári - actor  
Samu Balázs - actor  
Sándor Boronkay - editor  
Sándor Deák - actor  
Sándor Gáspár - actor  
Sándor Hunyady - writer  
Sándor Lukács - actor  
Sándor Radó - writer  
Sándor Szabó - actor  
Sándor Szoboszlay - actor  
Sándor Zákonyi - editor  
Sándorné Juhász - costume designer  
Sári Füzy - costume designer  
Sarolta Zalatnay - contributor  
Scarnacci Giulio - writer  
Schwarz Manfred - writer  
Sengelaja Ariadna - actor  
Szabó László T. - screenwriter  
Tamás Ascher - actor  
Tamás Banovich - set designer  
Tamás Bárány - writer  
Tamás Fejér - director  
Tamás Somló - director of photography  
Tamás Vayer - production designer  
Tamás Vitray - contributor  
Tarabusi Renzo - writer  
Teréz Bod - actor  
Tibor Bitskey - actor  
Tibor Bodor - actor  
Tibor Kalmár - director  
Tibor Lesznek - actor  
Tibor Mestyán - director of photography  
Tibor Szilágyi - actor  
Tibor Vagyóczky - director of photography  
Tóth József S. - actor  
Vali Korompai - actor  
Vera Pap - actor  
Viktor Gertler - director  
Zoltán Bezerédi - actor  
Zoltán Csoma - actor  
Zoltán Makláry - actor  
Zoltán Várkonyi - actor  
Zsigmond Fülöp - actor  
Zsuzsa Bíró - screenwriter  
Zsuzsa Csákány - editor  
Zsuzsa Gyurkovics - actor  
Zsuzsa Koncz - contributor  
Zsuzsa Kovács - actor  
Zsuzsa Nyertes - actor  
Zsuzsa Tóth - screenwriter  

Genres

drama children adventure crime portrait romantic satire theatre play historical comedy music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |