Print

Imre Sinkovits

(21 September, 1928 - 18 January, 2001)

 

actor, contributor, narrator

Biography

1948-ban a Belvárosi Színházban játszott. 1949-ben az Ifjúsági Színház tagja volt. 1950-1958 között a Nemzeti Színház művésze volt. 1951-ben végzett a Színház- és Filmművészeti Főiskolán. 1956. október 23-án Sinkovits Imre tízezres tömeg előtt szavalta el a Nemzeti dalt. 1958-tól 1963-ig a József Attila Színházhoz szerződött. 1963-tól, 38 éven keresztül volt meghatározó tagja a Nemzeti Színháznak. 2000-től a Pesti Magyar Színházban is játszott. Élete a színház volt, de emellett számos filmben is szerepelt. Egyik legemlékezetesebb alakítását Molnár Ferenc tizedesként A tizedes meg a többiek (1965) című filmben nyújtotta. Sokoldalúságát bizonyítja a Hupikék törpikék című rajzfilmsorozatban Törpapa magyar hangjaként is. Díjai, kitüntetései: Jászai Mari-díj - 1955, 1962 Filmkritikusok díja - 1961, 1965 Kossuth-díj - 1966 Érdemes művész - 1970 Kiváló művész - 1974 A Nemzeti Színház örökös tagja - 1989 A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje - 1992 Magyar Örökség-díj - 1996 Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában - 1997 Sík Ferenc emlékgyűrű - 1998 A Nemzet színésze - 2000 A Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztje - 2001. január 17. 2003-ban csillagot neveztek el róla.

Filmography

actor
 
2001 Vörösmarty Mihály: Csongor és Tünde
1998 Csiky Gergely: A nagymama
Hubay Miklós: Ők tudják, mi a szerelem
1996 Honfoglalás
Retúr
1994 Advent a Hargitán
1988 Az új földesúr
Czillei és a Hunyadiak
Peer Gynt
1986 Charlie nénje
Máz
Földi kacaj
1985 Kaviár és lencse
Eltüsszentett birodalom
Vigyázat! Mélyföld!
Ők tudják, mi a szerelem
1984 Torta az égen
1983 Szerelmes sznobok
1982 Bolondnagysága
1981 Az a szép fényes nap
Nagyvizit
1980 A különc
1979 Kinek a törvénye
Szakonyi Károly: Hongkongi paróka
1977 Az Isten is János
Ékezet
1976 A kard
Sakk, Kempelen úr!
1975 Czillei és a Hunyadiak
Felelet
1974 Pokol-Inferno
A farkasok
1973 Csokonai Vitéz Mihály: Dorottya
Ki van a tojásban?
Illatos út a semmibe
1972 Volt egyszer egy család
Kísérleti dramaturgia
Férfiak mesélik...
A tűz balladája
1971 Villa a Lidón
A frankhamisítás
Rézpillangó
1970 Utazás a koponyám körül
Szemtől szembe
Szerelmi álmok - Liszt
1969 Az alvilág professzora
Isten hozta, őrnagy úr!
Az örökös
1968 Egri csillagok
1967 Egy szerelem három éjszakája
Az özvegy és a százados
1966 És akkor a pasas...
Az Orvos halála
1965 Már nem olyan időket élünk
A tizedes meg a többiek
1964 Kár a benzinért
Ha egyszer 20 év múlva...
1963 Tücsök
Párbeszéd
Új Gilgames
1962 Isten őszi csillaga
Amíg holnap lesz
Legenda a vonaton
1961 Próbaút
Jó utat autóbusz!
Alba Regia
Két félidő a pokolban
1960 Fűre lépni szabad
1957 Külvárosi legenda
A nagyrozsdási eset
1956 A csodacsatár
Szakadék
Keserű igazság
Gábor diák
1955 Különös ismertetőjel
1954 Életjel
1953 Ifjú szívvel
A kard avagy Én vagyok a falu rossza egyedül
A balkáni gerle
A szuzai menyegző
A tönk meg a széle
Róza néni elintézi
Kegyenc
contributor
 
2008 Egy kis esti mozi avagy Választás 2006
1987 Türelem köll a szögénységhőn...
narrator
 
1955 Vándorméhészek
A tenyészsertések kiválasztása

 

Reference

 

Credited with

Klári Tolnay - actor  
Ferenc Bessenyei - actor  
Ferenc Kállai - actor  
Tamás Major - actor  
Éva Ruttkai - actor  
Mari Törőcsik - actor  
Zoltán Latinovits - actor  
Ádám Szirtes - actor  
Antal Páger - actor  
Gábor Agárdy - actor  
Gyula Benkő - actor  
Hilda Gobbi - actor  
Iván Darvas - actor  
György Illés - director of photography  
József Kautzky - actor  
Márton Keleti - director  
Sándor Pécsi - actor  
Barnabás Hegyi - director of photography  
Dezső Garas - actor  
György Bárdy - actor  
István Pásztor - director of photography  
István Velenczey - actor  
László Bánhidi - actor  
László Inke - actor  
László Márkus - actor  
Márta Fónay - actor  
Géza Tordy - actor  
István Avar - actor  
Lajos Őze - actor  
László Sinkó - actor  
Mari Szemes - actor  
Mihály Morell - editor  
Péter Haumann - actor  
Rudolf Somogyvári - actor  
Tibor Szilágyi - actor  
Zoltán Kerényi - editor  
Zoltán Várkonyi - actor  
Alfonzó - actor  
Edit Domján - actor  
Erzsi Máthé - actor  
Éva Almási - actor  
Gábor Koncz - actor  
György Palásthy - director  
Gyula Szabó - actor  
Hédi Váradi - actor  
Irén Psota - actor  
István Bujtor - actor  
István Sztankay - actor  
József Madaras - actor  
József Romvári - set designer  
László Mensáros - actor  
Levente Málnay - director  
Margit Dajka - actor  
Mihály Ráday - director of photography  
Miklós Gábor - actor  
Nándor Tomanek - actor  
Ottó Forgács - director of photography  
Péter Bacsó - screenwriter  
Tibor Bitskey - actor  
Tibor Molnár - actor  
Vera Venczel - actor  
Zoltán Gera - actor  
Zsazsa Lázár - costume designer  
Zsigmond Fülöp - actor  
Éva Schubert - actor  
Ferenc Sík - director  
Ferenc Szécsényi - director of photography  
Ferenc Zenthe - actor  
Ferencné Szécsényi - editor  
Gabriella Prekop - dramaturg  
György Révész - director  
Gyula Gózon - actor  
Gyula Szersén - actor  
Hegedűs D. Géza - actor  
Ildikó Pécsi - actor  
Ilona Béres - actor  
István Hildebrand - director of photography  
István Hirtling - actor  
István Iglódi - actor  
István Szilágyi - actor  
János Gálvölgyi - actor  
János Herskó - screenwriter  
János Körmendi - actor  
János Rajz - actor  
József Békés - dramaturg  
Katalin Gombos - actor  
Lajos Básti - actor  
László György - actor  
László Horesnyi - actor  
László Misoga - actor  
László Szacsvay - actor  
Manyi Kiss - actor  
Margit Bara - actor  
Mária Keresztessy - actor  
Mihály Szemes - director  
Miklós Herczenik - director of photography  
Miklós Hubay - screenwriter  
Miklós Kalocsay - actor  
Sándor Kőmíves - actor  
Sándor Suka - actor  
Sándor Zákonyi - editor  
Vera Szemere - actor  
Zoltán Fábri - director  
Adél Kováts - actor  
Ági Mészáros - actor  
Anikó Für - actor  
Antal Abonyi - director of photography  
Attila Kaszás - actor  
Attila Tyll - actor  
Bertalan Solti - actor  
Endre Marton - director  
Enikő Tóth - actor  
Erika Urbán - actor  
Ervin Kibédi - actor  
Erzsébet Galgóczi - writer  
Erzsébet Házy - actor  
Erzsébet Mialkovszky - costume designer  
Erzsi Pártos - actor  
Félix Máriássy - director  
Ferenc Zádori - director of photography  
Frigyes Harsányi - actor  
Gábor Harsányi - actor  
György Czabarka - director of photography  
György Győrffy - actor  
György Kézdy - actor  
György Miklóssy - actor  
György Pálos - actor  
György Sívó - editor  
Gyula Bodrogi - actor  
Gyula Illyés - writer  
Ila Schütz - actor  
Imre Dobozi - screenwriter  
Imre Pongrácz - actor  
István Nemeskürty - screenwriter  
János Dömölky - director  
János Görbe - actor  
János Koltai - actor  
János Makláry - actor  
József Bakó - set designer  
József Bihari - actor  
József Horváth - actor  
József Szarvas - actor  
József Szendrő - actor  
Juci Komlós - actor  
Judit Máriássy - screenwriter  
Judit Schaffer - costume designer  
Lajos Balázsovits - actor  
László Bernát - dramaturg  
László Csákányi - actor  
László Dózsa - actor  
László Duba - set designer  
László Kalmár - director  
László Kozák - actor  
László Nemere - director  
László Ungváry - actor  
László Vámos - director  
Lili Monori - actor  
Luca Karall - dramaturg  
Mária Varga - actor  
Marianna Moór - actor  
Marianne Krencsey - actor  
Mihály Vörösmarty - writer  
Miklós Benedek - actor  
Miklós Gyárfás - screenwriter  
Miklós Hajdufy - director  
Nelly Vágó - costume designer  
Németh Lajos Cs. - actor  
Nóra Káldy - actor  
Pál Mácsai - actor  
Péter Benkő - actor  
Péter Szász - screenwriter  
Sándor Horváth - actor  
Sándor Kocsis - director of photography  
Sándor Lukács - actor  
Sándor Oszter - actor  
Sándor Tompa - actor  
Sándor Weöres - writer  
Szőnyi G. Sándor - director  
Tamás Sipos - dramaturg  
Tamás Somló - director of photography  
Teri Földi - actor  
Teri Tordai - actor  
Tibor Fekete - actor  
Tibor Tardos - screenwriter  
Vali Dániel - actor  
Violetta Ferrari - actor  
Virgil Szilágyi - director of photography  
Zsuzsa Bánki - actor  
Ági Kökényessy - actor  
Ági Margitai - actor  
Ágnes Dávid - actor  
Albert Gaál - dramaturg  
Andor Ajtay - actor  
András Ambrus - actor  
András Bálint - actor  
András Békés - director  
András Benedek - screenwriter  
András Gyürky - set designer  
András Kalmár - director  
András Kern - actor  
András Kovács - director  
András Kozák - actor  
András Lányi - screenwriter  
András Nyomárkai - actor  
András Rajnai - director  
András Stohl - contributor  
András Sütő - writer  
Andrea Drahota - actor  
Anita Semjén - actor  
Anna Kubik - actor  
Anna Ráczkevei - contributor  
Anna Szandtner - actor  
Antal Farkas - actor  
Antal Konrád - actor  
Aranka Ugrin - news-editor  
Árpád Benedek - actor  
Árpád Csányi - set designer  
Árpád Gyenge - actor  
Árpád Nagy - musical supervisor  
Arrillo Pepe - director of photography  
Athina Papadimitriu - actor  
Attila Lőte - actor  
Attila Nagy - actor  
Attila Ruttkai - actor  
Auguszta Tóth - actor  
Béla Barsi - actor  
Béla Both - actor  
Béla Ernyey - actor  
Béla Hamvas - writer  
Béla Kozma - director of photography  
Béla Lévay - writer  
Béla Szerednyey - actor  
Béla Zeichán - set designer  
Benedek Tóth - actor  
Bernadett Sára - actor  
Bözse Soltész - actor  
Carter Alexander - director of photography  
Charles Groom - actor  
Csaba Pethes - actor  
Damon Matt - contributor  
Deák B. Ferenc - actor  
Del Leonyid - screenwriter  
Demeter Marczis - actor  
Denise Lakos - actor  
Dezső Kellér - actor  
Dezső Kosztolányi - writer  
Dezső Mészöly - screenwriter  
Dezső Radványi - screenwriter  
Dezső Straub - actor  
Dmitrijev Igor - actor  
Dorka Gryllus - actor  
Dorottya Udvaros - actor  
Edit Ábrahám - actor  
Edit Vlahovics - actor  
Elemér Tarsoly - actor  
Elma Bulla - actor  
Emese Balogh - actor  
Emil Keres - actor  
Emőke Mezey - dramaturg  
Endre Harkányi - actor  
Endre Kövesi - screenwriter  
Endre Szász - production designer  
Endre Vészi - screenwriter  
Erika Bodnár - actor  
Erika Horineczky - actor  
Erika Szántó - dramaturg  
Ernő Szabó - actor  
Ervin Radványi - screenwriter  
Erzsébet Bereczky - dramaturg  
Erzsi Pásztor - actor  
Erzsi Simor - actor  
Erzsi Somogyi - actor  
Eszter Szakács - actor  
Eszter Tatár - actor  
Éva Auksz - actor  
Éva Greiner - actor  
Éva Kelemen - actor  
Éva Rudas - set designer  
Éva Tímár - actor  
Éva Vass - actor  
Éva Zsurzs - director  
Fábri Éva Buzáné - news-editor  
Fanni Kemenes - costume designer  
Ferenc Csabai - director of photography  
Ferenc Horváth - director of photography  
Ferenc Kardos - director  
Ferenc Kiss - actor  
Ferenc Ladányi - actor  
Ferenc Liszt - music  
Ferenc Lovass - music  
Ferenc Martos - screenwriter  
Ferenc Némethy - actor  
Ferenc Paláncz - actor  
Ferenc Puskás - actor  
Flóra Kádár - actor  
Forquet Philippe - actor  
Frigyes Bán - director  
Frigyes Funtek - actor  
Frigyes Karinthy - writer  
Frigyes Mamcserov - director  
Fruzsina Pregitzer - actor  
Gábor Csíkos - actor  
Gábor Devecseri - contributor  
Gábor Halász - director of photography  
Gábor Kenyeres - director of photography  
Gábor Koltay - director  
Gábor Losonci - actor  
Gábor Máté - contributor  
Gábor Piroch - actor  
Gábor Rudas - director  
Gábor Szabó - director of photography  
Gábor Teszáry - actor  
Gábor Thurzó - dramaturg  
Gábor Várkonyi - director  
Gábor Varró - director of photography  
Gabriella Ascher - dramaturg  
Gabriella Lakatos - contributor  
Gergely Koltay - music  
Gergő Jakócs - actor  
Géza Balkay - actor  
Géza Bereményi - writer  
Géza Gárdonyi - writer  
Géza Kaszás - actor  
Géza Polgár - actor  
Golding William - writer  
Gyöngyi Polónyi - actor  
Gyöngyvér Demjén - actor  
György Bánffy - actor  
György Cserhalmi - contributor  
György Dörner - actor  
György Gimes - director  
György Gonda - actor  
György Györffy - actor  
György Horváth - actor  
György Kálmán - actor  
György Kopányi - screenwriter  
György Lendvai - dramaturg  
György Matus - actor  
György Miklósy - actor  
György Molnár - director  
György Sándor - writer  
György Spiró - writer  
György Szakály - actor  
Györgyi Andai - actor  
Györgyi Gecsényi - dramaturg  
Gyula Bónis - director of photography  
Gyula Bornyi - director of photography  
Gyula Fekete - screenwriter  
Gyula Horváth - actor  
Gyula Kárpáthy - writer  
Gyula Kékesdi - writer  
Gyula Kéry - actor  
Gyula Szombathy - actor  
Horváth Z. Gergely - director  
Hugó Szerencsi - actor  
Ibsen Henrik - writer  
Ida András - screenwriter  
Igor Sík - director of photography  
Ildikó Bánsági - actor  
Ildikó Hámori - actor  
Ildikó Incze - actor  
Ildikó Pádua - actor  
Ildikó Piros - actor  
Ildikó Sólyom - actor  
Ildikó Szabó - actor  
Ilona Ádámovics - editor  
Ilona Bencze - actor  
Ilona Ivancsics - actor  
Imre Apáthi - actor  
Imre Baranyai - actor  
Imre Bencsik - screenwriter  
Imre Gyöngyössy - screenwriter  
Imre Józsa - actor  
Imre Keszi - screenwriter  
Imre Ráday - actor  
Imre Soós - actor  
Imre Zsoldos - contributor  
Irén Benkovics - actor  
Irén Sütő - contributor  
István Bánhegyi - director of photography  
István Bubik - actor  
István Csurka - screenwriter  
István Dégi - actor  
István Eiben - director of photography  
István Fonyó - actor  
István Gaál - director  
István György - director  
István Illés - director  
István Juhász - writer  
István Kállai - screenwriter  
István Kardos - screenwriter  
István Kazán - actor  
István Köpeczi-Boócz - set designer  
István Kovács - actor  
István Maszlay - actor  
István Nagy - actor  
István Örkény - writer  
István Pathó - actor  
István Somló - actor  
István Vas - screenwriter  
István Verebes - actor  
Iván Kapitány - director of photography  
Iván Verebély - actor  
Jácint Juhász - actor  
János Badal - director of photography  
János Bata - actor  
János Bodó - director of photography  
János Garics - actor  
János Gosztonyi - actor  
János Horkai - actor  
János Kende - director of photography  
János Kulka - actor  
János Németh - actor  
János Szirtes - director  
János Tóth - director of photography  
János Vecsernyés - director of photography  
János Zsombolyai - director of photography  
Jenő Horváth - director  
Józsa Hacser - actor  
József Babay - screenwriter  
József Darvas - writer  
József Gáli - writer  
József Incze - actor  
József Magyar - director  
József Nagy - director of photography  
József Petrik - actor  
József Ruszt - director  
József Solymár - screenwriter  
József Székhelyi - actor  
Judit Bittera - actor  
Judit Gombár - costume designer  
Judit Hernádi - actor  
Judit Jónás - actor  
Judit Juhász - actor  
Judit Kocsis - actor  
Judit Lehel - dramaturg  
Judit Shaffer - costume designer  
Judit Szekulesz - costume designer  
Júlia Ránki - actor  
Kálmán Latabár - actor  
Kamill Feleki - actor  
Károly Esztergályos - director  
Károly Kovács - actor  
Károly Kuna - actor  
Károly Litványi - dramaturg  
Károly Makk - director  
Károly Scheibner - director of photography  
Kata Csongrádi - actor  
Katalin Berek - actor  
Katalin Takács - actor  
Katalin Varga - actor  
Kati Berek - actor  
Kati Lázár - actor  
Kati Sir - actor  
Klára Leviczky - actor  
Kornél Gellei - actor  
Kornél Gelley - actor  
Lajos Áprily - translator  
Lajos Dobák - actor  
Lajos Galambos - screenwriter  
Lajos Halász - editor  
Lajos Jánosa - set designer  
Lajos Kerti - director of photography  
Lajos Mányai - actor  
Lajos Pauló - director  
Lajos Rajczy - actor  
László Baranyi - actor  
László Barta - set designer  
László Csendes - actor  
László Csurka - actor  
László Felföldi - actor  
László Félix - director  
László Ferencz - actor  
László Horváth - actor  
László Méhes - actor  
László Nádasy - screenwriter  
László Németh - writer  
László Németh - actor  
László Ranódy - director  
László Seregi - director  
László Vajda - actor  
László Vitéz - actor  
Latabár Kálmán ifj. - contributor  
Lívia Mátay - set designer  
Loránd Lohinszky - actor  
Lóránt Lukács - director of photography  
Lőrinc Szabó - writer  
Magda Szabó - writer  
Magdolna Menszátor - actor  
Margit Andaházy - actor  
Margit Ladomerszky - actor  
Margit Lukács - actor  
Margit Pogány - actor  
Mária Daróczy - editor  
Mária Dudás - actor  
Mária Mezey - actor  
Mária Ronyecz - actor  
Marianna Dózsa - actor  
Marianne Szemes - screenwriter  
Marika Oszvald - actor  
Márta Kende - writer  
Márton Korompai - director  
Mátyás Usztics - actor  
Mátyás Varga - set designer  
Melinda Vasáry - set designer  
Melitta Hollós - actor  
Menyhért Lengyel - writer  
Mihály Kornis - writer  
Mihály Várkonyi - writer  
Miklós Köllő - screenwriter  
Miklós Markos - director  
Miklós Molnár - director of photography  
Miklós Szakáts - actor  
Mór Jókai - writer  
Nero Franco - actor  
Noiret Philippe - contributor  
Nóra Benkő - actor  
Nóra Tábori - actor  
Ödön Rubold - actor  
Olga Teszáry - actor  
Osho - writer  
Ottó Ádám - director  
Ottó Föld - producer  
Ottó Szokolay - actor  
Pál Buzás - dramaturg  
Pál Szent - writer  
Péter Bárány - actor  
Péter Bokor - screenwriter  
Péter Esterházy - writer  
Péter Huszti - actor  
Péter Máté - music  
Péter Trokán - actor  
Péter Vékás - director of photography  
Piroska Katona - costume designer  
Ras Eva - actor  
Réka Hargitay - director of photography  
Róbert Rátonyi - contributor  
Rodari Gianni - writer  
Rolland Romain - writer  
Rudolf Lang - costume designer  
Samu Balázs - actor  
Sándor Csukás - director of photography  
Sándor Dobay - director of photography  
Sándor Halmágyi - actor  
Sándor Kurucz - director of photography  
Sándor Mihályfy - director  
Sándor Pethes - actor  
Sándor Peti - actor  
Sándor Román - dance  
Sándor Szabó - actor  
Sándor Szakácsi - actor  
Sándor Szalkai - director  
Sára Gelecsényi - actor  
Scarnacci Giulio - writer  
Sengelaja Ariadna - actor  
Szabó Gábor Mádi - actor  
Szabó Gábor Mády - actor  
Szalai Z. László - director of photography  
Szamojlova Tatjana - actor  
Szilvia Dallos - actor  
Tamás Bárány - screenwriter  
Tamás Fejér - director  
Tamás Jordán - actor  
Tamás Nyerges - director of photography  
Tamás Rényi - director  
Tamás Török - writer  
Tamás Vayer - production designer  
Tarabusi Renzo - writer  
Teri Horváth - actor  
Teri Losonci - editor  
Teri Náray - actor  
Tessari Alejandro - director of photography  
Thege Klára Konkoly - costume designer  
Thomas Brandon - writer  
Tibor Bános - writer  
Tibor Gáspár - actor  
Tibor Gyukár - actor  
Tibor Gyurkovics - screenwriter  
Tibor Kristóf - actor  
Tibor Lesznek - actor  
Tibor Méray - screenwriter  
Tibor Mestyán - director of photography  
Tilda Gáti - set designer  
Titusz Kovács - actor  
Tivadar Bilicsi - contributor  
Tóth László Tahi - actor  
Vera Nádor - costume designer  
Vera Pap - actor  
Viktor Gertler - director  
Viktória Bajza - actor  
Vilmos Izsóf - actor  
Vilmos Kun - actor  
Virág Dőry - actor  
Williams Robin - contributor  
Yves Escoffier Jean - director of photography  
zenekar Vízöntő - music  
Zeus Pablo - director of photography  
Zita Ballek - actor  
Zoltán Basilides - actor  
Zoltán Csoma - actor  
Zoltán Greguss - actor  
Zoltán Jékely - screenwriter  
Zoltán Makláry - actor  
Zoltán Nagy - actor  
Zoltán Sárközy - actor  
Zoltánné Kerényi - editor  
Zsolt Anger - actor  
Zsuzsa Bíró - writer  
Zsuzsa Csala - actor  
Zsuzsa Mányai - actor  
Zsuzsa Nyertes - actor  
Zsuzsa Zolnay - actor  

Genres

drama educational adventure crime romantic satire theatre play sketch historical comedy music
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |