Print

Nándor Tomanek

(08 September, 1922 - 04 August, 1988)

 

actor

Biography

Városi tisztviselő volt Pécsett. A Színház- és Filmművészeti Főiskola stúdiójának elvégzése után 1951-ben kezdte pályafutását a Pécsi Nemzeti Színház kórusában. Eleinte kisebb énekes szerepeket kapott, idővel pedig egyre jelentősebb prózai szerepekben bizonyíthatta tehetségét. 1962-től a Petőfi Színházban játszott, majd 1964-től lett a Vígszínház tagja. Jellegzetes orgánuma - mind a beszéd, mind az ének hangja kitűnő volt -, fanyar humora, visszafogott játékstílusa remek színésszé tették színpadon és filmen egyaránt. Betegsége miatt korán visszavonult, és csak rádiószerepeket vállalt.
Díjai: Jászai Mari-díj - 1966, 1972 Érdemes művész - 1973 Kiváló művész - 1977

Filmography

 

Credited with

László Mensáros - actor  
Rudolf Somogyvári - actor  
Zoltán Latinovits - actor  
Éva Ruttkai - actor  
Ferenc Kállai - actor  
György Czabarka - director of photography  
István Hildebrand - director of photography  
Vera Venczel - actor  
Albert Gaál - director  
András Bálint - actor  
Antal Páger - actor  
Ferenc Bessenyei - actor  
Imre Sinkovits - actor  
Jácint Juhász - actor  
Lajos Balázsovits - actor  
László Bánhidi - actor  
András Kovács - director  
András Kozák - actor  
Attila Némethy - actor  
Edit Domján - actor  
Endre Harkányi - actor  
Géza Tordy - actor  
György Bárdy - actor  
Ildikó Pécsi - actor  
Ildikó Piros - actor  
István Bujtor - actor  
Iván Darvas - actor  
József Nepp - director  
Lajos Őze - actor  
László Inke - actor  
László Márkus - actor  
Margit Földessy - actor  
Miklós Gábor - actor  
Miklós Herczenik - director of photography  
Sándor Pécsi - actor  
Tamás Vayer - set designer  
Teri Tordai - actor  
Virgil Szilágyi - director of photography  
Ági Margitai - actor  
Attila Nagy - actor  
Attila Tyll - actor  
Béla Paudits - actor  
Éva Pap - actor  
Ferencné Szécsényi - editor  
Gábor Harsányi - actor  
György Gimes - director  
György Illés - director of photography  
György Révész - director  
Ilona Győri - actor  
István Avar - actor  
István Gáll - writer  
István Iglódi - actor  
János Zsombolyai - director of photography  
József Madaras - actor  
József Romvári - set designer  
Judit Halász - actor  
Károly Kovács - actor  
Károly Mécs - actor  
Klári Tolnay - actor  
Kornél Gelley - actor  
Lajos Básti - actor  
László Horesnyi - actor  
László Kozák - actor  
Margit Bara - actor  
Marianna Moór - actor  
Márta Fónay - actor  
Márton Keleti - director  
Miklós Bíró - director of photography  
Miklós Hajdufy - director  
Mór Jókai - writer  
Péter Huszti - actor  
Róbert Koltai - actor  
Sándor Boronkay - editor  
Sándor Horváth - actor  
Szőnyi G. Sándor - director  
Tamás Bárány - screenwriter  
Tamás Fejér - director  
Tamás Major - actor  
Tamás Végvári - actor  
Tibor Molnár - actor  
Tivadar Bilicsi - actor  
Zoltán Greguss - actor  
Zoltán Várkonyi - actor  
Zoltánné Kerényi - editor  
Ádám Horváth - director  
Ádám Szirtes - actor  
Andor Ajtay - actor  
András Ambrus - actor  
András Simonffy - screenwriter  
Andrea Drahota - actor  
Anita Szabó - actor  
Annamária Detre - actor  
Árpád Gyenge - actor  
Barnabás Hegyi - director of photography  
Béla Ernyey - actor  
Béla Tóth - actor  
Béla Zeichán - set designer  
Béla Zeichan - production designer  
Blanka Péchy - actor  
Boldizsár Simonka - set designer  
Dezső Garas - actor  
Dezső Kapás - screenwriter  
Elemér Ragályi - director of photography  
Emil Győry - actor  
Emil Keres - actor  
Endre Gellért - writer  
Erika Szántó - screenwriter  
Erzsébet Házy - actor  
Erzsébet Mialkovszky - costume designer  
Erzsi Máthé - actor  
Erzsi Pápai - actor  
Eszter Szakács - actor  
Eszter Vörös - actor  
Éva Almási - actor  
Éva Kelemen - actor  
Éva Schubert - actor  
Éva Zsurzs - director  
Fanni Kemenes - costume designer  
Félix Máriássy - director  
Ferenc Bács - actor  
Ferenc Bencze - actor  
Ferenc Fábián - actor  
Ferenc Káplár - director of photography  
Ferenc Liszt - music  
Ferenc Némethy - actor  
Ferenc Somló - actor  
Ferenc Szécsényi - director of photography  
Ferenc Zenthe - actor  
Flórián Kaló - actor  
France Anatole - writer  
Frigyes Bárány - actor  
Frigyes Karinthy - writer  
Frigyes Mamcserov - director  
Frisch Max - writer  
G. B. Shaw - writer  
Gabi Borbás - actor  
Gábor Agárdy - actor  
Gábor Kenyeres - director of photography  
Gábor Koncz - actor  
Gábor Sárosi - actor  
Gellért Raksányi - actor  
György Bánffy - actor  
György Győrffy - actor  
György Hintsch - director  
György Kálmán - actor  
György Palásthy - director  
György Pethes - screenwriter  
György Sívó - editor  
György Szabó - screenwriter  
Gyula Bodrogi - actor  
Gyula Bornyi - director of photography  
Gyula Csák - writer  
Gyula Illyés - writer  
Gyula Kárpáthy - writer  
Gyula Szabó - actor  
Gyula Szersén - actor  
Hajnal Sellő - editor  
Hédi Váradi - actor  
Horváth Z. Gergely - screenwriter  
Igor Sík - director of photography  
Ilona Agárdy - actor  
Ilona Győry - actor  
Imre Józsa - actor  
Imre Ráday - actor  
Irén Bordán - actor  
Irén Psota - actor  
István Csurka - screenwriter  
István Dégi - actor  
István Egri - actor  
István Kazán - actor  
István Kovács - actor  
István Örkény - writer  
István Szilágyi - actor  
István Sztankay - actor  
Istvánné Bíró - editor  
Iván Bánki - director  
Iván Verebély - actor  
János Árva - actor  
János Erdödy - screenwriter  
János Gálvölgyi - actor  
János Görbe - actor  
János Kende - director of photography  
János Koltai - actor  
János Körmendi - actor  
János Rajz - actor  
János Szikora - actor  
József Békés - dramaturg  
József Gáti - actor  
József Horváth - actor  
József Kautzky - actor  
József Pecsenke - actor  
József Pintér - screenwriter  
József Romhányi - screenwriter  
József Székhelyi - actor  
Judit Lehel - dramaturg  
Judit Máriássy - screenwriter  
Judit Schaffer - costume designer  
Kálmán Mikszáth - writer  
Károly Esztergályos - director  
Károly Sinka - actor  
Károly Wiedermann - director  
Kati Andai - actor  
Kiss Ferenc Dávid - actor  
Klára Fehér - writer  
Lajos Baráth - writer  
Lajos Koltai - director of photography  
László Bartha - set designer  
László Bozó - screenwriter  
László Csákányi - actor  
László Dózsa - actor  
László Duba - set designer  
László Felföldi - actor  
László Helyei - actor  
László Nádasy - director  
László Németh - writer  
László Neumann - director of photography  
László Szacsvay - actor  
László Ungváry - actor  
Lívia Mátis - writer  
Luca Karall - dramaturg  
Magda Faluhelyi - actor  
Manyi Kiss - actor  
Margit Dajka - actor  
Mari Csomós - actor  
Mari Kiss - actor  
Mari Törőcsik - actor  
Mária Fekete - costumes  
Mária Medgyesi - actor  
Mária Sulyok - actor  
Mária Zahora - dramaturg  
Mariann Ember - dramaturg  
Márta Bakó - actor  
Márta Mészáros - director  
Miklós Csányi - director  
Miklós Gyárfás - writer  
Miklós Hubay - writer  
Miklós Kalocsay - actor  
Miklós Molnár - director of photography  
Miklós Szabó - screenwriter  
Németh Lajos Cs. - actor  
Nóra Tábori - actor  
Ottó Ádám - director  
Ottó Föld - producer  
Ottó Forgács - director of photography  
Pál Bárdos - screenwriter  
Pál Prónay - writer  
Pálma Gyimesi - actor  
Péter Bacsó - director  
Péter Haumann - actor  
Péter Máté - music  
Péter Zimre - screenwriter  
Piroska Molnár - actor  
Rita Békés - actor  
Róbert Bán - director  
Rudolf Lang - costume designer  
Samu Balázs - actor  
Sándor Deák - actor  
Sándor Lukács - actor  
Sándor Pethes - actor  
Sándor Szalkai - director  
Sándor Zákonyi - editor  
Sándorné Juhász - costume designer  
Szabó Gábor Mády - actor  
Szilvia Sunyovszky - actor  
Tamás Koltai - screenwriter  
Tamás Sipos - dramaturg  
Teréz Várhegyi - actor  
Teri Náray - actor  
Tibor Bitskey - actor  
Tibor Cseres - screenwriter  
Tibor Hranitzky - producer  
Tibor Kristóf - actor  
Tibor Szilágyi - actor  
Tóth László Tahi - actor  
Vera Selmeczi - editor  
Vera Szemere - actor  
Vera Varga - dramaturg  
Zoltán Basilides - actor  
Zoltán Farkas - editor  
Zsigmond Fülöp - actor  
Zsuzsa Pálos - actor  

Genres

drama crime portrait comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |