Print

László Gálffi

 

actor, director, director of photography

Biography

A Színház- és Filmművészeti Főiskolán - Kapás Dezső és Horvai István növendékeként - 1975-ben diplomázott, majd Várkonyi Zoltán hívására a Vígszínházhoz szerződött. 25 év után váltott, így 1999 őszétől szabadúszó. Pályáját sofőrszereppel kezdte a Kenguru című filmben, színpadi szerepei miatt azonban arisztokratikus művésznek tartják. Emlékezetes alakítások fűződnek a nevéhez az Equus főszerepétől, az Othelló Jágóján keresztül Gray: Butley című darabjának címszerepéig. Számos film és tévéjáték szereplője, forgatott többek között Esztergályos Károllyal, Fábri Zoltánnal, Jancsó Miklóssal, Mészáros Mártával. A Wagner című sorozatban dogozhatott Richard Burton, John Gielgud, és Vanessa Redgrave partnereként is. A maga szerkesztette Rimbaud-estjét már tizenhét évesen bemutatta, mellyel országos érdeklődést keltett. Izgalmas és igényes színházi vállalkozások létrehozója. Önálló estjeivel, monodrámáival vendégszerepelt Spanyolországban, sőt ugyanitt mesterkurzust is tartott. Idehaza a Színház- és Filmművészeti Egyetem adjunktusaként beszédtechnikát és irodalmat tanít. Szerteágazó színészi tevékenységének fontos állomása Fitzsimons monodrámája, melyben Edmund Keant, a színészkirályt keltette életre. Díjai: Ajtay Andor-díj - 1980 Tévékritikusok díja - 1981 "Év embere" - 1981 Nívódíj - 1982 Jászai Mari-díj - 1984 Hegedűs Gyula-emlékérem - 1985 Ruttkai Éva-emlékgyűrű - 1991 XIII. Országos Színházi Találkozó-legjobb férfi főszereplő, Erzsébet-díj, Mensáros-díj, Hekuba-díj - 1944 Magyar Köztársasági Érdemrend Tiszti keresztje-polgári tagozat - 1996 XIX. Országos Színházi Találkozó-legjobb férfi főszereplő - 2000 Színikritikusok díja - 2000/2001 Főváros Színházi Díja - 2001 Vidor Fesztivál: Arlecchino-díj, a legjobb férfi alakításért - 2004 Főbb színpadi szerepei: Ben Butley (Simon Gray: Butley); Faust (Goethe: Faust); Bánk bán (Katona: Bánk bán); Pálfi Tibor (Szomory: Hermelin); Herceg (Calderon: Az állhatatos herceg); II. Henrik (Goldman: Az oroszlán télen); Madárijesztő (Baum: Óz, a csodák csodája); Von Berg herceg (Miller: Közjáték Vichyben); Bruce (Durang: Bolond szél); Camille Chandebise (Feydeau: Bolha a fülbe); Bérenger (Ionesco: Rinocéroszok); Mario (Marivaux: Véletlen szerelmek komédiája); Torkos (Zsolt Béla: Erzsébetváros); Báró (Gorkij: Éjjeli menedékhely); Urbain Grandier (Whiting: Angyali Johanna); Fortunátus (Móricz: Fortunátus); Artur (Mrozek: Tangó); Legifj.Andrew Makepeace Ladd (Gurney: Szerelmes levelek); II. Edward (Marlowe: II. Edward); Jago (Shakespeare: Othello); II. Richárd (Shakespeare: II. Richárd); IV. Edward király (Shakespeare: III. Richárd); Andersen (Enquist: A földigiliszták életéből); Miskin (Dosztojevszkij-Wajda: Bűnhődés); Zamjotov (Dosztojevszkij-Ljubimov: Bűn és bűnhődés); Lovag (Lessing: Bölcs Náthán); Krapp (Beckett: Az utolsó tekercs); James Tyron(O'Neill: Boldogtalan hold); Orin (O'Neill: Amerikai Elektra); Mozart (Shaffer: Amadeus); Armand (Dumas: A kaméliás hölgy); Alan Strang (Shaffer: Equus) Monodrámák: 1981 - Rimbaud: Egy évad a pokolban, Rimbaud: Szív dobog a reverenda alatt Önálló est: Rimbaud, Villon, García Lorca verseiből

Filmography

actor
 
2013 Afterlife
2009 Oda az igazság!
2008 Nyugalom
2006 Örkény lexikon
Konrád György: Fenn a hegyen
Férfiakt
2005 Ibsen: Nóra
2004 Ebéd
2001 A láthatatlan ház
Torzók
A szivárvány harcosa
2000 A csodálatos Mandarin
1999 Sunshine
1998 6:3 avagy, játszd újra Tutti
1997 Szenvedély
1995 Csajok
Feltámadás Makucskán
1994 Így írtok ti
1993 Vigyázók
Blue Box
1992 Anna filmje
1991 Karel Capek: Végzetes szerelem játéka
1989 Levelek a zárdából
1988 Jézus Krisztus horoszkópja
A tanítónő
1987 Dráma a vadászaton
1986 Hajnali párbeszéd
1984 Caligula helytartója
1983 Jób lázadása
Wagner
1982 Liszt Ferenc
1981 Anna
Requiem
A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
1980 IV. Henrik király
1979 Két történet a félmúltból
Philemon és Baucis
Áramütés
Ki beszél itt szerelemről?
1978 Zokogó majom
1975 A kenguru
Pisztácia
Nóra
director
 
2001 A láthatatlan ház
director of photography
 
2001 A láthatatlan ház

 

Reference

 

Credited with

Károly Esztergályos - director  
Miklós Bíró - director of photography  
György Cserhalmi - actor  
László Sinkó - actor  
Péter Andorai - actor  
Hegedűs D. Géza - actor  
Miklós Benedek - actor  
Péter Haumann - actor  
Sándor Szabó - actor  
Tamás Végvári - actor  
Vera Venczel - actor  
Adél Kováts - actor  
András Kozák - actor  
Dorottya Udvaros - actor  
Enikő Eszenyi - actor  
Ferenc Bencze - actor  
Frigyes Hollósi - actor  
Gábor Máté - actor  
Gábor Reviczky - actor  
Gyula Hernádi - screenwriter  
Hédi Temessy - actor  
Ildikó Bánsági - actor  
István Iglódi - actor  
János Bán - actor  
János Horkai - actor  
János Kende - director of photography  
Lajos Balázsovits - actor  
Mari Törőcsik - actor  
Mátyás Usztics - actor  
Miklós Jancsó - director  
Nyika Jancsó - director of photography  
Péter Blaskó - actor  
Tamás Andor - director of photography  
Ádám Rajhona - actor  
Ágnes Bánfalvy - actor  
András Kern - actor  
Anna Kubik - actor  
Anna Ráckevei - actor  
Antal Páger - actor  
Dénes Ujlaki - actor  
Dorka Gryllus - actor  
Edit Frajt - actor  
Elma Bulla - actor  
Emőke Mezey - dramaturg  
Erzsébet Mialkovszky - costume designer  
Éva Kerekes - actor  
Éva Palotai - editor  
Ferenc Kállai - actor  
Ferenc Némethy - actor  
Ferencné Szécsényi - editor  
Gabriella Hámori - actor  
Gabriella Prekop - dramaturg  
György Dörner - actor  
György Fehér - director  
György Fülöp - producer  
György Kézdy - actor  
Györgyi Kari - actor  
Györgyi Tarján - actor  
Ildikó Kóródy - producer  
István Örkény - writer  
János Derzsi - actor  
János Zsombolyai - director of photography  
József Madaras - actor  
Judit Hernádi - actor  
Júlia Kende - editor  
Károly Eperjes - actor  
Károly Makk - director  
Krisztina Bíró - actor  
Lajos Kránitz - actor  
László Szacsvay - actor  
László Vajda - actor  
Lóránt Lukács - director of photography  
Mari Csomós - actor  
Mária Czeilik - editor  
Mária Kovács - actor  
Márta Mészáros - director  
Nóra Görbe - actor  
Nowicki Jan - actor  
Pál Mácsai - actor  
Péter Bacsó - screenwriter  
Péter Rudolf - actor  
Péter Szatmári - director of photography  
Róbert Koltai - actor  
Sándor Gáspár - actor  
Székely B. Miklós - actor  
Tamás Banovich - director  
Tamás Vayer - set designer  
Teri Tordai - actor  
Tibor Déry - writer  
Zoltán Csankó - actor  
Zoltán Seress - actor  
Zsuzsa Csákány - editor  
Ádám Szirtes - actor  
Adrienne Horváth - director of photography  
After-Crying - music  
Ági Margitai - actor  
Ágnes Menyhárt - set designer  
András Ambrus - actor  
András Balázs - actor  
András Bálint - actor  
András Földes - set designer  
András Gyürki - set designer  
András Hadnagy - actor  
András Hámori - producer  
András Ignácz - focus puller  
András Khin - steadycam  
András Langmár - art director  
András Markó - music  
András Ozorai - production manager  
András Réthelyi - actor  
András Stohl - actor  
András Tóth - production manager  
Andrea Drahota - actor  
Andrea Petrik - actor  
Andrea Söptei - actor  
Andrea Spolarics - actor  
Anikó Für - actor  
Anikó Sáfár - actor  
Anna Indig - costume designer  
Annamária Láng - actor  
Antal Cserna - actor  
Antal Jánosi - dramaturg  
Antal Konrád - actor  
Árpád Sopsits - screenwriter  
Attila Bartis - writer  
Attila Epres - actor  
Attila Harsányi - actor  
Attila Kovács - set designer  
Attila Tyll - actor  
Attila Zsilák - actor  
Balázs Mihályfi - actor  
Balázs Sára - director of photography  
Barna Kabay - screenwriter  
Béla Barsi - editor  
Béla Fesztbaum - actor  
Béla Tarr - screenwriter  
Bella Tanay - actor  
Bernadette Béres - actor  
Budai Zsolt Juhász - set designer  
Bulcsu Bertha - writer  
Bulcsú Bertha - screenwriter  
Bürgin Andrea - actor  
Burton Richard - actor  
Cano Léticia - actor  
Channing-Williams Simon - co-producer  
Craven Gemma - actor  
Csaba Jakab - actor  
Csaba Pék - production manager  
Csilla Derzsi - editor  
Csilla Herczeg - actor  
Csongor Fazekas - asistant sound engineer  
Dani Jávor - actor  
Dávid Szabó - actor  
Davoli Ninetto - actor  
Debin Jonathan - executive producer  
Dezső Garas - actor  
Dezső Kosztolányi - writer  
Dóra Létay - actor  
Edit Káldor - actor  
Edit Soós - actor  
Ehle Jennifer - actor  
Elemér Káldor - director  
Emma Bessenyei - actor  
Erika Bodnár - actor  
Erika Kiss - actor  
Erzsi Pásztor - actor  
Eszter Csákányi - actor  
Eszter Petrovics - director  
Eszter Szakács - actor  
Éva Igó - actor  
Éva Landy - actor  
Éva Milkó - actor  
Éva Papp - actor  
Éva Tímár - actor  
Éva Vándor - actor  
Ferenc Bács - actor  
Ferenc Bóka - music  
Ferenc Grunwalsky - director  
Ferenc Kardos - producer  
Ferenc Lengyel - actor  
Ferenc Pusztai - producer  
Ferenc Szohár - production manager  
Ferenc Zenthe - actor  
Fiennes Ralph - actor  
Flóra Kádár - actor  
Frigyes Funtek - actor  
Frigyes Karinthy - writer  
Gábor Csapó - actor  
Gábor Csiszár - costume designer  
Gábor Deme - dramaturg  
Gábor Erdélyi - werkfilm  
Gábor Fehér - actor  
Gábor Kálomista - producer  
Gábor Nagy - actor  
Gábor Nagypál - actor  
Gábor Sárosi - actor  
Gábor Szabó - director of photography  
Gábor Szepesi - director of photography  
Gábor Várkonyi - screenwriter  
Gabriella Koncz - editor  
Gabriella Marschek - actor  
Gagliardo Giovanna - screenwriter  
Gellért Raksányi - actor  
Gergely Kocsis - actor  
Gergely Pohárnok - director of photography  
Géza Bereményi - actor  
Géza Tordy - actor  
Gjon Delhusa - music  
György Bálint - actor  
György Bárdy - actor  
György Czabarka - director of photography  
György Győrffy - actor  
György Illés - director of photography  
György Kálmán - actor  
György Konrád - writer  
György Kozma - actor  
György Miklósy - actor  
György Molnár - director  
György Szepesi - actor  
Györgyi Andai - actor  
Györgyi Szakács - costume designer  
Győző Szabó - actor  
Gyula Benkő - actor  
Gyula Bornyi - director of photography  
Gyula Szombathy - actor  
Gyula Vajda - actor  
Harris Rosemary - actor  
Helga Orosz - actor  
Horovitz Israel - screenwriter  
Hurt William - actor  
Ibolya Csonka - actor  
Ibsen Henrik - writer  
Ildikó Hámori - actor  
Ildikó Piros - actor  
Ildikó Szabó - screenwriter  
Ildikó Tóth - actor  
Ilona Béres - actor  
Imre Gyöngyössy - screenwriter  
Imre Thúri - actor  
Irén Psota - actor  
Irén Sütő - actor  
Irma Patkós - actor  
István Bodzsár - producer  
István Bozóky - actor  
István Bubik - actor  
István Dankó - actor  
István Dégi - actor  
István Kardos - producer  
István Lénárt - actor  
István Szabó - writer  
István Sztankay - actor  
István Takács - set designer  
István Verebes - actor  
Iván Darvas - actor  
Iván Kamarás - actor  
Jácint Juhász - actor  
Jákob Ladányi - actor  
James M. Cain - writer  
Janó Papp - costume designer  
János Aczél - dramaturg  
János Breckl - costume designer  
János Horváth - actor  
János Koltai - actor  
János Székely - writer  
János Ujhelyi - dramaturg  
János Vető - actor  
János Zách - actor  
János Zörgő - set designer  
Jenő Horváth - actor  
József Berger - producer  
József Fonyó - actor  
József Gyabronka - actor  
József Kerekes - actor  
József Láng - actor  
József Szarvas - actor  
József Székhelyi - actor  
Judit Meszléri - actor  
Judit Pogány - actor  
Judit Schell - actor  
Judit Szekulesz - costume designer  
Juli Básti - actor  
Kara Unger Deborah - actor  
Károly Bicskei - actor  
Károly Gesztesi - actor  
Károly Litványi - dramaturg  
Károly Szalai - editor  
Katalin Gyöngyössy - screenwriter  
Katalin Petényi - editor  
Kati Andresz - actor  
Kati Lázár - actor  
Katona Ágnes T. - actor  
Kölmel Rainer - executive producer  
Kriszta Szalay - actor  
Krisztina Berzsenyi - costume designer  
Króner Jozef - actor  
Krstić Milorad - set designer  
Lajos Koltai - director of photography  
Lajos Kovács - actor  
Lajos Maróti - screenwriter  
Lantos Robert - producer  
László Csákányi - actor  
László Dózsa - actor  
László Garaczi - screenwriter  
László Goidár - producer  
László György - actor  
László Horesnyi - actor  
László Kántor - producer  
László Kapos - actor  
László Kiss - actor  
László Márkus - actor  
László Marton - director  
László Mensáros - actor  
László Tolcsvay - music  
László Zsótér - set designer  
Lebée Marie - actor  
Lénárd Andrietta - actor  
Lívia Mátay - set designer  
Loránd Lohinszky - actor  
Mahler Gustav - music  
Margit Kaffka - writer  
Margolyes Miriam - actor  
Mari Kiss - actor  
Mari Miklós - editor  
Mari Nagy - actor  
Mária Gedai - actor  
Mária Lénárt - costume designer  
Mária Vizi - director  
Mariann Takács - sound engineer  
Marianna Szalay - actor  
Marton Frigyes B. - director of photography  
Menyhért Lengyel - writer  
Miklós Domahidi - writer  
Miklós Gábor - actor  
Miklós Gurbán - director of photography  
Miklós Szinetár - director  
Milán Füst - writer  
Nándor Gion - writer  
Nat Marie-José - actor  
Nero Franco - actor  
Neville John - actor  
Nóra Káldi - actor  
Nóra Nagy - actor  
Nóra Trokán - actor  
Norbert Latzin - music  
Olbrychski Daniel - actor  
Olga Beregszászi - actor  
Ottília Borbáth - actor  
Ottó Csatári - actor  
Ottó Oláh - sound engineer  
Pál Hetényi - actor  
Pál Sztarenki - actor  
Pál Zolnay - actor  
Parker Molly - actor  
Péter Bozsó - actor  
Péter Esterházy - writer  
Péter Győri - actor  
Péter Havas - screenwriter  
Péter Jankura - director of photography  
Péter Léner - director  
Péter Mátraházi - music  
Péter Miskolczi - producer  
Péter Tardos - music  
Péter Tímár - director  
Péter Vallai - actor  
Pickup Ronald - actor  
Piroska Molnár - actor  
Pritchard Terry - art director  
Redgrave Vanessa - actor  
Richardson Ralph - actor  
Rita Dévényi - set designer  
Rita Tallós - actor  
Róbert Alföldi - director  
Róbert Juhász - sound engineer  
Roland Rába - actor  
Roszics Dzsoko - actor  
Russell Shirley - costume designer  
Sándor Bródy - writer  
Sándor Kardos - director of photography  
Sándor Oszter - actor  
Sándor Sára - director  
Sári Füzy - costume designer  
Schall Ekkehard - actor  
Storaro Vittorio - director of photography  
Szabó Gábor Mádi - actor  
Szabolcs Csizmadia - actor  
Tamás Babos - director of photography  
Tamás Dunai - actor  
Tamás Fodor - actor  
Tamás Király - costume designer  
Tamás Mészáros - actor  
Tamás Puskás - actor  
Tamás Sas - director of photography  
Tamás Seres - director  
Tamás Tamási - set designer  
Tamás Tóth - actor  
Tamás Vati - actor  
Teréz Várhegyi - actor  
Teri Losonci - editor  
Tibor Bálint - screenwriter  
Tibor Gáspár - actor  
Tibor Gerbár - actor  
Tibor Kenderesi - actor  
Tibor Koncz - music  
Tony Palmer - director  
Vera Pap - actor  
Vilmos Kun - actor  
Vilmos Nagy - production designer  
Vilmos Vajdai - actor  
Virág Zomborácz - director  
Virgil Szilágyi - director of photography  
Wagner Richard - music  
Weisz Rachel - actor  
Wojtowicz Piotr - director of photography  
Wood Charles - screenwriter  
Yu Jung Zhang - actor  
Yvette Bozsik - choreographer  
Zalán Makranczi - actor  
Zoltán Bezerédi - actor  
Zoltán Fábri - director  
Zoltán Koppány - actor  
Zoltán Mucsi - actor  
Zoltán Nádházi - actor  
Zsigmond Móricz - writer  
Zsolt Anger - actor  
Zsolt Knell - set designer  
Zsolt Kovács - actor  
Zsolt László - actor  
Zsolt Marcell Tóth - director of photography  
Zsolt Zágoni - actor  
Zsombor Dyga - assistant director  
Zsuzsa Bartal - actor  
Zsuzsa Hőgye - actor  
Zsuzsa Holl - actor  
Zsuzsa Pártényi - costume designer  
Zsuzsa Pósán - editor  

Genres

drama political romantic satire theatre play historical comedy
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában ill. a Film in Hungary-n, úgy lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Links

Port.hu


printed from the following address:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |