sex hikaye

A kőszívű ember fiai (1965)

Várkonyi Zoltán

2006. szeptember 28. - filmhu
Jókai Mór heroikus regényeposza (1869), minden idők egyik legkedveltebb hazai olvasmánya, a számtalan kiadást megért mű  modern korunkban sem vesztett népszerűségéből. A nagy magyar mesemondó alkotásai a mozitörténet kezdetétől gyakran vászonra kerültek (Az aranyember, Az új földesúr, A cigánybáró több verzióban).
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Maga az író nem lelkesedett a vetített képekért, a Lumiere-fivérek találmányának gyors halálát jósolta meg egyik jegyzetében). Természetesen A kőszívű ember fiai sem maradhatott ki a celluloid-változatok közül. Az a Várkonyi Zoltán vállalkozott megfilmesítésére, aki missziónak tekintette a klasszikus örökség darabjainak átültetését (filmográfiájában szerepel – többek között – az Egy magyar nábob, a Kárpáthy Zoltán, a Fekete gyémántok, a Gárdonyi Géza-ihlette Egri csillagok is).
1965-ben vagyunk. Kinematográfiánk ekkoriban válik igazán felnőtté. Az évjárat kiemelkedő: ebben az esztendőben született a Szegénylegények, a Tízezer nap, A tizedes meg a többiek, a Húsz óra, a Gyerekbetegségek, a Zöldár. A kérdés: mit keresett ez az elsüllyedt múltat megelevenítő romantikus história a felfedező erejű, kritikai szellemiségű, valóságfeltáró filmek mellett? Anakronisztikus-e a vállalkozás, avagy – gondoljunk a fogadtatás elsöprő adataira – tiszteletre méltó igényt kielégítő üzleti produktum?

A közfelfogás gyakran méltánytalanul leegyszerűsítő. Sokan csak a „magas művészet” eredményeit ismerik el, pedig indokolatlan arisztokratizmus lebecsülni a jelesebb kommersz-darabokat. Az irodalmi remekek mondanivalóját hűségesen közvetítő adaptációk nem szolgálnak rá a megsemmisítő elmarasztalásra.

A MAFILM 4. játékfilmstúdiójának monstre-parádéja funkciójának megfelelően ajándékozza meg a nézőt mozgalmas cselekménnyel s mindazzal, ami Várkonyi szeretett műfajának igazi sava-borsa: pergő akciókkal, dús érzelmekkel, szikrázó kontrasztokkal, vizuális káprázattal. Lukácsy Sándor Filmvilág-beli kritikájában (1965/8) – nem hallgatva el a helyenkénti szürkeséget és a tempó esetenkénti elnyújtottságát – elismeréssel méltatja a míves illusztrációt: „Képeskönyv lapjai peregnek előttünk: metszetek a reformkori Pest-Budáról, melynek fakult ábráit szívesen őrzi s színezi emlékezetünk; képeskönyv lapjai immár a valóságra irányított géplencse előtt a zöld karokkal végtelent ölelő táj, a hintó alá tekeredő hosszú-hosszú út, a tömör kastély és nemes falai s köztük a sok nehéz bútor, a suhogó tafota-szoknyák, drága kelmék, történelmi bajuszok, szakállak, hány szép színész és mennyi kellék, egy egész operai jelmeztár, táncosnőstül, igaz farkasok és igazi vér, gyermeki öröm a nézőtéren, mennyi látnivaló, képeskönyv gyönyöre, szemek vasárnapja, valami a film ősi izgalmából: hogy mindezt nemcsak leírni, de való mivoltában láttatni is lehet, a sok cifra huszármentét, paripák ágaskodását, habzsolni a tűz szemlélésének atavisztikus ünnepét – ennyit nyújt a film, s ez végül nem is kevés.”

A rendező színészvezető képessége maradéktalanul érvényesül. Összeforrott együttes interpretálja Jókai hőseinek lángolásait. A legnagyobb dicséret mégis az, hogy eggyé váltak a legendás figurákkal. Ha magunk elé képzeljük Baradlaynét, Sulyok Mária jelenik meg előttünk, fiaival pedig Bitskey Tibor, Mécs Károly, Tordy Géza személyét asszociáljuk.
A kőszívű ember fiai nem originális újjáteremtés, hanem mértéktartó tolmácsolás, mely tisztes színvonalat képvisel a maga kategóriájában.
 
Szerző: Veress József