A Pál utcai fiúk (1967)
Fábri Zoltán
Amikor Fábri Zoltán elkészítette A Pál utcai fiúk filmváltozatát, Molnár Ferenc regénye – bár közszeretetnek örvendett és népszerűségével kevés más mű vetekedhetett – de még nem jutott el a kanonizációnak arra a fokára, mint napjainkban. Hogy csak egyetlen külsődleges apróságot említsek: a Pál és a Mária utca sarkán álló épület, vagyis a valahai „édes grund” helyére nőtt, meglehetősen jellegtelen bérház falán a film készültekor még nem volt emléktábla.
Ma kettő is látható. Mi sem jellemzőbb ránk, mint hogy az első, a korábbi, nem magyar, hanem olasz nyelvű, lévén, hogy a regény Itáliában talán még népszerűbb, mint nálunk, s így egy olasz kulturális küldöttség sürgetőbbnek érezte a megemlékezést, mint Budapest lakói, akiknek pedig ez a regény akár eredetmítoszul is szolgálhat. Mára a főváros észbe kapott, és úgy tervezik, hogy a készülő nyolcadik kerületi Corvin-Szigony sétányon felépül a Molnár Ferenc Emlékház, mellette az újraépített Grund, és felállítják A Pál utcai fiúk egyik híres jelenetének szobrát, címe: „Einstand”. Mindez örvendetes és természetes. Hiszen a kötet nem kizárólag ifjúsági regény – noha ezzel a könyvvel lépett a magyar ifjúsági irodalom a felnőttkorba – hanem egy akkoriban cseperedő világváros keserű-édes gyermekkorának foglalata. Ma, a regény megjelenésének centenáriumán ez szinte közhelyszámba megy. (S aki mégsem így gondolja, ne hagyatkozzon homályos emlékeire, hanem olvassa újra.) Nevezzük nevén a dolgot: A Pál utcai fiúk remekmű.
Fábri Zoltán, a rendező és forgatókönyvíró közel negyven évvel ezelőtt, 1967-ben tisztában volt ezzel. Jóval hamarabb, mint ahogyan a kultúra kanonizátorai felnőttek az úgynevezett ifjúsági regényhez.
Fábri filmje minden részletében hitelesen tárja a néző elé a századforduló világát, akár olyan apróságokig, mint Nemecsek Ernő apjának, a pesti bérház udvari szobájában görnyedező szegény és megnyomorított, alázatos kis szabónak a cégtáblája, melyen az adott környezetben groteszkül keserves nagyvilági hívószó olvasható: „Taylor for Gentlemen”.
A film két kölyökcsapata, a Pál utcaiak és a vörösingesek – noha egyértelmű, hogy kivel rokonszenvezünk -- egymást tisztelő, nemes ellenfelek. Harcuk szabályozott, előre meghatározott feltételek mellett zajló, nyílt sisakos küzdelem, melyhez akár az úri világ párbajkódexei is szolgálhattak mintául. Követségeket, fehérzászlós parlamentereket menesztenek egymáshoz, ezek révén állapodnak meg, hogy hol, mikor, milyen fegyverekkel vívnak meg, és a nemtelen csellel egymástól elorzott zászlókat visszaadják az ellenfélnek: így nem kell a dicsőség, majd nyílt csatában, ahol nem a sunyi ravaszkodás dönt, hanem csakis a vitézség.
A két csapat között azonban fontos különbségek vannak. Harcukban nem csupán két kölyökbanda, hanem két világnézet is mérkőzik. Ács Feri, a vörösingesek vezére becsületes ellenfél, nemes harcos, ám vörösingeseit az erejével kivívott tekintély jogán vezeti. A vörösingesek nem vitatkoznak. Parancsot teljesítenek. Ács Feri értékrendje ugyan közel áll a Pál utcaiakéhoz – például amikor tudomást szerez róla, hogy a Pásztorok erőszakosan, a kisebbeket legázolva „einstandoltak” vagyis vették el a játékgolyókat, akkor ellentmondást nem tűrve bünteti a sajátjait is – mégis: a vörösingesek csapatát a tekintélyuralom igazgatja.
A Pál utcaiakat a többségi demokrácia szabályai szervezik csapattá. Boka János, a parancsnok értelmes érvekkel, valamint nevetséges torzsalkodásokkal és sértődésekkel tarkított általános és titkos választások révén kerül az élre. És persze megelevenedik ugyanennek a demokráciának a paródiája is a halhatatlan Gittegylet képében. Boka János figuráját talán az alig néhány évvel korábban megjelent Egri csillagok Dobó várkapitányának és Kossuth Lajosnak alakjából gyúrta össze Molnár. Fábri Zoltán ezt kiemeli: Boka úgy szól hadinépéhez, mint Dobó és úgy teszi le a békeidőben viselt elnöki címet, hogy helyébe fölvegye a hadiállapotban szokásos tábornoki rangot, mint a regény írása előtt fél évszázaddal Kossuth Lajos, a pénzügyminiszterből lett Kormányzó.
Fábri Zoltán filmjében minden megkapja a szükséges súlyt. A csapatok küzdelme a maga keretei közt hibátlan világmodell, amelyben ott a harc heve, a diadal mámora, az árulás förtelme, az igaz hősiesség, az önfeláldozás és a megdicsőülés - és ott pirruszi győzelem keserűsége is. A Pál utcaiak megnyerték ugyan a csatát, de igazi hősük, Nemecsek közlegény, akit csak akkor léptetnek elő, amikor már haldoklik, odalett. És odalett az édes grund is. De egy pillanatra sem merül fel a kérdés, hogy megérte-e. A harcot meg kellett vívni, és a Pál utcaiak megvívták. A grund emléke velük marad, amíg élnek.
A kölyökvilág derűje legyőzhetetlen: Fábri Zoltán filmjének hősei, a halott barátjuktól és a grundtól búcsúzó Pál utcaiak hazafelé mentükben észrevesznek egy csámpás öregembert, utánozni kezdik a járását, és a csapat kuncogva csámpázik ki a képből, el a halhatatlanságba. Egyedül Boka marad hátra zokogva, ő, a győztes és vesztes tábornok éli meg azt, hogy valami visszavonhatatlanul véget ért. A gyerekkor. Az aranykor. És vele egy világ, melyben – ahogyan Radnóti Miklós írta 1944-ben, halála évében, Gyerekkor című versének zárósorában: „Rézbőrű volt az alkony. És hősi a halál.”
Szerző: Békés Pál