sex hikaye

A sípoló macskakő (1971)

Gazdag Gyula

2004. május 12. - filmhu
Gazdag Gyula első filmje egy nemzedék meghatározó filmélménye volt, még ha a filmtörténetben talán azóta sem került méltó helyére. Mindenekelőtt korábban tizenéves hősökről csakis felülről és kívülről született jobb-rosszabb mozgóképes híradás: föl sem merült, hogy ehhez a korosztályhoz közelebb lehessen kerülni, hiszen a „játékfilmre érdemesített magyar rendezők kora az igazán fiatal kortársak életkorát messze meghaladta, másrészt a fiatal filmesek önreflexiós képességeiket saját ifjú értelmiségi közegükre, huszonéves önmagukra tartogatták.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A kamaszok fontossága a film világában azért emelkedik: a francia és cseh újhullám a hetvenes évek elejére már bőséggel szolgál nagy értékű mintákkal, a Négyszáz csapástól a Fekete Péterig. A magyar filmben ez a „belülről kifelé tekintet” – talán Sándor Pál Bohóc a falon-ját leszámítva, eddig a pillanatig teljesen ismeretlen. Az ugyancsak újdonság, hogy még a Budapesti Iskola indulása előtt, a dokumentarista játékfilm sajátosságainak honi meghatározásait megelőzve egy fiatal rendező magától értetődően azonosítja a kamasz-világot az amatőrvilággal, az őszinteséget a spontaneitással, és a rögtönzéseket és a véletlent beengedi az amúgy gonddal megírt forgatókönyv szövetébe. Mert hogy a forgatókönyvön igenis érezni a műgondot, ha egyszer éppen az a feladat, hogy a rögtönzött mondatok pontosan szervüljenek a súlyosan rendszer-kritikus „szituációs metaforákhoz”, mely A sípoló macskakő legfontosabb találmánya. A film a munka nélkül is működésben tartott építőtábort a létező szocializmus allegóriájaként mutatja be. A cselekmény - az allegória részelemei – egyrészt sorra veszik az ebből a világból kifelé mutató utakat, másrészt mindazt, ami az emberrel ebben a világban való céltalan vergődése közben megeshet.  Hogy éppen az építőtábor intézményét választotta ki a rendező az alegória színteréül, annak oka nem Gazdag különös vonzódása a kamaszvilághoz, hanem az a feltételezés, hogy a mindenkori kamaszok soha nem veszik természetesnek a természetellenest, tehát segítségükkel az allegória igen hitelesen kibontható. A film úgy ér véget, hogy tudjuk, nem csupán az építőtábor kisvilágában nem volt perspektíva, nincs méltó, vállalható folytatás, hanem abban a világban sem, ahová a hazaküldött gimnazisták megérkeznek. És ezt a vonatra fölszálló maroknyi kisebbség hamarosan tudatosítja.

Mintha a zárókép, a frusztrált nyugtalan tinédzser-arcokkal, máris a filmről a valóságra irányítaná a nézői tekintetet: A sípoló macskakő a hetvenes évek derekától a lassan formálódó fiatal ellenzék, a „második nyilvánosság” első kultuszfilmje, sőt néhány ifjú szereplője hamarosan annak részese is lesz. Ami pedig a filmművészetet illeti, itt ugyancsak A sípoló macskakőtől számítva történik valami. Meglehet, a hatvanas évek bővelkedik a kritikus indulattal formált alkotásokban, cenzúra-provokáló produkciókban, de ettől még a legalábbis az értékelés pillanatában illik feltételezni róla az „érted haragszom” attitűdöt, vagyis hogy alapvetően mégiscsak marxista elkötelezettségű, de legalábbis a szocialista Magyarország életfeltételeit alapvetően elviselhetőként megélő alkotó készítette. A hetvenes évek elejétől, és talán éppen A sípoló macskakőtől, lassan de biztosan növekszik azoknak a műveknek a száma – Gazdag, Jeles, Bódy, Gothár, Tarr, Bereményi filmjei – ahol a pártos kritika vagy a filmpolitikus hivatalosság ezzel a tiszteletkörrel többé meg sem próbálkozik. Még csak az alkotók védelmében sem: a filmek és szerzők mentegetése túl átlátszó lenne.
 
Szerző: Hirsch Tibor



(1) 
Hozzászólások
1-1  /  1
2011. május 4. szerda, 13:14#1| tatface

Én csak a kilencvenes években láttam a tv-ben.

Másnap egy kollégám azt mondta róla, hogy jó film, csak mint film nem jó.:)

Mennyire nem volt igaza. Amennyire tudom, nem volt könnyű forgatás, mert a diákok pont úgy álltak a feladathoz, mint karaklterek, akiket meg kellett volna jeleníteniük.A végeredményen ez nem látszik. Én legalábbi snagyon pontosnak érzem minden kockáját, mondatát. Pár évvel vagyok fiatalabb a szereplőknél, de otthon érzetem magam.

A 20 éves fiammal és megnézettem, aki lelkesedés nélkül, de fegyelmezetten nézte végig. A zárójelenetet a táskával értelmeznem kellett számára, de még ma is emlegeti.

 

Azzal vittakoznék, hogy kultfilm lenne. Legalábbis nem több generációé. Túl jó ahhoz..)


Rendező Jancsó Miklós
Szereplők Madaras József (Magyardolmányos)
Őze Lajos (vallató)
Latinovits Zoltán (Veszelka)
Kozák András (ifj. Kabai)
Koltai János (Varjú Béla)

nka emblema 2012