Ajándék ez a nap (1979)
Gothár Péter
Gothár Péter első játékfilmje, az Ajándék ez a nap a publicisztikus valóságábrázolás talajáról elrugaszkodva látszólag egy társadalmi problémát, a lakáshiányt, illetve az önálló lakás megszerzésének nehézségét állítja a történet középpontjába, a film formavilága ugyanakkor háttérbe szorítja a lakáskérdés szociológiai vetületét, és inkább a groteszk élethelyzetek abszurd vonásait emeli ki.
A történet hősei már nem a körülmények foglyai és még nem szabad személyiségek. Amikor szabad döntés elé kerülnek, szinte bemenekülnek a körülmények szorító börtönébe, onnan viszont minduntalan űzi-hajtja őket valami egy szebb, igazabb, emberibb élet felé. A hetvenes-nyolcvanas évek fordulójára éppen ennek a magatartásnak a megítélése veszti el morális távlatát – ebben áll a pangás, a hetvenes évek csellengő hőseinek igazi tragikuma: az autonóm cselekvés, a szabad szellemi önrendelkezés illúziójának elvesztésében.
Zéman Irén előtt a nyomorúságos és megalázó eltartási szerződés után egy önálló lakás megszerzésének lehetősége körvonalazódik. A “budai kéjlak” ötletét – kapcsolatuk normalizálása jegyében – szeretője veti fel, a nehézségeken, amelyek egyre kilátástalanabb és abszurdabb helyzeteket eredményeznek, viszont neki kell úrrá lennie. Névházasságra kényszerül, az álférj azonban egyre kevésbé tartja be a játékszabályokat… A pénz sosem elég, a szerető pedig kényelmes kettős életének vesztét érzi, s már egyáltalán nem tűnik annyira segítőkésznek. A magára maradt Irén végső kétségbeesésében felmegy a férfihoz, ahol a feleség fogadja. A két nő éjszakába és részegségbe nyúló hosszú beszélgetése lesz a történet egyetlen felszabadult és boldog epizódja, amely ugyanakkor helyzetük teljes kilátástalanságával szembesíti őket.
A film azt a folyamatot mutatja be, ahogy a boldogulásunkért tett erőfeszítések közepette úgy veszítjük el önmagunkat, hogy észre sem vesszük. Jobban mondva még csak nem is folyamatról, hanem sehova sem vezető állapotról van szó. Nem tudjuk kezelni, megoldani a helyzetünket – ez a filmet, így vagy úgy, a társadalombírálat irányába mozdítaná el –, viszont függetleníteni sem tudjuk magunkat a körülményektől. Foglyok vagyunk – a saját magunk által fölépíteni vélt “kéjlakban”.
Zéman Irén előtt a nyomorúságos és megalázó eltartási szerződés után egy önálló lakás megszerzésének lehetősége körvonalazódik. A “budai kéjlak” ötletét – kapcsolatuk normalizálása jegyében – szeretője veti fel, a nehézségeken, amelyek egyre kilátástalanabb és abszurdabb helyzeteket eredményeznek, viszont neki kell úrrá lennie. Névházasságra kényszerül, az álférj azonban egyre kevésbé tartja be a játékszabályokat… A pénz sosem elég, a szerető pedig kényelmes kettős életének vesztét érzi, s már egyáltalán nem tűnik annyira segítőkésznek. A magára maradt Irén végső kétségbeesésében felmegy a férfihoz, ahol a feleség fogadja. A két nő éjszakába és részegségbe nyúló hosszú beszélgetése lesz a történet egyetlen felszabadult és boldog epizódja, amely ugyanakkor helyzetük teljes kilátástalanságával szembesíti őket.
A film azt a folyamatot mutatja be, ahogy a boldogulásunkért tett erőfeszítések közepette úgy veszítjük el önmagunkat, hogy észre sem vesszük. Jobban mondva még csak nem is folyamatról, hanem sehova sem vezető állapotról van szó. Nem tudjuk kezelni, megoldani a helyzetünket – ez a filmet, így vagy úgy, a társadalombírálat irányába mozdítaná el –, viszont függetleníteni sem tudjuk magunkat a körülményektől. Foglyok vagyunk – a saját magunk által fölépíteni vélt “kéjlakban”.