Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Angyali üdvözlet (1984)

Jeles András


2004. május 17. - filmhu



„Két rendező volt eddig, akinek Az ember tragédiájáról valóban eszébe jutott valami. – mondja a Filmvilág 1984/9.-es nagy vitaindítójában Spiró György író -- Az egyik Paulay Ede, aki rájött, hogy a mű színpadra való. A második Jeles András.” Nagyon is egyet érthetünk az ellentmondást nem tűrő kijelentéssel.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A magyar és az európai drámairodalom – e tisztelt, de sajnálatos mód mindegyre félreértett és félreinterpretált félelmetes remeke többnyire poros, vagy ugyancsak gyorsan avulóan modernizált változatban kerül a közönség elé, s emiatt rendre belefullad a tolmácsolói verte porba. Magyarán, Az ember tragédiájához Madách formátumú géniusz kell.  Ehhez pedig tiszteletlenség, no nem Madách, hanem a színpadi és szellemi konzervativizmus iránt. Jelesben mind a kettő megvan. A zseni „semmiből teremt világokat”, Jeles zsenialitása inkább luciferi természetű, az örök kétkedés élteti, a meglévőt mindig a szokványtól eltérően, új fénytörésben képes megmutatni, gyakran dolgozik hozott anyagból, remekműből, fércműből, mindegy is. Ugyanígy hozza ki színészeiből, legyenek akár amatőrök, akár gyerekek, akár hajléktalanok a „színészt” vagy inkább a bennük rejlő, rutinba fojtott személyiséget.
Félelmetes remekműnek neveztem az imént Madách drámáját, félelmetes már csak a tárgya miatt is, az egész történelemmel viaskodik, emberiség-dráma, s félelmetes a kezdettől végigvitt kétely miatt, van-e értelme egyáltalán az emberi faj létének. Camus szerint az egyetlen filozófiai vizsgálatra érdemes kérdés, az öngyilkosság kérdése, ebben az értelemben kegyetlen Madách történelemfilozófiai kiindulópontja. Lucifer „bűbájat bocsát” a fajának sorsát előre látni vágyó Ádám szemére, s a történelmi víziók nyomán Ádám végső számvetést vonva az öngyilkosságot választaná, magvát szakasztva az emberiségnek.
A teremtés Madách szerint és Jeles szerint is: tévedés. Jeles filmjének istene gonosz óriáscsecsemő (látni nem látjuk, csak gőgös szózatát halljuk, amellyel eltiltja az első emberpárt a jó és rossz tudás fájának gyümölcsétől). Lucifer („a fényhozó”) a jövő-vízió rendezője, Ádám abban a logikai struktúrában látja a majdan megvalósuló történelmet, ahogy az isteni teremtés kritikusa, a bukott angyal látja. A színek logikus antitézisei egymásnak, a történelem ingája leng ide-oda, s minden lengése nyomán milliók vesznek oda vagy nyomorodnak meg, hol a zsarnokság (Egyiptom), hol a népuralom (Athén) okozza vesztünk; hol a léhaság tesz tönkre (Róma), hol az aszkézis (Bizánc); hol az élveteg, túlérett udvaronc lét (Prága), hol a szabadság, testvériség, egyenlőség szép eszméjét véres terrorba fordító forradalom.

Ez az ingamozgás Jelest kevéssé érdekli, nem a történetfilozófiát emeli át Madách történelmi szomorújátékából, hanem a szomorúságot. Jeles nem lázad hisztérikusan az emberi sors ellen, „tárgyilagos szomorúságot látunk” – jegyzi meg Balassa Péter. És érzékit, a történelmet bomlasztó ingamozgás az egyéni létet is ide-oda rántja. Angyalok és ördögök vagyunk egyszemélyben. Évában kiirthatatlanul ott lakozik a bujaság, Ádámban a hatalmi téboly. Az ember – ismét Camus hasonlatával élve – Sziszifuszként görgeti maga előtt a történelmet éppúgy, mint a saját életének terhét: a sziklája a sorsa, mely újra és újra visszagördül a hegytetőről a völgybe, de ő újra és újra nekiveselkedik a gravitációnak.
Jeles Tragédia-interpretációja három termékeny ötletre épül.

Először is belsővé teszi a történelmi drámát, az érdekli, ahogy égi és földi egybekeveredik bennünk; ezt szenvedjük, de ettől vagyunk, lehetünk tragédiák hősei. A film akkor izzik, amikor ennek a végzetes kettősségnek az érzékiségére épít, s folyton leül, ahol a világtörténelmet kell pedánsan felmondania. Jeles azzal, hogy a madách-i  történelemfilozófia kibontása helyett a szenvedély világtörténetét választja, egyszersmind a redukció, a rövidítés jogát is gyakorolhatja. Az Angyali üdvözlet ezért nem hat Az ember tragédiája megcsonkított változatának: Jeles máshová helyezi a hangsúlyt, ezért hagyhat el teljes színeket.

A film másik nagy találmánya, talán a legfontosabb és legkreatívabb: gyerekekkel játszatni Az ember tragédiáját. Jeles Csokonairól szóló „életjátékában” dolgozta ki ezt a metódust, s ahogy ott, most is a maximálisat hozza ki szereplőiből, nem tökéletesen idomított gyerekszínészeket látunk – a játékuk szerencsére technikai értelemben korántsem tökéletes – , hanem gyermekségükben felszabadított lényeket, akik innentől kezdve ösztönös érzékkel hasonítják magukhoz a legbonyolultabb Madách szöveget is.

A harmadik újdonság annak megértése, hogy ez az átértelmezett Madách nem igényel történeti pontosságot, naturalisztikus részletezést, sőt, a stilizációban érzi igazán jól magát. A feladat nagyságához képest szerény költségvetés ellenére a film emiatt (és persze Kardos Sándor operatőr és Kovács Attila díszlet- és látványtervező ötleteinek hála) egy percre sem hat szegényesnek, sőt, magyar filmben kivételes intenzitású látványvilágba lépünk: az athéni jelenet nyitóképénél szebbet és nagyszabásúbbat – a homok alól, obulussal a szemükön feltámadnak az ógörög polisz polgárai – dollármilliók sem produkálnak.
Madách emberiség-drámája szándékosan zavarba ejtő mű, Jeles Angyali üdvözletét látva ugyanezt az áldásos zavart érezzük.
 
Szerző: Schubert Gusztáv



Címkék

filmtörténet , elemzés





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |