Az aranyember (1962)
Gertler Viktor
Jókai talán legnépszerűbb regénye többször is megihlette a filmeseket. Először még az első világháború idején forgattak némafilmet a siker, a pénz és a szeretetlenség világából menekülő Tímár Mihály históriájából. Aztán jó húsz év elteltével újra. Igazából viszont ez a hatvanas évek eleji verzió adta vissza leghűségesebben a könyv eredeti szellemét. Mellesleg ez az első cinemascope változatban forgatott filmünk, kár, hogy országosan csak kevés mozi volt alkalmas a Forgács Ottó által fotografált látványos képsorok teljes méretű vetítésére.
Jókainak korábban mind az olvasók, mind az átdolgozók körében a történeti tárgyú, hazafias sugallatú regényei (A kőszívű ember fiai, Egy magyar nábob, Kárpáthy Zoltán, És mégis mozog a föld) voltak népszerűbbek. Az ezredforduló táján zajló ízlésváltozások gyökeresen átalakították az olvasói szokásokat. (Erről egy nemrég zajlott „regény-vetélkedő” is meggyőzhette, meglephette, elszomoríthatta a Jókai-rajongókat.) Úgy látszik, hogy Az aranyember alapszituációjában van valami múlhatatlan, a mai korban is érvényes, modern üzenet. Hogy egy ember elhagyja azt a világot, ahol csak népszerű, mert talált egy másikat, ahol szeretik is.
Az írónak egyébként talán ez az egyetlen olyan műve, amelybe személyes, magánéleti élményeit is beleszőtte. Férfikora legszebb esztendeiben érte őt egy plátói szerelem érintése. A nála jóval fiatalabb leány és a nála jóval idősebb felesége közötti választás fel sem merült, de írói és férfiúi érzékenysége szívébe véste az emlékeket, és később ez is a regény egyik ihletője forrása lett. A fő alapeszméje azonban, éppúgy, mint a később szintén filmre vitt Fekete gyémántoknak, a Magyarországon a 19. század hetvenes éveiben kezdődő kapitalizálódás alig titkolt kritikája.
Az írónak egyébként talán ez az egyetlen olyan műve, amelybe személyes, magánéleti élményeit is beleszőtte. Férfikora legszebb esztendeiben érte őt egy plátói szerelem érintése. A nála jóval fiatalabb leány és a nála jóval idősebb felesége közötti választás fel sem merült, de írói és férfiúi érzékenysége szívébe véste az emlékeket, és később ez is a regény egyik ihletője forrása lett. A fő alapeszméje azonban, éppúgy, mint a később szintén filmre vitt Fekete gyémántoknak, a Magyarországon a 19. század hetvenes éveiben kezdődő kapitalizálódás alig titkolt kritikája.
A regény és a filmváltozat a 19. század első felében játszódik. Tímár Mihály, komáromi hajóbérlő uszályán Magyarország felé menekít egy török főméltóságot a lányával együtt. A kalandos út során gabonával megrakott hajója a Vaskapu sziklái között zátonyra fut. A török főúr öngyilkos lesz, és egyetlen leánya, Tímea sorsát a hajósra bízza. Az elsüllyedt rakomány mentése közben Tímár megtalálja a török nagyúr elrejtett kincseit, mely egész későbbi életének meghatározója lesz. A török lány a hajóbérlő gazdájának komáromi házába kerül, ahol folyton megalázzák. Tímár látva a lány szomorú sorsát, megkéri a kezét, és feleségül veszi. Házasságuk azonban boldogtalan, a hajós egyre többet van távol otthonától. Egy utazása során talál rá egy eldugott al-dunai szigetre, ahol egy özvegyasszony él a lányával. A Senki szigete menedéke lesz Tímárnak, ahová minduntalan visszatér, mert megszereti Noémit, aki viszonozza a férfi érzelmeit. A sokat utazó hajós olyan boldogságra talál itt, amely az otthonában elkerülte. Megvásárolja a sziget tulajdonjogát, és megajándékozza vele az özvegyet. Tímár szembesül házassága kudarcával, de sehogy sem tudja megoldani életének ezt a legsúlyosabb gondját. A véletlen siet a segítségére. A titkát ismerő, reá támadó zsaroló az ő ruháiba öltözötten a téli Balatonba fullad, s amikor megtalálják a holttestet, mindenki őt hiszi halottnak. A pénz, a gazdagság szeretet nélküli világából végleg elmenekül a Senki szigetére, igazi szerelme, Noémi, és közben megszületett kisfia mellé. „Odahagyta a világot, amelyben bámulták – írja Jókai a regény vége felé – és csinált magának egy másikat, ahol szeretik.” Az aranyember zárógondolata, alapeszméje a filmváltozatban is érvényesül.
Jókai műve azért tudta idestova majdnem másfél évszázadon át megőrizni népszerűségét, mert a modern korszak identitás-zavarát előlegezte meg. Tímár Mihály akár huszadik-huszonegyedik századi irodalmi alak is lehetne. E korbeli irodalmi és filmhősöknek adatik meg, hogy élve tudják meg, mint reagál környezetük a halálhírükre (például Pirandello: Mattia Pascal két élete, Herskó János: N. N. a halál angyala). A modern kor embere nem érzi jól magát a bőrében, szeretne szabadulni társadalmi és magánéleti szerepeitől. Tímár még viszonylag szerencsés megoldást lelt a gondjára, de későbbi korok szenvedő hőseinek a boldogsággal belakott sziget menedéke már nem adatott meg.
A filmváltozat hűségesen őrizte meg és adta vissza az eredeti regény alapeszméjét, hangulatait. Gertler Viktor jól választott színészeket. Talán csak a „címszerepet” alakító erdélyi magyar színész, Csorba András marad kissé jellegtelen, súlytalan. A női oldal viszont nagyon erős. Most már az újabb olvasók, ha látták a filmet, Tímeát Béres Ilona, Noémit Pécsi Ildikó, a mérhetetlenül gonosz Athalie-t Krencsey Marianne alakjában képzelik el. Említésre méltó, hogy kétéves kényszerpihenő után Latinovits Zoltán itt tért vissza a filmezéshez, s mindjárt egy sötét lelkű figurát, egy Cipolla-elődöt formált Krisztyán Tódor negatív szerepéből. Az 1962-es Gertler-rendezés valóságos Jókai megfilmesítési reneszánszot indított útjára. Jó másfél évtizeden át készültek az adaptációk az akkoriban legnépszerűbb regényei alapján: Várkonyi Zoltán volt a mestere ennek, aki a nagy mesemondó négy egész estét betöltő művét vitte filmre.