sex hikaye

Az én XX. századom - (1988)

Enyedi Ildikó

2004. május 20. - filmhu
Nem is volt talán olyan rossz éve a magyar filmnek a rendszerváltó 1989. Február elején az Eldorádó, november végén meg Az én XX. századom került a mozikba, lehetett kicsit álmélkodni a politikai izgalmakon túl is.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Lehetett főleg álmélkodni Az én XX. századom láttán. Enyedi Ildikóról addig csak a legszűkebb szakma tudott valamit (nagyon keveset), kísérletinek minősített rövidfilmjeiről, melyek részben Erdély Miklós hatásáról és inspirációjáról vallanak. Enyedi Ildikó első nagyjátékfilmje merőben hagyománytalan és rokontalan darabja a magyar filmtörténetnek. Naiv mese és mély filozofikum vegyül, (nem keveredik, de ötvöződik) benne. Hallatlanul bonyolult és megnyerően egyszerű.
A bevezető képsorokban két kis árva gyufaárus lánykát, Dórát és Lilit látjuk a hideg téli éjszakában, s egyiküket valaki elrabolja.
Tíz évvel később, 1899 szilveszterén az expresszvonat éjfélkor megáll a magyar határon: Dóra, a csábos kalandornő és Lili, a mindenre elszánt anarchista lány ott a vonaton. Igen, ők azok, de már nem tudnak egymásról. Dóra némi pezsgőzés után gazdag urak ágyába bújik expresszvonaton, luxushajón, s a gazdag urak hajnaltájt hiába keresik tömött pénztárcájukat. Lili anarchista brosurákat terjeszt, de ha az a (talán külső, talán belülről jött) parancs, robbantani sem rest. Mintha a véletlen vezetné a filmet is, nemcsak hőseinek sorsát. Egy komoly természettudós kerül mindkét lány útjába, és ez a komoly úr nagyrabecsüli Dóra testét és Lili eszét. A néző sem tudja lassan, melyik lány híve és rajongója legyen: Lili (Dorotha Segda) ugyanolyan szép levetkőzve, mint Dóra (Dorotha Segda), úgyhogy talán mindkettő kellene élet-ajándékul az érző férfiembernek.
1900 január elseje. Most kezdődik az új évszázad, és kitágul a film szemhatára: Edisont látjuk, amint elektromosságot fakaszt, meg amint telegrafál. Nagy trópusi folyamokat látunk. Párizsban egy filmvetítő-gépekkel teli terem gyullad ki anarchista bombáktól. Lili a komor társadalom-rombolóknak hittel engedelmeskedve az első próba után mégsem akar kisgyerekeket robbantani, inkább beül a bécsi egyetemre, ahol a nőgyűlölő Otto Weininger tart botrányos, feministák-fújolta előadást („Miben különbözik a nő és a férfi?”) Aztán, valahol másutt a világban tudományos kísérletek képsorait látjuk majmokkal, ebekkel. A Holdat látjuk a hómezőkről, ahol eszkimókutyák húzzák a tudósok és a mesék szánját, és a Holdon angyalok vitatják meg, mi is legyen Dórával meg Lilivel.
Mi lesz velük? A tudós férfiú sem közömbös sorsuk iránt, pedig az egyik lány kifosztotta, a másik nem akarta megérteni. A tudós férfiú majdnem eltéved a nők kínálta labirintusokban, amíg egy szomorúan bólogató szürke csacsi elvezeti valamely elvarázsolt kastély tükörtermébe: ott láthatja Dórát Lili tükörképeként és Lilit Dóra tükörképeként. A komoly tudósférfiú most végre megért valamit a nők kettős természetéről és az életről...
Soha még ilyen szép tudományos mesét. A ráció értelme és a mese-hit varázsa színezi fénylővé ezt a Máthé Tibor fotografálta fekete-fehér filmet. Az én XX. századom  minden játékos képsorát valami nehezen meghatározható panteista, reménykedő hangulat hatja át: az emberiség, és benne minden ember új, nagyszerű lehetőségek köszöbére jutott, ezekkel csak élnie kell. A rendezőt az egyes ember belső lehetősége, belső kiteljesedése érdekli a változó történelemben. Az új világ nagyszerűnek ígérkezik, de ugyanolyan igazságtalan, mint a régi. Lili bombával küzd ellene, amíg meg nem tapasztalja, hogy a bomba gyógymódja káros terápia. Dóra a testével csapja be a férfiak irányította buta világot, amíg meg nem érzi, hogy ennél többre teremtették. (Finom filmtörténeti utalás az ikerlányok neve: hódolat a filmművészet őskorának két klasszikus Griffith-színésznője, Lilian és Dorothy Gish emléke előtt.)
Mai tudásunk alapján jogosan véljük úgy, hogy a huszadik század nagyon ellenszenves és embertelen időszaknak bizonyult. Enyedi Ildikó rokonszenves varázslattal keveri ki az akkor élők naiv hitét a jövőben, és mai tudásunk visszapillantó pesszimizmusát. A borúlátó jövőképet a játék, a játékosság, az okos mesék finom fordulataival, vízcsobogásos derűjével nemesíti.
Azóta már odébb vagyunk egy évszázaddal, legtöbb hitünket elvesztettük, de ezt a filmet szívesen álmodjuk tovább.
 
Szerző: Bikácsy Gergely





Rendező Jancsó Miklós
Szereplők Madaras József (Magyardolmányos)
Őze Lajos (vallató)
Latinovits Zoltán (Veszelka)
Kozák András (ifj. Kabai)
Koltai János (Varjú Béla)

nka emblema 2012