Szegénylegények
1965
Az utolsó tánctanár (1975)
Böszörményi Géza
Böszörményi Géza néhány nappal nyolcvanadik születésnapja előtt, hosszan tartó, súlyos betegség után hunyt el, 2004. augusztus 21-én, két méltatlanul feledésre ítélt remekművének mozipremierjét már nem élhette meg.
A 36. Magyar Filmszemlén mutatták be két, a Kádár-korszakban dobozba zárt játékfilmjét (a Duna Televízió is műsorára tűzte őket): a Magyarországon televízióban csupán egyszer vetített Hungarian Dracula 1980-ban készült; a ZDF megbízásából forgatott, utószinkronizált, Koltai Lajos által fényképezett Az utolsó tánctanár (1975) a hazai nagyközönség számára mindeddig nem volt látható.
A hatvanegy perces, Az utolsó tánctanárban Balogh János (Bencze Ferenc brillírozik a szerepben) és húszas éveihez közeledő fia, Simon (Molnár István) a Hortobágyra tartanak, hogy a Hídi vásár eseményeinek részeként megtartsák tánciskolájuk záróbálját. Alig érkeznek meg a helyszínre, az egyik csikós magnóról játssza le az „Oh, mamy, blue”-t, amit Margit kislánya énekel, citera kísérettel (később ugyanez a dal, egy idős, fejkendős asszony előadásában: „Ó, mami, bú”).
Balogh János maga a stílus, az előzékenység, a kellem, a könnyedség. Így a nem várt, némiképp zavaró eseményeket (nagy nehezen szerzi csak be a tiszteletestől a harmóniumot; a nevelőtanár hazaengedte a kollégiumból a gyerekeket, így a főpróbán táncosok nélkül maradna; - okkal – féltékeny férj jelent veszélyt a bálon az erősebbik nem tagjai számára) laza lelki tartással kezeli. Megmutatja a konyhai dolgozóknak, hogyan kell szalvétát hajtogatni, teríteni és fölszolgálni – mint a foxtrottnál -; elbeszélget Dobák Sanyi (Madaras József) kikapós feleségével (Bánfalvi Ágnes), Sanyitól elkéri a bicskáját; a VB-titkárhoz fordul, hadd kapjon táncos lábú katonákat a laktanyából.
Böszörményi Géza filmjében (melynek forgatókönyvét Gyarmathy Líviával írta) a profán, a világi, a szent, a talmi, a vásári, és – a világnak ezen a részén - már-már dekadens kifinomultság keveredik, majd ütközik meg egymással; első perctől nyilvánvaló, melyik kerekedik fölül a másikon.
A Hortobágyi Nemzeti Park nyugati turistái boldogan csattogtatnak az ostorokkal, a jó erőben lévő megélhetési csikósok próbálják föltuszkolni a lovakra a „testesebb” asszonynépet, miközben Balogh János esze a charlestonon, a one-stepen, a tangón jár. Ráadást fia is egyre kevesebb érdeklődést mutat apja hivatása iránt – ellenben kikezd a bálon Dobák feleségével.
Az országnak ezen a felén a tiszteletes helyi állásajánlatokat sorol föl a Pestre készülő ingázóknak a prédikáción – a nagyobb meggyőző erő kedvéért elmondja a Tékozló fiú esetét. A bálon az Előre! Üzem fejőnőinek kívánság-dalát („Minden ember életében van egy pillanat…”) politikailag ellenőriznék. Ez az a hely, ahol nincs változás: harminc éve – Balogh János apjának instrukciói alapján - egyházi zenére charlestonozott a tiszteletes a templomkertben a növendékekkel, mert hogy a tánc enyhíti a testi gerjedelmeket, és így jól rokonítható Bach, Händel és gróf Esterházy Pál muzsikájával. (A flashback a film egyik legkitűnőbb epizódja.)
Az egy beat-zenekar érkeztével csődbe fulladt, közösségi házas táncbemutató után Balogh János és fia Pestre mennek – továbbképzésre. Simonnal a lélektelen lakótelepet járja az apja, munkásszálló után kutatva, mert a fiú már nem akar tánctanár lenni, se táncparketten szívrohamban „hősi halált” halni – mint a nagyapja, sem vidéken maradni.
Balogh János a Hortobágyi Nemzeti Park-táblára, az országút mentén kirakja a hirdetést. beat-táncot tanít.
Az utolsó tánctanár
és a Hungarian Dracula sajátos Kádár-kori katasztrófa-filmek: Böszörményi hősei (sic!) váratlanul-hirtelen kerülnek életveszélybe, és ugyanannyira tehetetlenek, mint ha fölkapná házukat egy gyilkos szélvihar.
Valójában tehát: túlélők.
Szerző: Horeczky Krisztina
