Eldorádó
1988
BUÉK ! (1978)
Szörény Rezső
„Lehet az, gyerekek, hogy egyszer az életben sikerül nekünk valami?” – teszi fel a költői kérdést a BUÉK! egyik főhőse két munkatársának a gyógyfürdő medencéjében a film elején, s már a helyszínből is sejthetjük, hogy a történet maga a kérdésre adott nemleges válasz gazdagon illusztrált kifejtése lesz.
A gőztől párálló medence Méhes László hetvenes évekbeli, emblematikus festménysorozatának a Langyos víznek a világát idézi fel. A monokróm, többnyire szürke, de néha a pop art jegyében rózsaszín és neonzöld, hiperrealista képeken félmeztelen, elhízott, szétfolyó testeket és a vízből egykedvűen kibámuló arcokat látunk. A hetvenes évek a „nem történik semmi” érzésének, a langyos vízben lassú szétmállásnak az időszaka, amikor a kései Kádár-éra beszűkült perspektívái és korrupt gyakorlata közepette elveszett a remény egy élhetőbb és igazabb világban. Szörény Rezső (1941-1993) hetvenes évek közepi, emblematikus filmjének három főhőse a Széchényi fürdő langymeleg vizébe bukik alá a történet elején, az átmulatott, mámoros éjszaka utáni reggeli megmártózás azonban nem a megtisztulás szimbóluma, hanem a kényelmes kilátástalanságban, a mocsárban való végleges elsüppedésé. S mint a „ki bírja tovább a víz alatt” versengésben Laci (Bujtor István) olcsó tréfája előrevetíti, a másik ember cinikus átveréséé.
A három főhős, mint apránként kiderül, egy nagyívű reformtervezeten, egy szerintük jelentős (a konzervatív vállalati apparátus szerint felesleges) programon dolgoztak az üzemben az elmúlt másfél évben, s a tervek elkészültét ünneplik nagy csinnadrattával, ami mindhármuk életében a nagy kiugrás, a felelősségteljes pozíció elnyerésének lehetőségével kecsegtet. A három összetartó, lelkes munkatárs látszólagos barátsága mögött a háttérben kíméletlen fúrás-faragás zajlik, s idővel felszínre kerül, hogyan árulják el kölcsönösen egymást a program vezetői posztjának megszerzéséért. Gyuri (Bálint András) még a Pártba is belép előmenetele érdekében, Kati (Bodnár Erika) nem tiltakozik Laci állítólagos alkoholizmusa vádjával szemben, Laci pedig koránál, lehengerlő fellépésénél fogva automatikusan magának vindikálja a vezetés jogát. A bürokratikus apparátus a végtelenül cinikus és hozzá nem értő új igazgató (Haumann Péter) érkezésével pedig mi másban lenne érdekelt, mint hogy ne együtt léptesse fel, hanem egymás ellen fordítsa, egymás ellen játssza ki a három túlbuzgó reformert, hogy végül magát az elérni vágyott posztot a nevető negyedik kezébe csúsztassa. A hatvanas-hetvenes évek fordulóján készült „reformfilmek” kora lejárt az új gazdasági mechanizmus leállításával, a termelési közegben már lázadni, keseregni sem érdemes a bürokrácia ellenállásán, egyet lehet csak: lágyan tönkremenni. A termelési történet mellett, a hollywoodi filmek kettős motivációjának és párhuzamos cselekményszálának groteszk megfelelőjeként, mindhármuk magánéleti válságába is kellő bepillantást nyerhetünk, mely válságok és zsákutcák tovább sűrítik az árulások és önbecsapások szövedékét. Laci, mint általában Bujtor filmszerepeiben, heves vérű, nagytermészetű, kötődésre, odaadásra képtelen férfi, aki évek óta hiábavalóan élteti Réka reményét a házasságkötésre és a gyermeknemzésre. Kati rosszindulatú és féltékeny nevelőanyjával (Temessy Hédi) él együtt, így az önálló lakás hiánya megmérgezi társkapcsolatait, futó szexuális viszonyokba bonyolódik. A pedáns jófiú, Gyuri roppant sikeresnek látszó házassága a magát butuska hebrencsnek álcázó, nálánál jóval szenvedélyesebb Évával (Esztergályos Cecília) az udvarias viselkedés mögött gyűlölettől izzik és összeroppanással fenyeget. A kölcsönös árulások jegyében Laci elcsábítja a részeg Évát, Kati és Gyuri pedig Réka (azaz közvetve Laci) otthon- és családteremtési törekvéseinek esik neki. A tökéletes kilátástalanság, érték- és reményvesztettség közepette még a halál sem telítődik pátosszal, ami az öngyilkosságot lázadó gesztussá avathatná, így a film végén, az új év szürke reggelén Laci némi hezitálás után nem leugrik, csak leköp a panelház tizedik emeletéről. Mindenre köpni kell: ha csak részegen is elviselhető, az élet akkor is megy tovább.
Szörény Rezső filmje egy teljes napba sűríti a hetvenes évek magyar értelmiségi létének minden baját és keservét, s ez a felfokozott tempó, dramaturgiailag remekül kivitelezett sűrítés teszi a BUÉK !-ot a korszak egyik emblematikus alkotásává. A részegségből részegségbe vezető huszonnégy óra történései közepén áll a szilveszter éjszaka karneváli forgataga, amelyben mindenki kilép önmagából és elveszejti önmagát. A film stílusa is karneváli módon keveri a dokumentarista felvételeket, a groteszk helyzeteket, a szatirikus szituációkat, a lélektani minidrámákat, miközben a széttartó stíluselemeket egységbe rendezi az összes szereplőt kellő távolságban tartó irónia. A társadalmi-magánéleti problémák realisztikus megközelítésével a BUÉK ! nem lép ki a hetvenes évek magyar filmművészetének jellegzetes áramlatából, az értelmiségi közérzetfilmek népes csoportjából, ám Szörény a zaklatott tempóval (amit részben Zsombolyai János kis fények mellett dolgozó lendületes kézikamerázása teremt), az eklektikus stílusvilággal valamint a szereplők reflexióinak háttérbe szorulásával és az ösztönvilág előtérbe helyezésével egy új minőség létrejöttét készíti elő. A hazugságok labirintusának, a kölcsönös árulások és önbecsapások dermesztő rendszerének azonban majd csak Tarr Béla ad általánosabb, bölcseleti megközelítést posztmodern kulcsfilmjében, a teátrális stílusú Őszi almanachban (1984). (A Bodnár Erika által alakított sunyi bajkeverő figura közvetlen kapcsolat a két film között).
Szörény Rezső az életműve csúcspontját jelentő értelmiségi látlelet után visszatért saját autentikus, a korabeli magyar filmben egyedülállónak számító témájához, a hasadt személyiségek töredezett stílusú vizsgálatához. Elvégre a hetvenes évek végének, nyolcvanas évek elejének kettős tudatú perspektívátlanságában már nem a rég nem reformer értelmiségiek a tipikus alakok, hanem a borderline és skizofrén személyiségek: a vidéki Marilyn Monroe-k, az ügynök álpapok és a vágtázó halottkémek - az egész pokolra ment álombrigád.
Szerző: Stőhr Lóránt
