kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Ebből persze nem következik, hogy ez a film, 1969-ből tökéletes akciódarab volna, csak ugyanúgy, mint az Éjfélkor – valamilyen sajátos szempontból fontos. Az is föltűnhet, hogy Révész milyen sokféle filmet készített, lám, teljesen más és más műfajban, egymással rokonságot sem mutató témákról, nem vetve meg a krimit, vállalva a keserédes kosztümös vígjátékot – igaz, Mikszáth-feldolgozást, az Akli Miklós címűt.

Ha azért mégis meg akarjuk találni azt, ami Révésznél a filmeket kevés kivétellel összeköti – az az általa kedvelt mozgóképeket körüllengő polgári levegő. Nyilván nem véletlen, ha egy rendező ritka Karinthy- és Szerb Antal műveket filmesít meg, ezek közül is igazi kávéházi csemegéket, mint amilyen az Utazás a koponyám körül és a Pendragon legenda. De ennél is fontosabb, hogy egy nyilvánosságot, eszmét, társadalomban-történelemben gondolkodó hősöket ajánlgató filmpolitika idején talán bizony ő kezdett el magánéleti témákról Magyarországon filmet csinálni. Persze biztosan többen is versengenének az elsőbbségért, hiszen ott van mindjárt az első szabad fuvallatokat hozó – vagyis politikamentes - vígjáték, Makk Károly Liliomfija, de az azért mégiscsak kosztümös irodalmi adaptáció, tehát legalább a népművelő küldetés igazolhatta a kor szigorú kultúrcsőszei előtt. A 2x2 néha öt viszont igazi szerelmi kergetőzés, a polgári világ auráját óvatosan hordozó ötvenes évek-béli szex-szimbólummal, Ferrari Violettával. Ez után a kezdet után érthető igazán, hogy éppen Révész harmadik filmjében, már valóságos nagyvárosi enteriőrben vitatkozik először művészházaspár egy tökéletesen politikamentes vitában az ország elhagyásáról.

Nagy dolog ez a politikamentesség, hát még, hogy a hagyományos hazafiság  sem jelenik meg érvként egy olyan vitában, melynek tétje a korabeli törvények alapján bűncselekmény. Bűnről senki sem beszél, ahogy közösségi indítékokról sem. Csak arról, hogy a feleség számára a nyugati élet karrier-perspektívát jelent, a férj számára ugyanez a hazai színház, ahol a színész magyar nyelven szólhat. A finoman irracionális kötődések, visszahúzó, vagy éppen futni, menekülni késztető erők nincsenek kimondva, nevükön nevezve. A fiatalon elhunyt Rozsos Imre megformálta barát – is elegáns óvatossággal, és persze köznapi gyakorlatiassággal közelíti meg a honszeretetet: egy pesti playboy csak Pesten ismeri a telefonközpontos kisasszonyt, vagyis kispályán játszik: a távoli metropoliszok ismeretlen privátéletének új játékszabályait már nincs kedve megtanulni.
Amiben persze az Éjfélkor igazán úttörő darab, az az előbbi megfogalmazással „nem nevén nevezett tabuk” jellegzetesen puha diktatúrás megérintése. Ez a tabu-érintés, mint történetmesélő, képmutogató technika, itt indul el a hosszas csiszolódás útján a Kádár-kor magyar filmtörténetében.

A tabu-érintés, ahol szépen sikerül, általában a filmnek lírai töltetet ad. A líra furcsa módon igazolhatja azt a finomságot, ami azután az éber cenzúrának is megfelel. Hiszen a költészet soha nem otrombán egyértelmű: tehát a finoman érintett, nem kibontott utalások a politika sújtotta magánéletre, a privát értékrendre, a város történelem formálta hétköznapjaira – ezek egyike sem kárhoztató féligazságként, ha egyszer a poézis igaz bennük. Ettől lesznek remekművek bizonyos Szabó István filmek, az Apa, a Szerelmesfilm, vagy a város- és polgárfestő költészet más, különleges darabjai, mondjuk majd sokkal később a Régi idők focija Sándor Páltól.

Nem biztos, hogy Révész György filmje értékét tekintve is ebbe a sorba illeszkedik, de az biztos, hogy a sort megnyitotta, méghozzá éppen cenzúra-szempontból különösen nehéz pillanatban. Ez a film, szinte biztosan állíthatjuk, már néhány hónappal később sem készülhetett volna el, pontosabban a forgatókönyv sem jut el az elfogadásig. A film születésének ideje a kultúrpolitikai zavarodottság ideje, egyfajta cenzúra-vákuum Magyarországon. Talán bizony nem lehetett tudni még, hogy ha a Forradalom el is bukott, attól még nem a szigor ötvenötös enyhülése utáni viszonylagos cenzúra-türelem van-e érvényben, továbbra is, vagyis az október előtti normák, melyek például segítettek Várkonyi Zoltán Keserű igazság című filmjének születésében? Vagy ellenkezőleg: már alkalmazkodni kell a megtorlás egyre fenyegetőbb közegéhez? Mindenesetre érdekes, hogy a tömeges menekülést, a disszidálás körüli megannyi érzelmet, indulatot, végiggondolandó dilemmát egy film ennyire frissiben, az események után rögtön lajstromba szedte.

Ebből persze még az sem következik, hogy az Éjfélkor különösképpen bátor film volna. A forgatókönyv pontosan kidekázza, mi az, ami az októberi napokból megmutatható úgy, hogy az a kevés – képként, emberi helyzetként - igaz legyen. Ugyanakkor nyilván nem véletlen, hogy az események sűrűjéből a hőst és hősnőt egyszerűen kiemeli, elutaztatja, hogy még csak véletlenül se kerülhessenek olyan döntési helyzetbe, melyet politika, világnézet motivál, de még csak ne is kommentálhassák az eseményeket ilyen szempontból, és persze a disszidálási indítékok között se szerepeljen a félelem a megtorlástól, hiszen nem is akarhat megtorolni rajtuk senki semmit.

Polgári tévelygők a náluk mindig nagyobb, és mindig embertelen történelemformáló erők útvesztőjében: egy nagyon is létező – tehát hitelesen ábrázolható emberi állapot a XX. századi Magyarországon.
Végül is meg lehet bocsátani Révésznek, hogy úgy alakította a film meséjét, hogy a hősei nem keverednek bele semmibe. Hiszen tényleg voltak, „akik nem keveredtek bele”, és a magyar film szempontjából jó hogy voltak, hiszen sokáig csak az ő kételyeikről, választásaikról lehetett többé-kevésbé igaznak számító meséket mesélni. Innentől számítva harmincegynéhány esztendeig ezt jelentette – ha nagy ritkán fölbukkant – az ötvenhatos tematika a magyar filmben.
A „belekeveredők” első történeteire sokáig, nagyon sokáig kell várni.

 

Szerző: Hirsch Tibor