Hannibál tanár úr (1956)
Fábri Zoltán
„Éljen Töhötöm, vesszen Nyúl!” Ha némi komikumot hallunk a jelszóból, halljuk meg a tömeg üvöltötte befejező szótag, a „Nyúl” mély ú-hangját is: mintha szennyezett tenger bömbölné zúgva, hogy „ú!!!” – és akkor már nem is olyan vicces. Nyúl Béla szeppent mosolyú kis középiskolai történelemtanár a húszas években. Hannibál haláláról meg a karthágói forradalomról fedezett fel ókori adatokat, ezt sajnos publikálta az iskolai közlönyben, vesztére egy „egészséges nemzeti lelkületű” napilap felfigyelt rá: „Forradalomra uszít Óbudán a volt hadifogoly tanár” – valahogy így. A tanárt ezekután meghurcolják, és mivel óvatlanul elmegy a Töhötöm Nagytábor „nemzeti számonkérő nagygyűlésére”, ott (szó szerint) megkövezik.
Móra Ferenc kevéssé ismert kisregényéből készült Fábri Zoltán 1956-os filmje, és egy ideig a legismertebb magyar filmek közé tartozott; a főhős, Nyúl Béla nevéből fogalom lett. A Hannibál tanár urat Fábri legmaradandóbb filmjének érzem, még ma, évtizedek múltán is élőbbnek hat, mint a múzeumi darabbá nemesült Körhinta. A Hannibál tanár úr kiszámíthatatlan film, holott a szatíra hagyományos elemeire épül, és mint Fábri legtöbb munkája, rendkívül tudatosan, mérnöki pontosságal van megszerkesztve. Mégis sok meglepetést okozva halad előre, a cselekmény olykor lelassul, máskor szinte ugrik. Nem csak hiteles, de mindvégig már-már kisrealista korrajznak látszik: az óbudai környezet minden rekvizitumával korhűen pontos hatást kelt. Ennél azonban sokkal érdekesebb a félelem, a csendes, bújkáló-lappangó, majd a fogvacogtató félelem rajza: itt Fábri expresszionista, álom-, és más, kevéssé naturalista képi eszközökkel él. A legjobb magyar tragikomédia ez a film, ahol minden jelenet, minden képsor, sőt minden beállítás kétarcú: a komikum mögött mindig ott ólálkodik a tragikum és megfordítva. Szabó Ernő kiváló és esettségében nagyerejű játéka mellett ne feledjük Greguss Zoltán ragyogó és ijesztő komédiázását Muray méltóságos szerepében.
Miről is szól ez a film? Talán el is árultam már: a félelemről. Ötvenhat október 18-án mutatták be, öt nappal a forradalom előtt. Sztálinizmust leleplező „üzenetével” akkorra kicsit megkésett, közvetlen visszhangja alig lehetett már, és nem tudom, amikor – Karlovy Vary díja után – 57 őszén ismét premierként kezdték vetíteni – hogyan, melyik diktatúra – az elvtársak vagy a fajvédők elleni csendülést hallottak ki belőle a nézők. Elvtársak és fajvédők cserélődnek, a butaság azonban örök. Én magam most már a butaság rajzát látom maradandónak Fábri filmjében. A buták csapatba verődnek, a buták szavalnak és ordítanak, a buták trappolva menetelnek, a buták botokat suhogtatnak, követ ragadnak. Nyúl Béla majdnem haláláig szembe szegül a csatárláncba verődött ostobasággal. „Ne haragudj, méltóságos uram, de amit megírtam, az az igazság, és én azt nem vonhatom vissza” – mondja esdekelve a segítségét felajánló Lófő Testvérnek. Muray Lófő Testvér jóságos, és mégis megmentené: „Halljuk Nyúlt!’ – kiáltja híveinek.
Nyúl Béla megadja magát: „És Hannibál ebbe a talajgyökérbe kapaszkodva írta az égre lángbetűkkel, hogy él még a magyarok Istene!’. Ezt az imént hallotta a töhötöm-brigádoktól, ijedten, életét mentve felszajkózza most. Muray méltóságos tüntetően tapsol. „Nézd: Lófő testvér mosolyog!” – kap észbe egy előbb még lincselni készülő töhötömös. „Éljen a Töhötöm, ÉLJEN NYÚL!” jön az új lózung, és a töhötöm-brigádok ismét a kopott tanár felé masiroznak, most már ünnepelni. Nyúl Bélának ez már sok, a párkányig hátrál, sőt tovább, és a mélybe zuhan. Néma csend lesz, egy zenélő kintornás halad el holtteste mellett. „Egész Magyarországot meghódította az új tánc, a rumba.” – olvassuk egy újság nagybetűs címlapján. Ezzel az újságpapírral takarják le Nyúl Bélát.
Addig élt, amíg nem akart hazudni.
Miről is szól ez a film? Talán el is árultam már: a félelemről. Ötvenhat október 18-án mutatták be, öt nappal a forradalom előtt. Sztálinizmust leleplező „üzenetével” akkorra kicsit megkésett, közvetlen visszhangja alig lehetett már, és nem tudom, amikor – Karlovy Vary díja után – 57 őszén ismét premierként kezdték vetíteni – hogyan, melyik diktatúra – az elvtársak vagy a fajvédők elleni csendülést hallottak ki belőle a nézők. Elvtársak és fajvédők cserélődnek, a butaság azonban örök. Én magam most már a butaság rajzát látom maradandónak Fábri filmjében. A buták csapatba verődnek, a buták szavalnak és ordítanak, a buták trappolva menetelnek, a buták botokat suhogtatnak, követ ragadnak. Nyúl Béla majdnem haláláig szembe szegül a csatárláncba verődött ostobasággal. „Ne haragudj, méltóságos uram, de amit megírtam, az az igazság, és én azt nem vonhatom vissza” – mondja esdekelve a segítségét felajánló Lófő Testvérnek. Muray Lófő Testvér jóságos, és mégis megmentené: „Halljuk Nyúlt!’ – kiáltja híveinek.
Nyúl Béla megadja magát: „És Hannibál ebbe a talajgyökérbe kapaszkodva írta az égre lángbetűkkel, hogy él még a magyarok Istene!’. Ezt az imént hallotta a töhötöm-brigádoktól, ijedten, életét mentve felszajkózza most. Muray méltóságos tüntetően tapsol. „Nézd: Lófő testvér mosolyog!” – kap észbe egy előbb még lincselni készülő töhötömös. „Éljen a Töhötöm, ÉLJEN NYÚL!” jön az új lózung, és a töhötöm-brigádok ismét a kopott tanár felé masiroznak, most már ünnepelni. Nyúl Bélának ez már sok, a párkányig hátrál, sőt tovább, és a mélybe zuhan. Néma csend lesz, egy zenélő kintornás halad el holtteste mellett. „Egész Magyarországot meghódította az új tánc, a rumba.” – olvassuk egy újság nagybetűs címlapján. Ezzel az újságpapírral takarják le Nyúl Bélát.
Addig élt, amíg nem akart hazudni.
