Szegénylegények
1965
Isten hozta, őrnagy úr! (1969)
Fábri Zoltán
Habent sua fata libelli, hirdeti a latin szentencia: a könyveknek megvan a maguk sorsa. Tegyük hozzá: az új korban született ifjú művészet, a film produktumainak szintén. Ennek az 1969-es alkotásnak például ugyancsak sajátos a sorsa, meglehetősen szabálytalan a története. Örkény István „modern meséje” a habókos katonatisztről és terrorizált áldozatairól eredetileg vászonra termett, aztán mégis előbb a kisregény-változat jelent meg, majd a színpadi verzió. Ilyenformán a Fábri Zoltán-féle vízió már a „harmadik olvasat, ez azonban csöppet sem ártott a mondanivaló, illetve a látásmód eredetiségének. A rendező a realista elbeszélő stílus és az abszurd karikírozás ötvözésével transzponálta mozi-látványossággá vidáman borzongató, ugyanakkor szörnyen mulatságos kórképét a hatalmi tébolyról, egy őrült vitustáncáról és a drámai következményekről.
A mátrai falucskában különös szertartás részesei a frontra távozott - és ott elesett – fiúk idegbeteg parancsnokát szívélyes szertartásossággal vendégül látó Tót-família tagjai, a kedves jó tűzoltóparancsnok, a család feje, meg az övéi: termetes felesége és lánykája. Dobozolnak a mélyen tisztelt őrnagy úr óhaja szerint. Nincs megállás. Az álmatlanságban szenvedő férfi mániákus szenvedélyének csak kitartása nagyobb. Nem hagyja ellankadni civil „egységét”. A dobozolás: gépies pótcselekvés. Szeszély, megszállottság, sőt skizofrénia a mozgatórugója. A kontraszt meghökkentő. A környezet, mely a hősöket körülveszi, hiteles és valóságos, a békét és nyugalmat megzavaró öncélú tevékenység pedig tudathasadásos processzus. Éppen ebben rejlik az ábrázolás szokatlansága: a reális közegbe helyezett fantasztikus szituációk mintegy idézőjelbe teszik a háború idején játszódó közjátékot. A humor képletesen szólva, de a kifejezés eredeti értelmében is öl, hiszen az a nóta vége, hogy a szegény Tót türelme végül elfogy s annak rendje-módja szerint négy részre szabdalja a margóvágó géppel nyugalmuk eszelős megzavaróját.
Fábri Zoltán „fixa ideája” – a hazai filmművészet klasszikusa sokszor kifejtette ezen meggyőződését – az erőszak elleni harc. A gondolat refrénként ismétlődik munkáiban s áthatja az Isten hozta, őrnagy úr! jeleneteit is. Ám míg a Két félidő a pokolban megalázottjai és megszomorítottjai sátáni erőkkel viaskodtak, itt a durvaság megnyilvánulási formái szelídebbek. Persze a métely ettől métely marad, de a képlet más: az áldozatoknak ezúttal főleg a szolgalelkűséget, az alázatoskodást kell leküzdeniük.
Bohózati elhajlások helyett – amire pedig csábított volna a naturálisan megjelenített és az idézőjelbe tett világ – stílusegység közvetíti a radikális konklúziókat. Illés György felvételei metszően gunyorosak és hallatlanul hangulatgazdagok: bölcs iróniával telítettek. Érlelt színészi alkotásokban gazdag a film. Latinovits Zoltán pontosan kidolgozott gesztusrendszerrel állítja elénk figurája egyensúlyvesztését, Sinkovits Imre főleg az alázatot domborítja ki karakterében, emlékezetes epizódokban ad jellemkarikatúrát Dégi István (Gyuri atyus, a postás), Venczel Vera (a rajongó Tót Ágika).
Fábri Zoltán „fixa ideája” – a hazai filmművészet klasszikusa sokszor kifejtette ezen meggyőződését – az erőszak elleni harc. A gondolat refrénként ismétlődik munkáiban s áthatja az Isten hozta, őrnagy úr! jeleneteit is. Ám míg a Két félidő a pokolban megalázottjai és megszomorítottjai sátáni erőkkel viaskodtak, itt a durvaság megnyilvánulási formái szelídebbek. Persze a métely ettől métely marad, de a képlet más: az áldozatoknak ezúttal főleg a szolgalelkűséget, az alázatoskodást kell leküzdeniük.
Bohózati elhajlások helyett – amire pedig csábított volna a naturálisan megjelenített és az idézőjelbe tett világ – stílusegység közvetíti a radikális konklúziókat. Illés György felvételei metszően gunyorosak és hallatlanul hangulatgazdagok: bölcs iróniával telítettek. Érlelt színészi alkotásokban gazdag a film. Latinovits Zoltán pontosan kidolgozott gesztusrendszerrel állítja elénk figurája egyensúlyvesztését, Sinkovits Imre főleg az alázatot domborítja ki karakterében, emlékezetes epizódokban ad jellemkarikatúrát Dégi István (Gyuri atyus, a postás), Venczel Vera (a rajongó Tót Ágika).
