sex hikaye

Két emelet boldogság (1961)

Herskó János

2004. június 9. - filmhu
Herskó János először olyan filmben bizonyította emberábrázoló képességét, melyet más fiatal, érzékeny rendezők erre alkalmatlannak tartottak volna. A Város a föld alatt, még 1953-ból, a hazai sematizmus szűk műfaji kínálatán belül az utolsó szabotázsfilm.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
 „Könnyített” változat volt már ugyan (a sértődött munkásáruló csak hagyná bekövetkezni a kártételt a metróépítkezésen, nem pedig gonosz szándékkal maga munkálkodik rajta) mégis szabotázsfilm ez, annak lényegi jegyeivel – és egyben Herskó bemutatkozása. Viszont az igazi meglepetés, hogy a fiatal rendezőt az emberi kapcsolatok, annak finom, képpel, színészi eszközökkel ábrázolható rezdülései jobban érdeklik, mint az osztályok összecsapása a kötelező koncepció szerint, egy politikai gyökerű bűnesetben. Ami ennél is fontosabb a „metróépítés” nála először alkalmas arra, hogy sokféle embert összehozzon, hogy ürügyén társadalmi keresztmetszetet lehessen mutatni, és hogy olyan cselekményt építhessen köréje, mely párhuzamosan vizsgálja, ki, melyik csoportból, hogyan viszonyul ugyanahhoz a kihíváshoz.
A Két emelet boldogság abban a pillanatban születik, amikor a hatvanas évek fordulójára véglegesen átalakul a hazai filmvígjáték: pontosabban megszületik újra. A munkaverseny operettet nem váltja föl még rögtön a társadalombíráló szatíra, de mindenesetre leváltja egy új dramaturgiai forma: a „füzérvígjáték”, a maga társadalmi keresztmetszetet kínáló történeteivel. Kell hozzá egy „cselekményi katalizátor” – tizenkét találatos totószelvény vagy autóvásárlás – és kell hozzá a „társadalmi merítés”: hús-vér emberek, többféle rétegből, csoportból, akik a katalizátor által kibontják a maguk párhuzamos, néha teljesen külön szálon futó, néha érintkező, összefonódó történeteit. Herskó meghaladott metró-filmje itt jön be a képbe, e vonatkozásban tekintendő egy építkező rendezői életművön belül előzménynek. A metróépítkezés „katalizátor” – különösen, ha hangsúlyt kap, hányféle embert vonz, mint emberi újrakezdések ideális munkaterepe. Az új ház a Két emelet boldogságban magától értetődően ugyanezt kínálja: kezdést, esetleg újrakezdést azoknak, akiket e dramturgiai katalizátor együtt és egyszerre hoz mozgásba. A füzérvígjáték ellentétben a korábbi korszak bugyuta munkaverseny operettjével, soha sem lehet harsány bohózat: ez Herskó filmjére különösen érvényes: a melankolikus elem benne néha meghatározóvá válik, azután ismét normális szintre csökken,  hogy helyét betöltse egy középfajú vígjátéktól elvárható temperált derű.
A Két emelet boldogság érdekes és fontos film, mivel szinte tüntetőleg halmozza föl a kisszerű privát problémákat. E problémák, lassan formát öltő konfliktusok a film üzenete szerint nem csak orvosolhatatlanok a társadalomépítés magasabb szintjén, de egyenesen érzékelhetetlenek: ezért is adja a rádiós szerkesztő az új házat bemutató riportjának a „Két emelet boldogság” címet. Érzékelhetetlen konfliktusok: ami azt is jelenti, hogy eddig mozgóképes érzékelésük is méltatlannak találtatott. Vagyis Herskó filmjével megtöri a „privatizálás” tilalmára vonatkozó hagyományt. Ez által olyan – amúgy vígjátéki -- motívumok kerülnek a filmbe, melyeket a hazai mozi vagy már régen elfeledett, vagy soha nem is ismert: elhanyagolt feleség, sértődött anyós, házimunka-kerülő szobatudós, férfi-szerepeket gyakorló kamaszfiú: szépen, hitelesen ábrázolhatja valamennyit a tehetséges rendező, de nem kereshet hozzájuk egyetlen „szocialista kulcsot”, csupán egy újonnan átadott két emeletese házat, ahol megférnek. Herskó filmje harminc esztendővel az első kisrealista magyar televíziós szappanopera – a Szomszédok – előtt született, viszont szinte a sorozat régi nyugati mintáival, például a BBC legendás Coronation Street-jével majdnem egyszerre. A dramaturgiai minta innentől kezdve él: van új ház, vannak lakói, és van életük. A Két emelet boldogsággal voltaképpen egy új médium – a televízió --  új műfaja debütált. Egyelőre régi művészetként, régi médiumban: mozifilmként, mozivásznon.
 
Szerző: Hirsch Tibor





Rendező Szabó István
Szereplők Karin Boyd (Juliette Martens)
Krystyna Janda (Barbara Brukner)
Klaus Maria Brandauer (Hendrik Höfgen)
Rolf Hoppe (Tábornagy)
Cserhalmi György (Hans Miklas)

nka emblema 2012