Szegénylegények
1965
Macskajáték (1974)
Makk Károly
A Szerelem hatalmas művészi sikere után Makk Károlytól mindenki, nézők, kritikusok, az egész szakma nagyon sokat várt, s az ilyesmi ólomsúlyként nehezedik egy alkotóra. A Szerelemhez egy nagy író, Déry Tibor novellái szolgáltak irodalmi alapul, a Macskajáték esetében egy másik jelentős prózaíró, Örkény István műve a magasra helyezett trambulin.
Érdekes módon a Macskajáték eredetileg is filmnovellának készült már a hatvanas évek végén, bár akkor nem sikerült leforgatni. Örkény később írt belőle színművet, hogy aztán ez a dráma a modern magyar színház egyik legnagyobb visszhangú, legtöbbször játszott darabja legyen, Budapesten, vidéken és külföldön. (A forgatókönyvet még a filmpremier előtt leközölte az akkori, Bíró Yvette-szerkesztette Filmkultúra.)
Előbb valamit a mára nagyrészt érthetetlenné vált politikai "pikantériáról". A Szerelemhez képest a Macskajáték kevésbé tűnik éles és bátor politikai kihívásnak. A filmnek vagy könyvnek természetesen nem is feltétlenül kell direkt és éles politikai kihívást jelentenie, ha jelent, az inkább a kulturális közeget, a politikát minősíti. A "kultúrpolitika" pedig (igen, sajnos volt ilyen, és még sajnosabban ma is van) nem ítélte egészen támogatandónak Örkénynek ezt a munkáját sem. Pedig csak két, emlékeikbe, vágyaikba, bolondériájukba merült idős hölgy története elevenül meg a vásznon. Egyikük Münchenben, másikuk Budapesten él. Életüket azonban átszövi a sikertelen magyar huszadik század, forradalmak és idegen megszállások, diktatúrák és ellen-diktatúrák roncsoló évtizedei. Közvetlenül nem sok szó esik ilyesmiről, bár az a kevés még "mellékesen" sem egészen ártatlan szín.
Távkapcsolat, telefon-monológok és mintha valamely bájosan korszerűtlen levélregény-félét látnánk. Ravaszul és finoman megoldott film: valahogy a "korszerűtlen" minősítés sem illik rá, meg a "korszerű" sem. Besorolhatatlan. Telefon- meg levélfilm, meglehetősen furcsa elegy, és Makk számtalan érdekes film-eszközzel oldja, bontja, árnyalja ezt a konstrukciót. Örkény színműve és Makk filmje két halálhoz közeledő idős hölgy, akik - mint mondani szokás - "múltjukból élnek" - és ez a múlt Magyarország huszadik századi története. A "szép Szkalla lányok" emlékképei, fotók, flash-backek villantják fel hajdani szerelmeket... Életüket mintha több száz év választaná el a mától, legalább annyi, mint a Szerelem matrónáját bécsi lánykorától.
Szelíden abszurd humor uralkodik a történet és a film egész anyagán (vagy: abszurdan szelíd humor) - és ezt Örkény tudta igazán az utóbbi negyven év magyar irodalmában. Mintha egér játszana a macskával - és nem megfordítva. Mintha örökös sakkban állna itt a zokogás a röhögéssel, a belenyugvás a nem-feladással. Mégsem olyan szelíd ez a humor?
Az operatőr, Tóth János - hasonlóan a Szerelemhez - az egész film alkotótársa, hiszen a forgatókönyv írásában is részt vett, és legendás műgondja, a mikrovilág, a tárgyak, hangulatok, a színes film lehetőségeinek következetes, makacs kutatása lenyűgöző. Mint Makknál mindig, nagy színészi egyéniségekre épül a film (egész életművében ódzkodott a civilektől, amatőröktől, alkalmi színjátékosoktól.) Bulla Elma a Münchenben tolókocsiba kényszerült jómódú Giza, és Dayka Margit, a Pesten kevésbé jómódú, albérlővel együtt élő Erzsi szerepében alig feledhető. Nem érdektelen a kivénült operaénekes-ripacs bőrébe bújva Balázs Samu sem. "Parádés szereposztás" - mondanám a közhelyet, de annyira komikusan hangzik, hogy Erzsi bizonyára nevető-rohamot kapna albérlőjével, Egérkével együtt. (A filmben nevetnek is eleget, kétségbeesve és a sírás határán: Egérkét Törőcsik Mari játssza: mit mondjak hogyan? Az ő síró-nevető játékukra utal a film címe.)
Előbb valamit a mára nagyrészt érthetetlenné vált politikai "pikantériáról". A Szerelemhez képest a Macskajáték kevésbé tűnik éles és bátor politikai kihívásnak. A filmnek vagy könyvnek természetesen nem is feltétlenül kell direkt és éles politikai kihívást jelentenie, ha jelent, az inkább a kulturális közeget, a politikát minősíti. A "kultúrpolitika" pedig (igen, sajnos volt ilyen, és még sajnosabban ma is van) nem ítélte egészen támogatandónak Örkénynek ezt a munkáját sem. Pedig csak két, emlékeikbe, vágyaikba, bolondériájukba merült idős hölgy története elevenül meg a vásznon. Egyikük Münchenben, másikuk Budapesten él. Életüket azonban átszövi a sikertelen magyar huszadik század, forradalmak és idegen megszállások, diktatúrák és ellen-diktatúrák roncsoló évtizedei. Közvetlenül nem sok szó esik ilyesmiről, bár az a kevés még "mellékesen" sem egészen ártatlan szín.
Távkapcsolat, telefon-monológok és mintha valamely bájosan korszerűtlen levélregény-félét látnánk. Ravaszul és finoman megoldott film: valahogy a "korszerűtlen" minősítés sem illik rá, meg a "korszerű" sem. Besorolhatatlan. Telefon- meg levélfilm, meglehetősen furcsa elegy, és Makk számtalan érdekes film-eszközzel oldja, bontja, árnyalja ezt a konstrukciót. Örkény színműve és Makk filmje két halálhoz közeledő idős hölgy, akik - mint mondani szokás - "múltjukból élnek" - és ez a múlt Magyarország huszadik századi története. A "szép Szkalla lányok" emlékképei, fotók, flash-backek villantják fel hajdani szerelmeket... Életüket mintha több száz év választaná el a mától, legalább annyi, mint a Szerelem matrónáját bécsi lánykorától.
Szelíden abszurd humor uralkodik a történet és a film egész anyagán (vagy: abszurdan szelíd humor) - és ezt Örkény tudta igazán az utóbbi negyven év magyar irodalmában. Mintha egér játszana a macskával - és nem megfordítva. Mintha örökös sakkban állna itt a zokogás a röhögéssel, a belenyugvás a nem-feladással. Mégsem olyan szelíd ez a humor?
Az operatőr, Tóth János - hasonlóan a Szerelemhez - az egész film alkotótársa, hiszen a forgatókönyv írásában is részt vett, és legendás műgondja, a mikrovilág, a tárgyak, hangulatok, a színes film lehetőségeinek következetes, makacs kutatása lenyűgöző. Mint Makknál mindig, nagy színészi egyéniségekre épül a film (egész életművében ódzkodott a civilektől, amatőröktől, alkalmi színjátékosoktól.) Bulla Elma a Münchenben tolókocsiba kényszerült jómódú Giza, és Dayka Margit, a Pesten kevésbé jómódú, albérlővel együtt élő Erzsi szerepében alig feledhető. Nem érdektelen a kivénült operaénekes-ripacs bőrébe bújva Balázs Samu sem. "Parádés szereposztás" - mondanám a közhelyet, de annyira komikusan hangzik, hogy Erzsi bizonyára nevető-rohamot kapna albérlőjével, Egérkével együtt. (A filmben nevetnek is eleget, kétségbeesve és a sírás határán: Egérkét Törőcsik Mari játssza: mit mondjak hogyan? Az ő síró-nevető játékukra utal a film címe.)
