Madárkák (1971)
Böszörményi Géza
A Madárkák a magyar filmtörténet egyik legbájosabb első filmje. Ki hinné, hogy rendezője, Böszörményi Géza a film születésekor -- 1971-ben -- már jócskán elmúlt negyven éves. Szertelen és szemtelen, keserű és szívmelengető filmjének cselekménye töredezett, meséje szinte nincs. A francia (Zazi a Metróban) és a cseh újhullám -- főként Menzel és Forman -- pehelysúlyú, látszólag felületi, de valójában nagyon is bölcs, a lélektani és társadalmi elemzést eredeti, friss megfigyelésekkel, mulatságos, „talált” figurákkal és helyzetekkel felváltó vonulatának hazai úttörője.
A Madárkákban két falusi fruska -- két butácska kismadár -- Ida és Rozi röpköd, billeg és evickél az érett szocialista Budapest – egyébként nagyszabásúnak, vagy izgalmasnak semmi esetre sem mondható – rengetegében. Valamelyik szépészeti gyár gépsorától a munkásszállóig, különféle gyanús fazonokkal bonyolított épületes randevúktól az abortuszbizottságig, majd az anyakönyvvezetőig.
Ida (Bánsági Ildikó első szerepe) a bátrabb és ügyesebb. Ő kezdeményezi a szökést is a festői Mátra aljai falujukból, ő lohol elsőként rövid ruhácskájában összebújni a HÉV melletti susnyásban a „Kozmetik gyár” legszebb fiújával, bizakodón tömi magába az Infecundint, (az első Magyarországon kapható fogamzásgátlót). Ki is rafinálódik a végére nagyon, s jutalmul elnyeri férjül a rendes liftkezelő fiút, Ambrus szaktársat (Cserhalmi György).
Ida (Bánsági Ildikó első szerepe) a bátrabb és ügyesebb. Ő kezdeményezi a szökést is a festői Mátra aljai falujukból, ő lohol elsőként rövid ruhácskájában összebújni a HÉV melletti susnyásban a „Kozmetik gyár” legszebb fiújával, bizakodón tömi magába az Infecundint, (az első Magyarországon kapható fogamzásgátlót). Ki is rafinálódik a végére nagyon, s jutalmul elnyeri férjül a rendes liftkezelő fiút, Ambrus szaktársat (Cserhalmi György).
Rozi szegény -- a zseniális Schütz Ila a Gyarmathy-Böszörményi házaspár felfedezettje -- csúnyácska, suta, szárnyaszegett, semmit nem ért, nem igen érdekli a rövid szoknya, meg a Max Factor. Egyszer figyel fel egy fiúra az esztékában, de azt is az Ideggyógyászat feliratú szobába szólítják be.
Rozi a sok kudarc után megkönnyebbülve fut vissza falujába, feleségül a bumfordi vasutashoz (Haumann Péter), aki már szökése előtt is makacsul kerülgette.
Ez a fordulat -- Rozi falusi esküvője -- körülbelül a film közepén Böszörményinek (és a társíró Gyarmathy Líviának) remek alkalom, hogy a gyárakkal és kietlen külvárosokkal teli Pest után a szocialista falut is megmutassa. Itt is bizarrul, komikusan gabalyodik össze az új a régivel. Ida szobájának falán a Ringo Starr-poszter a festett tányérral, meg a nagyszülők retusált fotográfiájával, a hagyományos disznóöléses lakodalom a kiárusításra váró falusi idillel, a skanzenizálódás első kezdeményeivel.
1971 -- amikor a Madárkák készül -- fontos pillanata filmtörténetünknek. A Szerelem, a Szindbád, a Magasiskola, az Égi bárány ideje ez, a hatvanas években magára találó, európai színvonalú, tág horizontú, igen komplex, gazdag filmnyelven megnyilatkozó magyar újhullám összegző pillanata. A Madárkák s két évvel korábban az Ismeri a szandi mandit?, amelyben Gyarmathy Líviának Böszörményi Géza volt a társírója, egyszerűségükkel, naturalista humorukkal, színészvezetésükkel valami újra nyitnak rá. E két filmtől datálhatjuk a magyar vígjáték modern vonulatát, a Holnap lesz fácán, az Ékezet, a Szépek és bolondok, a Pókfoci abszurd, burleszk, szatirikus és parabolisztikus elemeket vegyítő filmjeinek sorát.
A Madárkák később született rokonainál könnyebb szövésű, mégis -- újra nézve -- a múló időnek ellenállóbb matériából készült. Szerkezetileg valójában egymáshoz lazán kapcsolódó, tarkabarka, stilárisan is változékony etűd-füzér. A jeleneteknek olykor csak egy tárgy a főszereplője (például Rozi röhejes napszemüvege, vagy a fogkrémtöltő gépsorba beejtett uborka), máskor egy vicces fazon (a szambázó postás, a hosszú nyakú tánctanár), esetleg egy groteszk motívum (az esküvőn avemariázó nő, akinek szemüveges, ronda feje betölti a falusi templomtorony kis ablakát.) Van a filmben néhány klasszikus burleszk-etűd is, például a robbanó kuktafazék, a hosszú fátylas Rozi a budin, vagy Ida szerelmi légyottja, amit megzavar a modern öntözőtraktor.
A filmlátvány struktúráját az ellesettség uralja, amiből természetesen fakad a töredékes cselekmény-szervezés. Ragályi Elemér a legtöbb képsort kézből forgatta, az egyben tartott és szándékosan dekomponált jelenetek, melyekben a színészek is az amatőr szereplők esetlen természetességét hozzák, szinte úgy hatnak, mintha szemfülesen levadászott, kandi kamerás pillanatok lennének.
Böszörményi Géza (és Gyarmathy Lívia) vicces, bizarr, költői, abszurd mikro- megfigyelései, melyekből legjobb filmjeiket a hetvenes években felépítik (Illetlen fotók, Autók és emberek, Álljon meg a menet, Az utolsó tánctanár) nagyon erősen, hitelesen tapadnak a korabeli valósághoz.
A Madárkáktól vagy a Szandimandi…-tól az évtized dokumentarista irányzatához is visz út, a Jutalomutazáshoz, sőt a Családi tűzfészekhez, vagy A kis Valentinóhoz is. A későbbi vígjátéki vonulat direkt társadalomkritikája viszont hiányzik a Madárkákból. Többek közt ezért maradt fenn a filmtörténet rostáján a rendszer múltával is. Ott van viszont a szocializmusnak nevezett erőszakos modernizálódás darálójában szerencsétlenkedő kisember a maga teljes drámájával.
A sok megvezetett kismadár, jómadár, vándormadár, palimadár…
Szerző: Muhi Klára