Ház a sziklák alatt
1958
N.N. a halál angyala (1970)
Herskó János
Az N.N. a halál angyala annak idején (1970) korosztályi film volt: a negyvenes értelmiségiek mozija. Furcsa újranézni, mert ugyan kit érdekelnek ma Magyarországon a negyvenesek, pláne az értelmiségiek? Sajátos vakság. Hiszen - erősen szorongatva ugyan a harmincasok által -, de ma is a negyvenesek csinálják a politikát, az üzletet, a kultúrát, ők ülnek a kuratóriumokban, az igazgatói állásokban, miközben nem kevésbbé rutinos árulók, mint ama szocializmusbéliek. Jung szerint, akit az N.N...hőse, Korin György pszichológus - feltesszük, hivatalból ismer - az embernek negyvenévesen valójában újra ki kellene találnia önmagát.
Ezt az esélyt adja meg Herskó a népszerűsége csúcsán álló 43 éves Korinnak, egy ország televíziós ‘Tanár urának’, aki - a korszak ‘film a filmben’ divatjára hajazva - épp egy negyven évesekről szóló televíziós sorozat beindításán fáradozik. Afféle korabeli ‘kibeszélő show’ lenne ez, munkahelyi és magánéleti árulásokról, közlekedési vétségekkel kompenzált frusztrációkról, önértékelési zavarokról szóló nyilvános pszichodráma-sorozat. Ám a Végzet - az ő taxisofőrnőnek álcázott Angyalának közreműködésével - Korin professzorból egy értelmiségi ámokfutót csinál, aki egy tébolyító nap végén, miután tévedésből halálhírét költötték, az adás megkezdése előtt fél órával Volkswagenjével belehajt a Dunába.
A Végzet talán a filmrendezés szelleme, mely üdvösebbnek tartja, ha Korin negyveneseinek bűneit - holmi felületes tévéműsor helyett egy film, a 8 és fél óta megszokott önreflexív fordulattal, maga az N. N. - Herskó intellektuális, parabolisztikus politikai(?) krimije - leplezi le. S az egyszerűség kedvéért a korosztályi árulások reprezentatív figurája ily módon épp Korin professzor lesz, aki a maga cinikus-nyomulós, de sármos módján mindent elvesz, kizsarol, amit csak e lehetőségekben igencsak szűkölködő kor adni tud: nőket, tudományos karriert, országos hírt, nevet. Csoda-e, ha Korin halálhírének fogadtatása ezek után enyhén szólva is vegyes. És csoda-e, ha a korabeli magyar filmek rendszerkritikus áthallásainak dekódolásában rendkívül leleményes néző a Végzet szerepében - már csak a gyanús és kissé oroszos hangzású Navratil Nusi (N.N.!) miatt is - ezúttal a politikai rendőrséget sejti.
Érdekes, hogy az N.N... szüzséje (sőt a történet megoldása is), igen hasonlít Antonioni néhány év múlva (1975) elkészülő Foglalkozása, riporteréhez. Ám a történet közege - a szocializmus simlis negyveneseinek játszmái, akiknek rossz a lelkiismeretük, mert politikai lojalitásuk okán folyton beelőzhetnek, s akiknek mégoly jószándékú, tudományos eszközeik is alkalmatlanok arra, hogy a mélyben rekedt rétegek helyzetét megmutassák - jellegzetesen magyar.
Antonioni remekművéről azonban eszünkbe jut, hogy stilárisan bizony mára már kissé megöregedett az N.N... A színészi játék rutinszerű - Törőcsik Mari, Gábor Miklós, Mensáros László, vagy Ruttkai Éva élvezetesen alakítja Türőcsik Marit, Gábor Miklóst, Mensáros Lászlót és Ruttkai Évát -, a cselekmény itt-ott fárasztóan nyakatekert, a rengeteg akciónak szinte nincs természetes kifutása a még több dikciótól. A film szelleme viszont friss, kritikája éles, és máig hatóan kényelmetlen.
Az N.N. különös érdekességét az adja, hogy Herskó János, aki nem kevésbbé jelentős alakja volt korának, mint a filmbéli Korin, a bemutatót követően munkatársai, tanítványai, sőt az egész filmszakma legnagyobb meglepetésére kiszállt e honi vircsaftból és jó messzire, Svédországba emigrált. Ez a fordulat az ironikus, könnyed hangvételű N.N...-nek utólag különös súlyt adott. Mintha a film egy sajátos főpróbája, szimulációja lett volna Herskó eltűnésének. A rendező hősét drámai vétsége miatt annak rendje és módja szerint a Dunába ölte, csak hogy ő maga - erőt merítve mindebből - sikerrel megcsinálja a jungi fordulatot. (Sokan, sokféleképpen keresték a szabadulás módozatait akkoriban. Herskóé - visszatekintve - igen szellemes és elegáns volt.)
A pszichológus ‘Tanár úr’ eszerint esetleg behelyettesíthető a rendező ‘Tanár úrral’. Korin lehetne filmes is - egy magyar Guido - aki élete egyik legkritikusabb döntéséhez ér. Az értelmiség bűneiről akar vallani - a nagy árulásért élvezett kis előnyökről - méghozzá a legnagyobb nyilvánosság előtt. S mit ad isten (?), mindez nem sikerül. Pontosabban igen: hiszen a film, az N.N. a halál angyala elkészült.
A Végzet talán a filmrendezés szelleme, mely üdvösebbnek tartja, ha Korin negyveneseinek bűneit - holmi felületes tévéműsor helyett egy film, a 8 és fél óta megszokott önreflexív fordulattal, maga az N. N. - Herskó intellektuális, parabolisztikus politikai(?) krimije - leplezi le. S az egyszerűség kedvéért a korosztályi árulások reprezentatív figurája ily módon épp Korin professzor lesz, aki a maga cinikus-nyomulós, de sármos módján mindent elvesz, kizsarol, amit csak e lehetőségekben igencsak szűkölködő kor adni tud: nőket, tudományos karriert, országos hírt, nevet. Csoda-e, ha Korin halálhírének fogadtatása ezek után enyhén szólva is vegyes. És csoda-e, ha a korabeli magyar filmek rendszerkritikus áthallásainak dekódolásában rendkívül leleményes néző a Végzet szerepében - már csak a gyanús és kissé oroszos hangzású Navratil Nusi (N.N.!) miatt is - ezúttal a politikai rendőrséget sejti.
Érdekes, hogy az N.N... szüzséje (sőt a történet megoldása is), igen hasonlít Antonioni néhány év múlva (1975) elkészülő Foglalkozása, riporteréhez. Ám a történet közege - a szocializmus simlis negyveneseinek játszmái, akiknek rossz a lelkiismeretük, mert politikai lojalitásuk okán folyton beelőzhetnek, s akiknek mégoly jószándékú, tudományos eszközeik is alkalmatlanok arra, hogy a mélyben rekedt rétegek helyzetét megmutassák - jellegzetesen magyar.
Antonioni remekművéről azonban eszünkbe jut, hogy stilárisan bizony mára már kissé megöregedett az N.N... A színészi játék rutinszerű - Törőcsik Mari, Gábor Miklós, Mensáros László, vagy Ruttkai Éva élvezetesen alakítja Türőcsik Marit, Gábor Miklóst, Mensáros Lászlót és Ruttkai Évát -, a cselekmény itt-ott fárasztóan nyakatekert, a rengeteg akciónak szinte nincs természetes kifutása a még több dikciótól. A film szelleme viszont friss, kritikája éles, és máig hatóan kényelmetlen.
Az N.N. különös érdekességét az adja, hogy Herskó János, aki nem kevésbbé jelentős alakja volt korának, mint a filmbéli Korin, a bemutatót követően munkatársai, tanítványai, sőt az egész filmszakma legnagyobb meglepetésére kiszállt e honi vircsaftból és jó messzire, Svédországba emigrált. Ez a fordulat az ironikus, könnyed hangvételű N.N...-nek utólag különös súlyt adott. Mintha a film egy sajátos főpróbája, szimulációja lett volna Herskó eltűnésének. A rendező hősét drámai vétsége miatt annak rendje és módja szerint a Dunába ölte, csak hogy ő maga - erőt merítve mindebből - sikerrel megcsinálja a jungi fordulatot. (Sokan, sokféleképpen keresték a szabadulás módozatait akkoriban. Herskóé - visszatekintve - igen szellemes és elegáns volt.)
A pszichológus ‘Tanár úr’ eszerint esetleg behelyettesíthető a rendező ‘Tanár úrral’. Korin lehetne filmes is - egy magyar Guido - aki élete egyik legkritikusabb döntéséhez ér. Az értelmiség bűneiről akar vallani - a nagy árulásért élvezett kis előnyökről - méghozzá a legnagyobb nyilvánosság előtt. S mit ad isten (?), mindez nem sikerül. Pontosabban igen: hiszen a film, az N.N. a halál angyala elkészült.
