Oldás és kötés (1963)
Jancsó Miklós
Jancsó Miklós második játékfilmjében egy majdnem krisztusi korú (egy híján harminchárom éves), elsőgenerációs értelmiségi szembesülés-történetét meséli el. Jávor Ambrus ambíciózus és sikeres sebész, úgy érzi, hogy övé a világ. A három tételből álló film egyetlen napja alatt azonban majd minden biztos pont megkérdőjeleződik a főhős életében. A film három tétele három szimbolikus pillér: a munka, a szerelem és a család. Oldás és kötés, azaz hagyománykeresés és elszakadás, személyiségünk és értékrendünk biztosnak hitt elemeinek újraértékelése, felülvizsgálata jelenti a történet alapproblémáját.
A magabiztos (mert csak magában biztos) ifjú sebész elsőként egykori professzorától kap leckét: a feltörekvő fiatalok által már leírt, reszketegnek és bizonytalannak tartott öreg bravúrosan old meg egy veszélyes szívműtétet. Ambrus ezután lendületes, nagydumás művész-értelmiségi barátaival tölt el egy estét, a világmegváltó beszélgetések, bulizások, filmvetítések és -értelmezések azonban hidegen hagyják; ahogy nem találja a hangot egykori szerelmével sem. Végül egy kölcsönkért kocsival hajnalban levezet az Alföldre, családjához: apját győzködi, hogy jöjjön fel Pestre, testvérével és régi ismerősökkel vált néhány szót – ez a világ azonban távoli már a számára, a családi szálak érzelmi köteléket ugyan jelentenek, a tékozló fiú azonban nem tud megtérni a szülői házba.
A film példázat-jellegét kiemeli a zárlatban elhangzó Bartók-idézet, a Cantata Profana bevezetője. Az Oldás és kötés hősét a szarvassá vált fiúk sorsa kísérti. Határhelyzetben, két világ (a családi, paraszti hagyományok érzelmi köteléke és a modern, városi értelmiségi lét hűvös idegensége) között keresi magát. Az egyik közegben már, a másikban még nem érzi otthon magát; a két világ azonban nem tűnik egymással kibékíthetőnek.
Az életformaváltás, a faluról városba költözés konfliktusa, az elsőgenerációs értelmiség hagyománykeresése a hatvanas évek modernizálódó, egyben a téeszesítéssel a hagyományos, évszázados paraszti életvilágot felszámoló Magyarországának egyik legfontosabb társadalmi-kulturális kérdése. Nem véletlen, hogy ez a téma a korszak számos filmjében megjelenik (Zöldár, Hogy szaladnak a fák…, Tízezer nap).
Az Oldás és kötés elegáns passzázsai és tiszta képkompozíciói Antonionit idézik, a modernista stílus jellegzetességei azonban magyar terepen születnek újjá. A főszereplő, Jávor Ambrus figurájának belső feszültségét, öntörvényűségét és bizonytalanságát Latinovits Zoltán dinamikus karakterformálása teszi elevenné.
A film példázat-jellegét kiemeli a zárlatban elhangzó Bartók-idézet, a Cantata Profana bevezetője. Az Oldás és kötés hősét a szarvassá vált fiúk sorsa kísérti. Határhelyzetben, két világ (a családi, paraszti hagyományok érzelmi köteléke és a modern, városi értelmiségi lét hűvös idegensége) között keresi magát. Az egyik közegben már, a másikban még nem érzi otthon magát; a két világ azonban nem tűnik egymással kibékíthetőnek.
Az életformaváltás, a faluról városba költözés konfliktusa, az elsőgenerációs értelmiség hagyománykeresése a hatvanas évek modernizálódó, egyben a téeszesítéssel a hagyományos, évszázados paraszti életvilágot felszámoló Magyarországának egyik legfontosabb társadalmi-kulturális kérdése. Nem véletlen, hogy ez a téma a korszak számos filmjében megjelenik (Zöldár, Hogy szaladnak a fák…, Tízezer nap).
Az Oldás és kötés elegáns passzázsai és tiszta képkompozíciói Antonionit idézik, a modernista stílus jellegzetességei azonban magyar terepen születnek újjá. A főszereplő, Jávor Ambrus figurájának belső feszültségét, öntörvényűségét és bizonytalanságát Latinovits Zoltán dinamikus karakterformálása teszi elevenné.
