Nyomtatás
kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

Sodrásban (1963)

Gaál István


2004. május 6. - filmhu



A felnőtté válásról mint bűnbeesésről, a nemzedéki közösség széteséséről mint az individualizáció kárhozatáról a magyar filmművészetben két alkotás is született szinte egy időben: az Álmodozások kora és a Sodrásban. A magyar film modernizációjának, a szerzői film meghonosításának két jelentős alakja, Szabó István és Gaál István első nagyjátékfilmjében a modernizálódás és a szerzővé válás előfeltételének számító ki- és elszakadás lelkiismereti gyötrelmével viaskodik. A modernista elő- és példaképek, ami Szabó esetében a francia új hullám, Gaál számára Antonioni, alapvető immoralitásával szemben a magyar „új hullám” hol kisebb, hol nagyobb súlyú erkölcsi kérdések körül forog.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
Szokás a Sodrásban történetét Antonioni Kalandjához hasonlítani, mely hasonlóság a kiindulási helyzet tekintetében nagyjából áll is. Együtt nyaral egy baráti társaság, az egyikük eltűnik, a többiek pedig túl későn veszik észre hiányát – és az már igazán mellékes, hogy az egyik filmben olasz nagypolgárok hajókáznak a Lipari-szigeteknél, a másikban érettségi után, egyetem előtt álló magyar fiatalok strandolnak a Tiszánál.  A döntő különbség abban rejlik, hogy míg Claudia és Sandro némi lelkiismeretfurdalás után (és velük együtt a film is) túllépnek Anna eltűnésén és kikezdenek egymással, addig a felnőttség küszöbén álló baráti társaság túlélői szüntelenül saját szerepüket elemzik társuk vízbefúlásában; mi több, egyikük-másikuk a szükséges tanulságokat levonva meg is változtatja hamisságba fordult életét. Gaálból hiányzik Antonioninak az a képessége, ami a Kalandot máig elevenné és feszültté teszi: a semlegesség a hősök iránt, a morális ítélkezéstől való tartózkodás. S bár manapság, amikor messze túl vagyunk mindenféle közösségi kapcsolat megrendülésének traumáján, csodálattal kell adóznunk a másik ember iránt érzett felelősség olyan magas foka előtt, mely képes egzisztenciális és morális válságba sodorni egy baráti társaság tagjait társuk véletlen halála következtében, az autentikus lét tolakodóan nyílt számonkérését a szerző részéről ma már nehéz nem berzenkedve végighallgatnunk.

Ha a moralizáló párbeszédek kissé meg is koptak, a Sodrásban kezdeti mozgóképes lendülete még most is ellenállhatatlan. A kamera úgy vágtat keresztül az álmos falusi utcákon és a Tisza-parton, mintha egyszer s mindenkorra ki akarná seperni a magyar filmből a provincialitás pállott levegőjét. A felkavaróan gyors kocsizások, a meglepően merész svenkek, a víz felszínén táncoló kamera zaklatottsága magát a képet tölti fel vibráló érzelmekkel. A fiú eltűnésének és halálának beismerése után megnyugszik a kép, lecsökken a tempó, úgyhogy a Cézanne és a modern művészet előtti tiszteletadásnak tekinthető (Frescobaldi Ariájára összevágott) montázst ünnepélyes megrendültség, a kenyérúsztatás népszokását balladisztikus lassúság és komorság lengi be. Gaál István kiváló forma- és ritmusérzékkel ötvözi a modern művészetet és a tradicionális népi kultúrát mozgóképen, de a kettő szintézisét - a bartóki példa nyomát követve - megvalósítani neki már nem sikerül. A két kultúra, a két élet- és látásmód a Sodrásban formanyelvében még eleven feszültségben van egymással, nem merevedik meg „parasztbarokká”, ahogy ezt később a magyar film egy bizonyos tendenciájaként tapasztalhatjuk. A tradicionális és a modern elszakadása egymástól semmiképpen sem visszafordítható. Ha tetszik, bűnbeesés után vagyunk, ha tetszik, a modern magyar filmművészet hajnalán.
 
Szerző: Stőhr Lóránt


Címkék

filmtörténet , elemzés





a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |