sex hikaye

Szent Péter esernyője (1958)

Bán Frigyes

2006. szeptember 28. - filmhu
Az 1948-ban az államosított filmgyártás első munkáját, az erőteljesen realista Talpalatnyi földet megrendező Bán Frigyes az '56 után újra felerősödő cenzúrát megkerülve irodalmi adaptációval jelentkezett (amely nem az egyetlen változatos pályája során, lásd még Úri muri, Csigalépcső, Szegény gazdagok stb.). Vladislav Pavlovic „csehszlovák” rendezővel közösen egyik legkedvesebb kötelező olvasmányunkat, a Szent Péter esernyője című Mikszáth Kálmán-regényt dolgozta fel. Filmjében a hiszékeny vallásosság parodizálásával egyszerre tesz gesztust az uralkodó ideológiának, ám az olyan kiszólásokkal, mint a „Ma már nincsenek csodák”, illetve „Igenis vannak csodák, ha az Isten úgy akarja!” vagy a látványos „Feltámadunk!” felirattal egyszersmind fügét is mutat neki. Munkája ugyanakkor tökéletesen függetleníthető bármiféle politikai-történelmi helyzettől: Bán mai szemmel nézve is remekül élvezhető, időtálló, bájos vígjátékot, igazi közönségfilmet alkotott – sok humorral és (az eredeti műben nem feltétlenül szereplő) apró tréfával.
 
 
 
 
Kapcsolódó anyagok
A pályáját még az előző rendszerben kezdő Bán Frigyesben még élnek nemcsak a némafilmes reflexek (példa rá a gonosz Gregorics testvérek kecskeszakálla, némely szereplő eltúlzott gesztusai), de művében megfigyelhető a magyar vígjáték harmincas évekbeli aranykorának szóló nosztalgia is (a kisbajuszkás szlovák színész, Karol Machata Jávor Pál-os sármmal formálja meg Wibra Gyuri, az örökségét vadászó fess ügyvéd szerepét). A jó palócok, tót atyafiak sokszor karikatúraként, mindössze néhány vonással, mókás megjegyzéssel („Gombold be a kabátodat, Wladin!”) felvázolva, de nagyon pontosan telnek meg élettel. Minden apró tréfa, fordulat, pajzán párbeszéd, kacsintás, bölcsesség a helyén van és remekül ül, s még a legkisebb mellékszerepeket is a legnagyobbak játsszák (Psota Irén a finomkodó francia kisasszony, Fónay Márta a tűzrőlpattant Mravucsánné szerepében remekel).
Az eredeti helyszíneken, a Felvidéken forgatott filmben nem vesznek el a hangulatos, érzékletes mikszáthi leírások sem: a tájban szinte gyönyörködik Illés György kamerája, és a szobabelsők hangulatát is az alapul szolgáló könyvnek megfelelően adja vissza. Szerencsére az alkotók a frappáns, pattogós párbeszédeket is nagyrészt változtatás nélkül vették át. Az amúgy is igen filmszerű regényt (több párhuzamos, majd később összekapcsolódó szálon fut, és egymástól térben is távoli dolgokat kapcsol össze) látványos flash-backekkel, külön életet élő, vidám betétekkel (a legendaképzéshez kapcsolódóan például magát Szent Pétert megjelenítő képsorokkal) dúsítják fel. A könyvben mindössze egyetlen oldalt elfoglaló álom-jelenet adaptálása példaszerű: Wibra Gyuri érzelmi hánykolódása, nyugtalan éjszakája remek kép- és hangvágással van megoldva.

A legerőteljesebb változtatás a regényhez képest, hogy a mindentudó mesélő pozíciója megszűnik. A film értelemszerűen nem tudja visszaadni Mikszáth jellegzetes, erősen verbális, fecsegő, mesélgetős stílusát sem, így kimaradnak az olyan bölcsességek, mint „A lóban nagy kötelességérzet van.”, a mesélőre vonatkozó anekdoták, az elmélkedés az éjszakáról vagy a röpke botanikai eszmefuttatás ugyanúgy, mint a cselekményfejlődés szempontjából szigorúan véve lényegtelen epizódok (például Wibra Gyuri gyermekévei). A filmből ezen kívül bizonyos figurák hiányoznak (Kupeczky) vagy erőteljesen átalakulnak (a könyvben részletesen kidolgozott, az örökségért egymással vetélkedő Gregorics testvérek arcot ugyan még kapnak, de nevet már alig).

Míg a könyvben – bár kétségtelenül a szerelmesek a legfontosabbak – nincsenek valódi főhősök, inkább tablószerű, addig a filmben Bán Frigyes pontosan kijelöli a fő csapásirányt, és kiemeli a fontos figurákat, akik körül a bonyodalom zajlik – a többi alak csak vicces színfolt marad. (Ezzel szemben az író néha több szemszögből, mellékszereplőkéből – például a külföldi nevelőnőéből, Madame Kriszbayéból – is megmutatja az eseményeket.) Habár Mikszáthnál is az esernyő története és a szerelmesek egymásra találása a legfontosabb szál, a szerteágazó történetkék miatt akár többes cselekményvezetésű, multiplex narratívás filmként is meg lehetett volna valósítani az adaptációt. Az író bőbeszédű meséjét akár tablóvá is lehetett volna szélesíteni, de Bán inkább lenyesegette a messze kacskaringózó indákat. Mivel az előtörténeteket sem ismerjük meg olyan részletesen, mint a kötetben, a jellemek nem olyan összetettek, de így is élnek. A film ezenkívül – akárcsak egy hollywoodi alkotás – a regénynél jobban romantizálja Wibra György figuráját: a fülbevaló átadásának romantikus aktusa mellé felveszi a száguldó kocsiban rekedt hölgyek megmentésének lovagias, hősies tettét is.

Mikszáth bölcs meséje több emberöltőt fog át, részletesen kitér még Gregorics Pál ifjúkorára is. Bár a film cselekménye is több mint egy évtizedet ölel fel, Bán az epizódok, adomák helyett a filmszerűbb, cselekményesebb aktuális történésekre, magára a nyomozás izgalmára koncentrál (eleve frappáns felütéssel kezdődik a regény mesei kezdete helyett, és az esernyő titkát is jóval később leplezi le, mint az indiszkrét író, aki már a regény közepe táján kikotyogja). Mikszáth meséje egyetlen szakasz egy végtelen történetből, amit a nagy mesélő akár az elején, akár a végén bármeddig tudna folytatni, Bán viszont a fordulatokra koncentrál, kiragadja a lényeget, és ezzel méltó elődje a későbbi Várkonyi-féle Jókai-adaptációknak, melyeken nemzedékek nőttek fel.
A Mikszáth-eredetinek, a sokoldalú szakember Bán Frigyesnek és a nagyszerű színészeknek köszönhetően a Szent Péter esernyője olyan lett, ahogy Wibra Gyuri jellemezte Veronkát: „Kedves. Nagyon kedves.” A regényt újraolvasva Bélyi Veronka a fejünkben már mindig a fiatal Törőcsik Mari hangján fog megszólalni.
 
Szerző: Vajda Judit





Rendező Szabó István
Szereplők Karin Boyd (Juliette Martens)
Krystyna Janda (Barbara Brukner)
Klaus Maria Brandauer (Hendrik Höfgen)
Rolf Hoppe (Tábornagy)
Cserhalmi György (Hans Miklas)

nka emblema 2012