kostenlos porno deutsch porno free porn titten porno gratis porno porno

A magyar új hullám jeles rendezői és legfontosabb hatvanas évekbeli filmjei, Szabó István Apa, Gaál István Keresztelő, Kardos Ferenc Ünnepnapok, s különösen Kósa Ferenc Tízezer nap című alkotásai mind számvetést készítenek a vérzivataros huszadik század közepi magyar történelem eseményeiről, meg akarják érteni az apák nemzedékének döntéseit, cselekedeteit és meghatározni személyes felelősségüket a konszolidálódó Kádár-rendszer politikai-társadalmi viszonyai közepette.
Sándor Pál ugyan a Máriássy-osztály után három évvel végzett a főiskolán, mégis Szabóék nemzedékének tagja, így nem meglepő, hogy a Szerencsés Dánielben ugyanazokra a sorskérdésekre keresi a választ, mint generációjának tagjai keresték a hatvanas évek meghatározó filmjeiben. Ami inkább elgondolkodtató lehet, hogy a Szerencsés Dániel másfél-két évtizeddel a nagy modernista, történelemfaggató filmek után teszi fel újra ugyanazokat a kérdéseket és tér vissza a 20. századi magyar magyar történelem egyik legdrámaibb esményéhez, 1956-hoz. Mi indokolja egy újabb ’56-os film létjogosultságát, miben áll a változás a hatvanas évekbeli filmek szemléletéhez képest?

A hatvanas évek magyar filmjeinek szerzői folyamatában igyekeztek megérteni a történelmet és morális ítéletet hozva elhelyezni magukat sodrában, ezért születnek több évtizedet átfogó történelmi analízisek, amelyek modernista megoldásokkal hangsúlyozzák egyfelől az idő és az emlékezet szerepét az események elmondásában, másfelől a tettek megértésének, elemzésének és a morális ítélethozatalnak a szükségességét. A hetvenes évek megváltozott szemlélete a nagy elméleti koncepciók, átfogó történelmi analízisek helyett - az akkor már egyre anakronisztikusabb „rejtjeles” történelmi paraboláktól eltekintve - inkább a részletekre odafigyelő tárgyilagosságot és személyes történeteket hozott magával. A hetvenes évek végén aztán megindul egy konzervatív hullám a magyar filmművészetben, ami az európai modernista disznarratív tendenciáktól a klasszikus történetmesélés felé fordul vissza. Ennek a fordulatnak tipikus termékei a történelemnek kiszolgáltatott egyén kálváriáját tantörténetekbe foglaló „ötvenes évek”-filmek, amelyek a hatvanas évek közéleti filmcsinálását folytatják tovább egy hagyományosabb, populárisabb, a nézőket újra visszaszerezni képes köntösben. Sándor Pál sem marad ki az 1978-ben induló hullámból, ám – a Bizalomhoz hasonlóan -- 1944-ben játszódó Szabadíts meg a gonosztól a groteszket, a tragikust és a bohózati humort rendkívüli invenciózuson vegyítő hangnemi összetettségénél és összetéveszthetetlenül „Sándor Pál-os” képi, zenei, szcenikai stílusánál fogva ma már messze eredetibb és izgalmasabb társainál (Angi Vera, A ménesgazda). A rendező életművében a Szabadíts meg a gonosztól után következő Ripacsok (1981) már kevésbé stilizált és kevésbé invenciózus alkotás, míg az 1982-es Szerencsés Dánielben szinte alig találjuk nyomát a Sándor Pál korábbi filmjeit egyénivé tevő rendezői megoldásoknak, aki ezúttal kissé szürkén, ámde biztos kézzel tesz vászonra egy perfekten felépített, hol vidám, hol megrázó történetet. A Szerencsés Dániel tehát a hatvanas évek moralizáló, analizáló attitűdjével szemben egy személyes, sokak számára mélyen átélhető, drámai történetbe sűríti 1956 és általában a huszadik század második felének meghatározó élményét.

A film a tipikus 1956-os konfliktus, a „menni vagy maradni” kérdése köré szerveződik. A forradalom leverése után, 1956 decemberében a nyugati határ felé utazó, majd Ausztriába embercsempészek segítségével átszökő emberek tömegének állít emléket a film (mintegy 200.000 ember emigrált nyugatra az országból a forradalom leverése után), felvillantva számos tipikus sorsot (volt ávós, gazdag nagypolgár, 56-os forradalmár, prostituált) az együtt menekülők közösségében. Közülük is kiemelkedik a két fiatal főhős, a nagykamasz címszereplő (Rudolf Péter) és valamivel idősebb, érettebb barátja, Angeli Gyuri (Zsótér Sándor) alakja. Szerencsés Dániel ideológiai ok és meggyőződés nélkül, érzelmeitől hajtva, szerelmét követve akarja elhagyni az országot, Angeli egészen más karakter, harcolt a forradalomban és a megtorlás elől menekül. A beszélő nevű főhősök (Zsótér következő filmjében, a Mennyei seregekben egyenesen angyalt játszik!) a pesti lakásuktól és anyjuktól elbúcsúzva együtt vágnak útnak, ám az utolsó Magyarországon töltött órák fülledt, édesbús hangulatát magába sűrítő határmenti – téren és időn kívüli -- szállodában (itt érződik leginkább Sándor Pál és a díszlettervező Kovács Attila invenciója) elváljanak egymástól. Míg a szomorú és angyalian ártatlan szemű Angeli apját, az 1950-ben letartóztatott, azóta magát meghúzó egykori ávóst keresi és próbálja rábeszélni, hogy csatlakozzon hozzá, addig Szerencsés Dániel szerelmének, a féltve őrzött, gazdag lánynak nagyzoló, cinikus és irigy szülei (Törőcsik Mari és Garas Dezső rosszmájú beszólásai, lemondó gesztusai a film legszórakoztatóbb és legsikerültebb részletei) előtt igyekszik bizonyítani odaadását és rátermettségét. Az éjszaka végére mindketten kiábrándulnak választott útitársaikból: az apakereső forradalmár a volt ávós öncélú kegyetlenségétől, a naiv hősszerelmes az eljövendő polgári világot szimbolizáló szülők haszonlesésétől borzad el, s választja inkább az otthonmaradást. A vonatúton hazafelé már szinte-szinte megtörténik a megbékülés a jövővel - a Régi idők focija befejezését felidéző gesztussal Szerencsés odanyújtja barátjának vajaskenyere felét. Ám az éppen ekkoriban bemutatott Megáll az időből jól tudjuk, miféle perspektíva nélküli erkölcsi züllést hozhat nekik ez a jövő. Atiszta, romlatlan Angeli ezt sejti meg, nem elég neki a materiális biztonság egy korrupt életért cserébe, a kilátástalan jövő, a fenyegető börtön vagy az esetleges kivégzés elől megváltva magát, kiugrik a vonatból (akár a Szegénylegényekben Latinovits a sáncról, a Csillagosok, katonákban Madaras a várból, s ahogy jellemző módon nem ugrik a BUÉK !-ban Bujtor a panelházból).

Sándor Pál filmjeinek ereje a sűrű, belterjes közeg megteremtésében, a történetmesélés folyton változó hangulataiban és a kimagasló színészi játékban rejlik, a Szerencsés Dánielben csak részben sikerült felérni ezekhez az erényekhez. A legnagyobb probléma a címszerepet alakító Rudolf Péter játékában rejlik, aki második filmszerepében (első a Cha-cha-cha volt) már érződnek az azóta manírrá merevedett gesztusai, hanglejtései. A fiú szerelmét alakító Szerb Kati szürke, jellegtelen és mesterkélt játéka sem segít átélhetővé tenni kettejük hol erotikus, hol melodrámai kapcsolatát. A film címszereplője emiatt mellékfigura lesz saját történetében, Zsótér árnyalt, egyénített és tragikummal teli alakítása mellett még inkább elhalványul. A mellékszerepeket viszont sok színnel, elevenséggel hozzák a tapasztalt színészek: a Törőcsik-Garas páros, Kern András, Bodrogi Gyula, Margittai Ági. A történetmondás kevésbé sokszínű és ambivalens, míg a környezetábrázolás a szállodán kívül szinte realisztikus, nem ülepedik le úgy az emberben, mint a Szabadíts meg a gonosztól alvilági, koszló, párálló helyszínei. Sándor Pál gazdagította és árnyalta a kollektív tudatalattiba lerakódott ’56-os élmények filmes feldolgozásainak sorát, ám a fent említett okok miatt nem váltott paradigmát, nem hozott áttörést a közelmúlt történetének megértésében.

 

Szerző: Stőhr Lóránt