Te rongyos élet (1983)
Bacsó Péter
Gábor Andor arról morfondírozik örökzöld slágerszövegében: mitől tud a rongyos élet olyan édes lenni, mint a méz…Okoskodó magyarázattal előállni s a kifejezések értelmét keresni fölösleges (ennyi erővel beugorhatnánk a nagybőgőbe is), a filmről szólva mégis megállapíthatjuk elöljáróban: az az élet, amit látunk, bizony korántsem méz-ízű. Annak ellenére, hogy a deportált Sziráky Lucie művésznő (Udvaros Dorottya) mindent elkövet azért, hogy kitérhessen a zord valóság ölelő karjai elől. Kedélyes kirándulásnak fogja fel az osztályidegenek, naplopók és burzsujok számára előírt kényszerű tartózkodást.
Persze kivételezett a helyzete. Nem alázzák meg, ellenkezőleg, őrzői bálványozzák. A hölgy ilyenformán bizonyos értelemben mesefigurának tekinthető, pedig a valóságban szomorú volt a sorsa (Bacsó Péter Déry Sári, a revütáncosnő életének egyes motívumait építette az elbeszélésbe).
Az emberiség nevetve búcsúzik a múlttól, állítja egy mostanában elég ritkán idézett filozófus tétele. A rendező ezt az optikát már kipróbálta A tanúban (mellesleg abban a filmben mottóként idézi is a mondást), de komor színeket is kikevert palettáján (Nyár a hegyen, Tegnapelőtt). Ezúttal vidám színházi előadást celebrált a moziban. Teátrális a történet, melyben egymást érik a meglepetések, félreértések, intrikák, összecsapások, ármánykodások, „félre-megjegyzések”. A színpadra perdülők kötött szöveget mondanak, pedig gyakran azt képzelik, hogy ők a történelem alakítói (holott mindössze statiszták vagy ripacsok). Műkedvelő darabot adnak elő – ismert rekvizítumokkal, lelkesítő szónoklatokkal, hasznos tevékenységnek álcázott helybenjárással s az egész tarka kavargást tűzrőlpattant melódiák festik alá.
Az emberiség nevetve búcsúzik a múlttól, állítja egy mostanában elég ritkán idézett filozófus tétele. A rendező ezt az optikát már kipróbálta A tanúban (mellesleg abban a filmben mottóként idézi is a mondást), de komor színeket is kikevert palettáján (Nyár a hegyen, Tegnapelőtt). Ezúttal vidám színházi előadást celebrált a moziban. Teátrális a történet, melyben egymást érik a meglepetések, félreértések, intrikák, összecsapások, ármánykodások, „félre-megjegyzések”. A színpadra perdülők kötött szöveget mondanak, pedig gyakran azt képzelik, hogy ők a történelem alakítói (holott mindössze statiszták vagy ripacsok). Műkedvelő darabot adnak elő – ismert rekvizítumokkal, lelkesítő szónoklatokkal, hasznos tevékenységnek álcázott helybenjárással s az egész tarka kavargást tűzrőlpattant melódiák festik alá.
Az ötletgyáros szerző rengeteg geget vonultat fel. Záporoznak a szóviccek, mindvégig könnyed a hangvétel, pedig drámai mozzanatok sem hiányoznak az elbeszélésből (a falusi tanító halála). Andor Tamás operatőr ironikus beállításokon idézi meg a kor komikumát és rettenetét. Vukán György csúfondáros zenei futamai fölerősítik az alaphangulatot. A szerepjátszók érezhető élvezettel tesznek nevetségessé embertípusokat, gesztusokat, divatokat – Udvaros Dorottyának, a nagyasszonynak pompás asszisztenciát biztosítva. Groteszk képtelenségek lendítik előre a cselekményt. A túlhajtott poénok és szokványos megoldások sem feledtetik azt, amiről Ágh Attila tett említést kritikájában: Bacsó tulajdonképpen akkor „realista”, amikor az élet reális abszurditását mutatja meg (Filmvilág, 1984/2.)
A szigorúbb esztéták összeráncolt szemöldökkel minősítettek. Egy példa. Kovács András Bálint gondolatmenete szerint a díszletszerűség ezúttal stilizációs elvvé változott, az ötvenes évek operettkulisszává vált s a rendező azzal ért el szép sikert, hogy az „értelmiségi attitűdöt” csomagolta be népszerű formába”. De bárhogy vélekedjünk is a színvonalról, egyvalami kétségtelen: a Te rongyos élet mindenképpen hozzájárult történelmi film-emlékezetünk gazdagításához.
Szerző: Veress József