sex hikaye

A magyar film az 1950-es években

2004. május 13. - filmhu
Az ötvenes évek első felének magyar filmgyártása a politika és ideológiai vezetés irányítása alatt állt. Az 1948-49-es államosítás óta a filmipar minden területe központosított rendszerben működött, a központi vezetés írta elő, mely témákról kell filmet készíteni (az ipari termelés növelése, a mezőgazdaság szocialista átszervezése, az ellenséges szabotázsakciók leleplezése stb.), és az ideológiailag megfelelő film garanciájának a tökéletesen megírt forgatókönyvet tartották. Emiatt a forgatókönyveket több lépcsőben megvitatták, átíratták, és a politikailag megbízhatónak tartott, a filmművészeti főiskolán frissen végzett fiatal rendezők rendezés helyett dramaturgiai feladatot kaptak (mivel a Központi Dramaturgia volt felelős a forgatókönyvekért). Az ötvenes évek első felének filmjeit nagyrészt azok a tapasztalt rendezők készítették, akik a harmincas-negyvenes években kezdték pályájukat (például Bán Frigyes, Keleti Márton, Gertler Viktor), s bár a politikailag megbízhatatlannak számítottak, szakmai tudásuk alkalmassá tette őket a jól megírt forgatókönyvek „filmre vitelére”.
 
 
 
 
Az ötvenes évek első felének filmjeire a párt központi ideológiai elveinek megjelenítése a jellemző. Ilyenek voltak például a „termelési filmek”, melyekben a szocialista gazdaság közegében, munkavégzés közben láthatók a hősök, és a filmek üzenete a megfelelő munkamorál elsajátítására vagy a munkaversenyekben való részvételre serkent (Első fecskék, Ütközet békében, Tűzkeresztség). Szintén termelési közegben játszódnak a „szabotázsfilmek”, melyekben a lelkes munkavégzés következtében folyamatosan növekvő termelést egy régi rendszerből ottmaradt reakciós (általában mérnök- vagy értelmiségi figura), vagy egy munkások közé beépült nyugati ügynök próbálja meghiúsítani. Míg az első szabotázsakció általában sikerrel jár, addig a további merényleteket a kitartó nyomozásnak és a párt mindentudásának köszönhetően sikerül megakadályozni (Teljes gőzzel, Becsület és dicsőség, Civil a pályán). Mindkét filmtípus alapvetően hagyományos filmműfajokra épít, a termelési film gyakran ideológiai üzenetet közvetítő vígjáték vagy zenés vígjáték, míg a szabotázsfilm a bűnügyi történetek elbeszélésének konvencióit használja. A szórakoztatás feladatát emellett ekkor a kosztümös életrajzi filmek töltik be, ezek általában olyan korban játszódnak, amelynek forradalmi szellemiségével a kultúrpolitikai vezetés párhuzamot vél felfedezni (Föltámadott a tenger: 1848–49-es forradalom és szabadságharc; Erkel, Déryné: reformkor, Rákóczi hadnagya: Rákóczi-szabadságharc).
 
1953-ban elinduló lassú demokratizálódás a filmszakmában is érezteti hatását: a forgatókönyv veszít fontosságából, nagyobb szerepet kap az igényes rendezés, és néhány fiatal alkotó is lehetőséget kap a rendezésre (Makk Károly, Herskó János). Az 1953 és 56 között készült filmeken a politika némileg enyhülő befolyása érződik, az eddigi vígjátéki sémákat használó termelési filmek helyét valódi vígjátékok veszik át, amelyekben már csak mellékes motívum termelési helyzet vagy a szabotázs (Állami áruház, 2 x 2 néha öt), a szabotázsfilmet pedig felváltja a katasztrófafilm, ahol a meglehetősen valószerűtlen nyugati szabotázs helyett a valószerűbb emberi mulasztás vagy természeti csapás váltja ki azt a helyzetet, mely összefogást követel meg a közösségtől (Életjel, Simon Menyhért születése). Ebben az időszakban már megjelenik a filmekben a kortárs viszonyokat bíráló társadalomkritika, amely hol a jelen társadalmával párhuzamokat mutató parabola révén (Csodacsatár, Eltüsszentett birodalom, Nagyrozsdási eset), hol szókimondó társadalmi drámával (Keserű igazság) vagy keserű vígjátékkal (Két emelet boldogság, Mese a 12 találatról) jeleníti meg a szocialista társadalom visszásságait.
Az 1954 és 56 közötti időszak ugyanakkor a magyar filmművészet megszületésének ideje, ekkor készülnek az első művészi igényű alkotások, melyek megalapozzák a magyar film hatvanas évekbeli újjászületését. A kor két legfontosabb művészi tendenciája Fábri Zoltán és Máriássy Félix nevéhez fűződik. Fábri Zoltán filmjei egyfajta drámai-expresszionista stílust honosítottak meg, melyeknek hősei szélsőséges helyzetekben alapvető erkölcsi kérdésekkel szembesülnek. Fábri a precízen kidolgozott történeteket erős drámaisággal jeleníti meg, s ennek elérésében fontos szerepet játszik a montázs-szerkesztés. Első filmjeiben (Életjel, Körhinta) még csak az erőteljes drámai ábrázolásmód vetíti előre a későbbi filmjeinek sajátosságait, ám a Hannibál tanár úrtól kezdve megjelenik a Fábrira jellemző téma is: a kisember kiszolgáltatottsága a hatalomnak, és a konfliktusukból származó döntéshelyzetek erkölcsi kérdései. Máriássy munkái ezzel szemben egyfajta lírai-realista vonulatot képviselnek a magyar filmben, munkáin egyaránt érezhető a francia lírai realizmus és az olasz neorealizmus megkésett hatása. Az erősen realista stílusban ábrázolt, Budapest ostroma idején zajló tragikus szerelmi történetet bemutató Budapesti tavasz után figyelme a fővárosi munkáskerületek jellegzetes figurái felé fordult, akiknek hétköznapjait aprólékos részletességgel, hitelesen bemutatott közegük segítségével jeleníti meg (Egy pikoló világos, Külvárosi legenda). Az évtized harmadik nagy alkotója Makk Károly, az ő munkái azonban nem sorolhatóak egységes tematikus vagy stílus-kategóriába. Az ötvenes években készült filmjei műfaji és stiláris sokszínűségét reprezentálják: első filmje irodalmi mű alapján készült kosztümös vígjáték (Liliomfi), majd készít társadalomkritikus parabolát (A 9-es kórterem), kortárs tematikájú szatirikus vígjátékot (Mese a 12 találatról), de a paraszti világot expresszionisztikusan megjelenítő, komor társadalmi drámát is (Ház a sziklák alatt).
Az 1956-os forradalmat követő megtorlás a filmszakmában is érezteti hatását, ismét erősödött a központi ellenőrzés, néhány filmet betiltottak vagy levettek a mozik műsoráról, a központosított filmipar decentralizálását leállították. Az átszervezés felszíni maradt: a filmgyárakat átnevezték (a Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat ismét Hunnia Filmstúdió, a Híradó és Dokumentumfilm Vállalat pedig Budapest Filmstúdió lett), és formailag a Budapest Filmstúdió is engedélyt kapott játékfilmek gyártására. Ekkor anyagi háttere, technikai bázisa és szakember gárdája ehhez még nem volt elegendő, azonban fiatal alkotók pályakezdését (például Jancsó Miklósét) lehetővé tette.

Az évtized végén az ismét erősödő ideológiai befolyás miatt az alkotók tartózkodtak a kortárs témáktól és háttérbe szorultak a társadalomkritikus filmek. A korszak filmjeinek többsége a két háború közötti Magyarországon játszódott, ezek jó része irodalmi adaptáció volt, mely a színvonalas magyar irodalom filmre vitelét tűzte ki célul (Kosztolányi Dezső, Tatay Sándor, Mikszáth Kálmán, Gelléri Andor Endre, Sarkadi Imre művei). Ezek a filmek a kisemberek, parasztok, cselédek hétköznapjait mutatják be aprólékos részletességgel – e visszafogott, realista ábrázolásmód előzményeit Szőts István és Máriássy Félix filmjeiben fedezhetjük fel.

Az ötvenes évek végén a napi politikum helyett egy időre a társadalmi közeg aprólékos ábrázolása került az előtérbe, s ez csak a politikai enyhülés után, a hatvanas évek elején fog megváltozni egy újabb filmes generáció pályára lépésével.
 
Szerző: Vajdovich Györgyi