sex hikaye

Egyenlőtlen oldalú háromszögek - Szerelmesfilmek a 60-as évek elején

2006. október 3. - filmhu
Mielőtt bárki azt hinné, hogy egy geometriai értekezés következik, sietek eloszlatni a félreértést: sokkal életszerűbb kérdésekről lesz szó. A Bárány Tamás regényéből készült, s épp egy évvel a forradalom kirobbanása után bemutatott Csigalépcsőt azzal hirdették, hogy ez az 1945 után forgatott első szerelmi háromszög történet. Való tény, hogy rendezőink az 1956 előtti évtizedben gondolni sem merhettek ilyen témára.
Munkaversenyek évadján még a házastársára sincs ideje a minden téren ellenőrzött alattvalónak, nemhogy kifelé kacsintgasson törvényes hitvese mellől. Filmcímekkel is érzékeltetni lehet annak a kornak a szellemét, amikor is ’békében ütközet’ zajlott, ’teljes gőzzel’ illett, sőt, kellett dolgozni, amikor ’becsület és dicsőség’ volt gyermeket szülni, akár házasságon kívül – csak a szerelemre nem juthatott idő, és a házasságon kívüli kapcsolat elképzelhetetlennek hatott volna a filmvásznon. Ezért is tűnt bátor vállalkozásnak Bán Frigyes filmje.
1957. május 1-jén, amikor az ország népe különös amnéziába esve tapsolt a Hősök terén Kádár Jánosnak, a mozikban bemutattak egy új filmet (Bakaruhában), melyben a léha újságírót megleckézteti a szerelmében csalódott cselédlány. No de ez nem kortársi történet, itt még a Ferenc József-i időkben járunk. A Csigalépcső kétszeresen is érdekes. Bán Frigyes, mint a régi rendezői gárda egyik oszlopos tagja jól tudta, mivel lehet hatni a nézőtéren. Történetének szereplői pesti értelmiségiek, főhőse egy vidékről felkerült, reformterveket dédelgető könyvtárvezető, aki szerény albérletében arra vár, hogy végre lakást kapjon, és a családja is utána jöhessen. A képsorokból „békebeli”, azaz polgári hangulat árad. A lakásbelsők, ha nem is jómódról, de megőrzött régi értékekről tanúskodnak. A kollégák koncertre (azaz akkor divatos, mikrobarázdás estekre) járnak, ahol klasszikus zene szól – behemót hangszórókból. Az éjszakai bárban dizőz énekel, jól öltözött emberek konyakoznak este tíz után, akiket nemrég még kijárási tilalom tartott otthonukban. Ebbe az életformába valóban bele lehet szeretni. A vidéki reformert meg is csapja a nívósabb élet fuvallata, s egy csinos és ifjú kolléganő személyében az új szerelem is megérinti. A kollegiális segítségből szerelem alakul ki – az otthon hagyott család, asszony és két gyermek, vesztésre áll.
Az efféle szerelmi háromszög históriák mindig egyenlőtlen oldalúak. Nem lehet úgy történetet mesélni, hogy az elbeszélés ne állítsa a nézőt valamelyik oldalra. Mivel a konfliktus a harmadik személy megjelenéséből bomlik ki, így az elfogulatlan szemlélőt az új szerelem oldalára állítja a konvenció. A kiélezés érdekében az új szeretőt játszó színész vagy színésznő mindig szebb, fiatalabb, megértőbb és vonzóbb, mint a régi társ. Ez alapszabály, közmegegyezés. Alig láttunk a filmtörténetben olyan vállalkozást, amely kétoldalúan mesélte volna el a születő új szerelem történetét. A dramaturgiában nem működik patikamérleg, nem lehet az ellentéteket kiegyensúlyozni, hisz annak épp a történet folyása látná kárát.
A szocializmusban válásra biztatni az állampolgárokat, egyenlő lett volna a nyílt lázítással. Még az is eszébe juthatna az embereknek, hogy más téren is küzdjenek a szabadságukért. A Csigalépcső hőseinek – kinek így, kinek úgy – fájó vagy szép emlék marad a fellángoló munkahelyi szerelem. Visszaterelik őket az erkölcsi szabályok aklába. A forgatókönyvíró, a dramaturg, a rendező megvédi a fennálló rendet. Nős férfinak nincs joga kalandozni, ha ideig-óráig szemet vet is másra, végül helyreáll az eredeti állapot: kicsiben az történik a filmvásznon, ami a nagy életben, a politikában.
Két évvel később ismétlődik a férfiúi botlás. Csakhogy most kritikusabb színtéren, pedagógusok között járunk. A tanár pedig példakép, a magánéletének olyan tisztának kell lennie, mint az egyház szentjének. A Vörös tinta a régi gárda másik oszlopos tagjának rendezése. Gertler Viktor, akárcsak Bán Frigyes, a harmincas évek filmízlésén edzett alkotóként jól tudta, mit szeret látni a középosztály a moziban. Ez a veretesen konzervatív szellem jól megfelelt a szocialista erkölcs nem kevésbé prűd élharcosainak is. A fiatal és lelkes tanárnő alaposan belekavar a leánygimnázium megcsömörlött pedagógusainak életébe. Diákjainak szeretete mindennél többet ér a számára, ám nem számol azzal, hogy egy langyos házasságban élő férfikollégájának is megtetszik a lendülete, és lassacskán beleszeret. Élezi a helyzetet a mindig gyanútlan feleség (a dramaturgiai közhely ezúttal is működésbe lép), valamint a gyerektársadalom képviseletében egy érzékeny kamaszlány. A két tanár szerelme természetesen nagyon szépnek van bemutatva, de ugyanolyan természetességgel védi meg a film a kihűlt szerelmet, a langy házasságot, mert hova is jutna a társadalom, ha minden egyede lázadozva keresné a szabadságot.
Kevés hazugabb film készült a magánéletről, mint ez. Hiába működött közre jeles író (Szabó Magda) a forgatókönyv készítésénél, hiába mondja a magasztosra hangolt drámai zárszót a kor tragikus sorsúvá emelkedő nagy színésze (Tímár József), keserű szívvel kelünk fel a mozi zsöllyéjéből, mert tudjuk, hogy nagyot hazudtak nekünk. Lehet, hogy a bevett dramaturgiai sablon győz meg, de a szerelmesek oldalán állunk, akarva-akaratlanul oda lendített a történet folyása, valamint két szeretetre méltó színész, a magyar film akkori üdvöskéje (Vass Éva) és a legszebb orgánumú vígszínházi hős (Pálos György).
Újabb két év, s megint Vass Éva tűnik fel a csábító harmadik szerepében. Ki tudja, hogy filmeseink miért ebben a gyengédségre és oltalomra való, bájos színésznőben látták meg a sebezhető házasságok rémét, aki eltéríti a szabad érzelmi vegyértékkel rendelkező férjeket az igaz útról. A Lopott boldogságban munkásnőként látjuk viszont, aki fiatal partnerétől gyermeket vár, de az nem akarja vállalni az apaságot. Kollégája, a középkorú munkás megperzselődik a lány közelében, lévén, hogy házassága gyermektelen. Végül mégsem hagyja magára asszonyát.
Eddig olyan alkotások példázták a tiltott szerelmeket, ahol a férfiak lettek volna az új párt választók, ha a társadalmi szokásrend és az erre alapozó dramaturgia megengedte volna számukra ezt a lépést. De mi van a nőkkel? Ők nem kereshetnek és találhatnak maguknak méltóbb társat? Dehogyisnem. Már egy 1960-ban forgatott filmben feltűnt ez a motívum, némiképp meglepő módon, egy falusi történetben. A Záport eredetileg nem Kovács Andrásnak kellett volna leforgatnia, ám a kijelölt rendező megbetegedett. Így, mintegy véletlenül, egy meglehetősen modern hangvételű, a nagynevű színészeket (Bara Margit, Páger Antal, Bessenyei Ferenc) rutinjukból felrázó, életszerű alkotás kerekedett ki a történetből. A vidék és a termelőszövetkezet csak háttér: kortalan dráma zajlik előttünk. Az idősödő férj önkényeskedő személyisége súlyával nehezedik szebb és magasabb rendű életre vágyó, hozzá semmiképp sem illő feleségére. Valamikor valamilyen régi szokásrend alapján köthettek házasságot, amelyből az asszony szabadulni szeretne. Szemet vet rá a szenvedélyes téesz-elnök, de a nő okosan előre látja, hogy cseberből vederbe jutna, ha őt választaná. Inkább otthagy mindent, és elmegy a városba, hogy végre elkezdhesse a saját életét.
Bátor történet ez, amely mégis elsikkadt a művészi produktumokban nem túl gazdag évtizedfordulón. Rossz szociális közérzetről szóló tudósítás, tehát jobbnak látszott, ha nem vesz róla tudomást – sem a közönség, sem a filmélet irányítása. Téesz-filmnek nézték inkább, amiből elege volt az embereknek. A hasonlóképp válságtémájú Kertes házak utcája 1963 elején már nagyobb feltűnést keltett. Itt is felbomlik egy rossz házasság, itt is elhagyja egy asszony az elunalmasodott házasságát, még csak nem is egy állandó új kapcsolatért, csak egy felszabadító, a régi nyűgétől megváltó kalandért, a lehetséges jobb jövő reményében.
A mérleg kibillen, a filmhősök a hatvanas évek elején már nem terelhetők vissza társadalmi és egyéni szerepeik jármába. Ösztönösen tapogatóznak valami új felé, amit mégsem tudnak elérni, mert valamikor, még az indulásnál – akárcsak a társadalom – rosszul választottak, és most ennek nyűgét szenvedik. Nézzük inkább azokat a filmhősöket, akik még e választás előtt vannak, őket miként igyekszik maga alá gyűrni közvetlen és távolabbi környezetük. Magyarán: hogyan szól/hat/ bele a politika a párválasztásba?
A magyar falu, akár nyomor, akár gazdagság szülte hétköznapi bölcsessége volt a „főd a főddel házasodik” elve. Ezt láthattuk többek közt az ebben az időszakban készült Móricz-adaptációban is (Égi madár). A nagyvárosban nem a földtulajdon határozza meg a párválasztási normákat. A szocializmus meghirdette – s áldozatok árán többé-kevésbé meg is valósította – az osztályok nélküli társadalmat. Foglalkozási csoportok szerinti különbségek persze adódtak, s a különböző rétegek keveredésének elősegítését a filmművészetnek is szolgálnia kellett. A filmeknek illusztrálniuk illett a munkások és értelmiségiek közeledését. Erre a szerelmi témájú drámák illetve vígjátékok voltak a legalkalmasabbak. Több-kevesebb iróniával szóltak a filmek – régimódi kifejezéssel élve – a mésalliance-okról. ’Fapados szerelmek’ játszódtak le a szemünk előtt, ’rangon aluli’ kapcsolatokból lettek házasságok.
A Máriássy-házaspárt, a forgatókönyvíró Juditot és a rendező Félixet a munkástéma szakértőiként tartották számon a filméletben. Az 1960-ban bemutatott Fapados szerelem hősnője megint csak egy pedagógus, akit a régi polgári életmód után áhítozó édesanyja érdekházasságba kényszerítene. Ám megjelenik a színen a megváltó, öntudatos munkás, aki nemcsak kimenti az iskolájában igaztalanul megvádolt tanárnőt a bajból, de bele is szeret, s végül „beköti a fejét”. Az értelmiségnek a munkás a megmentője – feltéve, ha nem enged a negatívan ábrázolt nosztalgiáknak, ha nem a múltba vágyakozik, ha elfogadja, hogy itt és most a lehetséges világok legjobbika épül.
A vígjátékok sem maradhattak ki a sorból. Gyors egymásutánban két munkás-értelmiségi szerelmet láthattunk a vásznon – mellesleg mindkettő tömegsiker lett 1960-ban, amikor a rádióban egy azóta is tartó folytatásos hangjáték (Szabó család) tartotta lázban az embereket. Bán Frigyes Rangon alul produkcióján jókat lehet nevetni. Természetesen megcsipkedik a külföldi csomagokat váró, lányát minimum egy fogorvosnak szánó, régivágású „úriasszonyt”, aki elájul, mikor megtudja, hogy egy „melós” legyeskedik dédelgetett gyermeke körül. A szerelem végül győz, a fiatalok egymáséi lesznek, miként Makk Károly mesteri kézzel levezényelt hasonló tematikájú darabjában (Fűre lépni szabad) is ez lesz majd a végkifejlet. Ezt a két filmet hat hét különbséggel mutatták be a mozik. A nézők érthettek a leckéből, ha akartak. Vígjátéki köntösben szinte észrevétlenül lehetett lenyelni még a nem kívánt gyógyszert is, főként, ha jobbnál jobb színészek működtek közre az „orvoslásnál”, s ha mindegyik filmben, akárcsak a régi időkben, akadt egy-egy gyorsan népszerűvé váló sláger, melyet lépten-nyomon dúdolnak majd. Ez már az agymosás finomabb formája, ezek a filmek, nem úgy, mint évtizeddel korábbi durva elődeik, rejtett rábeszélőként sulykolják a „dolgozó nép” fejébe a kívánatos tartalmakat.
A szerelem egyenlőségéhez persze a szex is hozzá tartozik, ám erről a játékfilmkészítők sokáig nem óhajtottak tudomást venni. Szocialista prüdéria is létezett, amely nem sokban különbözött a valláserkölcsitől. 1962 őszén került a mozikba Keleti Márton akkoriban pikánsnak ható problémafelvető filmdolgozata. Lefeküdhet-e egy nemileg érett tizennyolc éves lány a fiúbarátjával, akit őszintén szeret, és az érzéseik kölcsönösek. Ez ma nem kérdés, akkor sem, ha nincs szerelem, csak kíváncsiság a másik nem iránt. A Fűre lépni szabad ellenben súlyos drámaként fogta fel a szituációt, s végül nem válaszolt a kérdésre. Sőt, a forgatókönyv elítélte, könnyűvérűnek ábrázolta a másik lányt, aki hajlandó némi rokonszenv alapján az egyszeri kalandra. A filmnek mégis hatalmas sikere lett, s a mai nagypapák-nagymamák párás tekintettel emlékeznek a történetre. Valószínűleg nem azon merengenek, amit a szereplők nem tettek/tehettek meg, inkább a beleképzelt szerelmi csínyeken.
Szeretni, magyarán szeretkezni, csak törvényes házasságban – néha még ott sem – lehet. A Házasságból elégséges fiatal szerelmesei gondolnak egy merészet, s a felnőtt társadalom hazugságai és nyűgei elől az anyakönyvvezető elé menekülnek. Megkapják ugyan a felmentést hirtelen tettükért a forgatókönyvíró által képviselt társadalomtól, de azért – mint a cím is jelzi – némi szellemi dádázásban részesülnek. Ugyanígy lázadozik a Nyáron egyszerű két fiatalja. Tettük már az eljövendő hazai új hullám előszele. Bacsó Péter első filmjének hősnője még kiskorú, mindössze tizenhat éves, és szerelmese is csak huszonkettő. Őket is leckézteti az élet. Hiába kötnek hirtelen házasságot, nincsen fedél a fejük felett. A szép kapcsolatot tönkretennék a szűkös anyagi viszonyok, de mindkettőjükben van annyi erő és tartás, hogy rájöjjenek, csakis egymásra számítva élhetik tovább az életüket.
A szerelmi egyenlőtlenségek legsikeresebb lázadója, már-már forradalmárt is mondhatnánk, mégis egy tündéri kis öregasszony. Ma már nem tudni, hogy akkor is így gondolnánk ezt, ha nem Kiss Manyi játssza Mici nénit, az egykori dívát, aki nem hajlandó megöregedni, színészotthonba vonulni, értékes bútorait és még értékesebb főbérleti lakását kapzsi szomszédokra hagyni. Mici néni élni akar – és szeretni. Szereti a lakásába befogadott fiatal párt, de még jobban idős gavallérját, az egykori fiákeresből taxissá emelkedő tisztelőjét. És Mici néni győz. Nemcsak az örökséglesőket, a fafejű tanácsi bürokratákat, irigy színészkolléganőit gyűri le, hanem az egész világot. Mici néni ugyan egy 1962-es józsefvárosi bérház bennlakója, de alakja jelképesen jóval messzebbre mutat. Szabad lélek. Tud is szeretni, őt is lehet szeretni. Ilyen egyszerű volna? Nemcsak nyáron, mindenkoron szeretni kell. De hiszen még egy évekkel későbbi magyar film címével is azt igyekeztek belénk verni: Tilos a szerelem.
 
Szerző: Kelecsényi László


Címkék

műfajelemzés



Rendező Jancsó Miklós
Szereplők Madaras József (Magyardolmányos)
Őze Lajos (vallató)
Latinovits Zoltán (Veszelka)
Kozák András (ifj. Kabai)
Koltai János (Varjú Béla)

nka emblema 2012