sex hikaye

BUÉK!

85 perc,
dráma színes magyar

Stáb

rendező Szörény Rezső
  író Módos Péter
  forgatókönyvíró Módos Péter , Szörény Rezső
     
  operatőr Zsombolyai János
  vágó Sívó György
     
  zene Tamássy Zdenkó
     

Szereplők

Tárnok Gyuri Bálint András
  Szathmáry Kati Bodnár Erika
  Perjes Laci Bujtor István
  Tárnokné, Éva Esztergályos Cecília
  Fodor, az új igazgató Haumann Péter
     
további szereplők további szereplők

Szinopszis

Három fiatal vegyészmérnök-kutató - Laci, Kati és Gyuri - szilveszter előtt néhány nappal az elmúlt év megfeszített munkáját és annak az utolsó munkanapon várható eredményét ünnepli. Isznak, bolondoznak és megfogadják, hogy semmit sem tesznek ezentúl egymás tudta nélkül. Közösen dolgoztak egy fejlesztési programon, amelyet igazgatójuk is támogatott, és amely számukra bizonyosan szakmai előmenetellel kecsegtetett. A szilveszter délelőtt mégsem hozza meg a várt eredményt. Időközben új igazgatót neveztek ki, aki másként, óvatosabban értékeli az eredményeket. Amikor a három kutatót, külön-külön, tájékozódó megbeszélésre hívja be, a megnyilatkozásokat önérdek vezeti. Ebben a hangulatban kerül sor a közös szilveszteri mulatságra. Végül kiábrándultan leplezik le egymást, mert az összetartozásuk nem volt érdekmentes...

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

IMDb
Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

Rendező Vécsei Márton
Szereplők Tenki Réka (Adél)
Uglár Csaba (Richárd)
Haumann Máté (Trisztán)
Darabont Mikold (Jelena)
Elek Ferenc (ügyvéd)

nka emblema 2012