sex hikaye

Cigánd - Egy falu az (ezred)végen I-II.

dokumentumfilm 120 perc, video
portréfilm színes magyar

Stáb

rendező Harcsa Béla
  forgatókönyvíró Harcsa Béla
  producer Fehéri Tamás
     
  operatőr Kurucz Sándor
     
további stábtagok további stábtagok
  Gyártó Fórum Film
     
     

Szinopszis

A szocialista mezőgazdaság első tönkrement termelőszövetkezete a cigándi Tisza termelőszövetkezet volt. Forgatócsoportunk 1988 óta kísérte figyelemmel az eseményeket, miközben kutatta az azóta is fennálló, folyamatos válság okait.
A film főszereplője Németh Károly 1987-ben kinevezett csődbiztos, ma polgármester és nagyvállalkozó. Az ő különös megújítási programja kapcsán emlékezünk vissza a falu régi "gazdáival" egy virágzó múltra, arra a hitre és akaratra, amely a 30-as évek középparasztságát jellemezte.
Az élő és működő faluközösségre, ahol az iparosok, a terménykereskedők, a gazdák együttműködése biztonságot és tisztességet jelentett az emberek többsége számára.

1987-től 1990-ig, a csőd után, ismét egy újfajta szakszövetkezeti formát próbáltak kikísérletezni, a filmből kiderül, milyen sikerrel. Végtére ma milyen perspektíva áll a község - ma már közösségnek alig nevezhető - lakossága előtt? Merre található a kibontakozás útja?

Cselekmény címkék

falu, vállalkozó
Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
videók
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

nka emblema 2012