sex hikaye

Elérhetetlen föld

dokumentumfilm 40 perc,
színes magyar

Stáb

rendező Sipos István
     

Szinopszis

Az 1960-as évek közepén jött össze az Eötvös Lóránd Tudományegyetem bölcsész karán a később "kilencek" néven ismertté vált költőcsoport. Tagjai kollégisták, vagyis vidéki születésűek voltak, érzékenyek az őket körülvevő "álszent" társadalom problémáira.
Közös antológiával jelentkeztek - külső lektor nélkül maguk, közösen bírálták el egymás közreadott anyagait. Ez a rendhagyó, bár szerintük a legtermészetesebb kezdeményezés azonban fönnakadt az akkori kultúrpolitika gát - és szűrőrendszerén. Magánkiadásként jelent meg az "Elérhetetlen föld" című antológia, amit később két másik antológia is követett. A költőcsoport máig is baráti kapcsolatot tart egymással, bár az azóta megjelent versesköteteik s prózai műveik tanúsága szerint egyéni útjaik elágaztak.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

nka emblema 2012