A Szent Lőrinc folyó lazacai

Paolo és Filippo, a két szicíliai jóbarát az ún. Európai Iskola művészeinek szentendrei gyűjteményes kiállításán megismerkedik két magyar származású kanadai lánnyal: az érzelmes, befelé forduló, álmodozó szemű Violával, és a temperamentumos, de felületes, könnyelmű Matyival.
A fiatalon elhunyt Országh Lili képei láttán Viola úgy érzi, mintha már találkozott volna a képekben megfogalmazott érzésekkel, az ábrákkal, a tárgyakkal. Minden idegszálával a gyökerei kutatására kezd koncentrálni. A két lány szinte semmit sem tud a felmenőiről, a családban nem beszéltek az emigráció okairól. Szerencsétlen korafelnőttkori élményeik után Európába menekülnek, amely számukra egyfajta Eldorádót jelent. Gazdag férjet keresnek, aki mellett végre nyugodtan, biztonságban élhetnek. Visszafelé mennek a szüleik által megtett úton, mint a lazacok a Szent Lőrinc folyóban.

Néhány napos ismeretség nyomán a két pár között tökéletes egyetértés alakul ki. Filippo és Matyi számára az egész nem több egyszerű kalandnál. Míg az özvegyember magányába burkolódzó Paolo újra rátalál a szerelemre, addig Violát a Paolo iránt egyre erősödő érzelmei sem tudják eltéríteni önmaga megtalálásának kényszerétől, a szabadsága megtartásától.

A párok Agrigentóban találkoznak újra, de végül mégis szakítanak, mindegyikük visszatér a maga életéhez. Filippo írja a tudósításait, Matyinak elérhető közelségbe kerül a nagy terv valóra váltása, csak Paolo nem tud lemondani Violáról. Végigjárja a lányhoz kötődő emlékeinek minden helyszínét, de mindhiába: a lánynak nyoma veszett. Az önmagát megtaláló Viola, számára végleg eltűnt, mintha a föld nyelte volna el.