sex hikaye

Mesterségük színész

50 perc,
portréfilm színes magyar

Stáb

rendező Ráday Mihály
  operatőr Ráday Mihály
     

Szinopszis

Igazolni szerettem volna tudásomat, így több Erdélyben nevelkedett, iskoláit ott végző 30 és 40 közötti, azóta Magyarországon élő fiatalembert kérdeztem, hogy kit mondana elsőnek színészt, aki meghatározó az erdélyi magyar nyelvű színjátszásban. Valamennyien gondolkodás nélkül Lohinszky Loránd nevét mondták. Az ő általa megformált szerepeken "nőttek fel", szerették meg a színházat és a filmet is, mert Lohinszky nagyon sok film- és televíziós szerepet is játszott a színpadiak mellett. 1924-ben született. 1946-tól 50-ig a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésze, majd 1950-től nyugdíjba vonulásáig a marosvásárhelyi Székely Színház alapító tagja. 1964-től a vásárhelyi Szentgyörgyi István Színművészeti Egyetem tanára. A színészet mellett egyre többet rendezett is. Felesége Farkas Ibolya is az erdélyi színjátszás meghatározó egyénisége. Hogy csak egyetlen szerepét említsük: Bethlen Katát játszotta az Árva Bethlen Kata című monodrámában. És ízelítőül néhány szerep a megszámlálhatatlanul sokból, amit Lohinszky játszott: Ottó és Biberach a Bánk bánban, Bolyai Farkas Németh László A két Bolyai című művében, Komoróczy Bartha Lajos Szerelem című darabjában, Rezeda Kázmér Krúdy A vörös postakocsijában, Görgey a Fáklyalángban, a Tóték Őrnagya, Az ember tragédiájában Lucifer. Több Sütő-darabban is játszott: Vidám sirató, Csillag a máglyán, amiben egyik alkalommal Kálvint, majd egy másik előadásban Szervét Mihályt játszotta. A magyar szerzőkön kívül szintén csak néhányat említve: Csehov Ványa bácsija, Shakespeare Lear király, Moliere Bulgakov Álszentek összeesküvése című darabjában, II. Fülöp Schiller Don Carlosában.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

nka emblema 2012