István, az apostoli király

Ó, igazán boldog István, hogy lakása legyen a mennyekben felépítve örökkön, magát formálta az Úr hajlékává a földön! Szellemének fiatalkorában felvett szigorát élete végéig megőrizte. Alig nyílt ajka nevetésre. Mindég úgy mutatkozott, mintha Krisztus ítélőszéke előtt állna. Midőn az irigységgel és gonoszsággal teljes ördög sugallatára a pogány nép vonakodott nyakát a keresztény hit igájába hajtani, vezéreik megölése után, a keresztség vizében megfürösztötte, és hűséges papok által osztván az üdvösség intelmeit, az egy istent imádni kényszerítette.

Szent Gellért: "...tanácsának intéséből az Szűz Máriát ez Magyarországban Bódogasszonynak avagy ez világnak nagy asszonyának hívnák. Szent István királ es ez szegény országot Bódogasszony országának nevezé." Mikor már nem volt kétséges halálának hamari napja... kezét és szemét a csillagokra emelve így kiáltott fel: "Ég királynője, e világ jeles újjászerzője, végső könyörgéseimben a szentegyházat a püspökökkel, a papokkal, az országot a néppel s az urakkal a te oltalmadra bízom; nékik utolsó istenhozzádot mondva lelkemet kezedbe ajánlom."