Nyomtatás

Kéziratos térképek a Magyar Országos Levéltárban

sorozat 30 perc,
ismeretterjesztő film színes magyar

Stáb

rendező Zsupos Zoltán
  operatőr Borbás Tamás
  szakértő Reisz T. Csaba
     

Szinopszis

A műsorban először a magyar térképezés történetének kezdetei kerülnek röviden bemutatásra, majd a 17. századtól kezdve a konkrét kéziratos térképek segítségével lehet nyomon követni a fejlődés különböző lépcsőfokait. A térképeken ábrázolásra kerültek a térképek elkészítéséhez használt legkülönbözőbb eszközök, a körző, vonalzó, szögmérő, iránytű, rajzoló asztalka, a távolság mérésére használt lánc, stb. Mivel abban az időben még nem vált el egymástól a festészet és a térképkészítés, ezért az ábrázolások szemet gyönyörködtetőek. A különböző térszíni formák ábrázolásában is nagy fejlődés ment végbe, s külön témakörként került feldolgozásra az évszázadok alatt a távolság jelölésére alkalmazott különféle mértékegységek ábrázolása, valamint a különböző égtájak koronként változó jelölése. A műsor különlegességét tartalma és a művészien kidolgozott térképek mellett az adja, hogy a bemutatott térképekből csak egy-egy készült, és egy-két kivétellel most kerülnek először a nagyközönség elé.

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |