Mesterművek a századforduló magyar építészetéből

A sorozat a századforduló bő két évtizedének (1890-1914) építészetét mutatja be. A dualizmus korának ez a századvéget és századelőt egybefogó rövid periódusa a magyar művészet igazi aranykora volt. Értékekben tobzódó, gazdag, hagyományos és új stíluseszményeket egyszerre éltető páratlan virágzás, amely mögött a kiegyezéssel megindult dinamikus iparfejlődés s egy izmosodó, önnön erejében bízó polgári társadalom állt. Az új polgári kor feudális elődjénél az élet minden területén kulturáltabb életviszonyokat teremtett (közigazgatás, oktatás, egészségügy, lakhatás), s ez elsőként a korszak építészetének adott hatalmas lendületet. 1896, az ezeréves évforduló a múlthoz való viszony tisztázását, a polgári nemzettudat megfogalmazását tűzte - történelmi - napirendre, s ez a szellemiség az építőművészet formanyelvén (is) maradandó nyomot hagyott. Lechner Ödön Önéletrajzi vázlatában (1911) ifjúkorára utalva így fogalmaz: - "Mint távoli ideál, mindig egy magyar nemzeti stílus megteremtése lebegett előttem."