Nyomtatás

Saját halál

kísérleti film 118 perc, video
kísérleti film színes magyar

Stáb

rendező Forgács Péter
  forgatókönyvíró Forgács Péter , Nádas Péter
  operatőr Forgács Péter , Nagy András
     
  zene Melis László , Dukay Barnabás , Víg Mihály
  Gyártó For-Creation Bt.
     
     

Szinopszis

"A "lét" és az azt örökösen elfedő létező "részletek". A Saját halál című írást egyedül ennek a kettősségnek a perspektívájából tartom megfilmesíthetőnek. Pontosabban: Forgács Péter filmjét megnézve mondom ezt, amivel azt is állítom, hogy immár így és csakis így tudom látni Nádas írását, amit korábban csak olvasva tudtam elképzelni. Látni és - azonnal hozzáteszem - hallani, Nádas Péter hangján, aki igyekszik semmit sem interpretálni (vagyis nem színészkedik), és éppen emiatt interpretál pontosabban, mint bármely színész.
E filmben a hang és a látvány együtt éri el azt, hogy ne csak tudásom legyen arról, hogy a részletek mögött ott húzódik valami, ami túl van rajtuk, megfoghatatlanul és mégis mindennél érzékelhetőbben, hanem hogy e tudás élményszerűvé is váljon. Az ilyen élmény az előfeltétele annak, amit Európában katarzisnak neveznek. A katarzis az embernek félelemben és együttérzésben való megedzése - mivel ezek révén nyílik lehetősége arra, hogy élete addigi szűkösségéből átlépjen máshová. Hogy hová? A görögök szerint egy olyan tágasabb világba, ahol az emberi rend az istenit kezdi másolni. A zsidó-keresztény kultúra szerint oda, ahol az ember Istennel érintkezik, és az ő végtelenségében fedezi föl saját határait."
Földényi F. László

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!


a cikket az alábbi linken találod:

© 2010 filmhu - a magyar moziportál | http://www.magyar.film.hu |