sex hikaye

Időtlen úton

dokumentumfilm 55 perc,
színes magyar

Stáb

rendező Czencz József
  operatőr Hunka Róbert Zoltán , Czencz Márton , Czencz József
     

Szereplők

Babos Gyula
     

Szinopszis

"Valamikor réges-régen a cigányok fekete madarak voltak. Egyszer egy mezőn, ahol sok élelem volt, túl sokat ettek, így megvastagodott a lábuk, szárnyukból kéz lett és emberekké váltak. Itt maradtak a földön, de a lelkük szárnyal fenn az égen, szabadon."
Babos Gyula családjában 100 évre visszamenőleg voltak roma muzsikusok, s talán ezért is vélekedik így: "Sem belülről kifelé, sem kívülről befelé semmiféle faji megkülönböztetést nem viselek el." A portréfilmben vall személyes ambícióiról, vágyairól, sikereiről, zenei pályájáról, a zenéhez fűződő viszonyáról. Arról az egyéni útról, amit saját magának kellett kitalálnia, hiszen a nemzetközi sikerek után (a világ fekete jazz-zenészeivel való közös munka mellett) felmerült a kérdés, ő mit tud hozni otthonról. Ennek a folyamatnak lett az eredménye az az egyéni hang (saját meghatározás szerint kárpát-medencei jazz), mely ötvözi a magyar népdalok, a cigány, valamint a zsidó dallamvilágot. A nemzetközi és hazai visszajelzések pedig igazolták, hogy az út jó.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

nka emblema 2012