sex hikaye

Padlássöprés

dokumentumfilm 138 perc,
fekete-fehér magyar

Stáb

rendező Baté Szilveszter
     

Szinopszis

A filmből kirajzolódik, hogy miként intézett totális támadást a magyar parasztság ellen a kommunista hatalom a Rákosi-diktatúra idején, milyen eszközökkel próbálták erőszakosan beszervezni a parasztembereket az alakuló termelőszövetkezeti csoportokba, illetve hogyan tagosították földjeiket - volt, akinek kicsiny, öt holdas földjét 6 részre osztották. A szereplők elmondják, miként élték meg a rekvirálások, padlássöprések időszakát, amikor nemcsak a termést, a lovakat, de még azok fényképeit is elvitték. Előfordult, hogy kirángatták alóluk a párnahuzatot és a lepedőt is. A filmből az is kiderül, a paraszti ész túl tudott járni még a legelvetemültebb végrehajtókon és államvédelmiseken is, eldugták a legszükségesebbeket, így ha keveset is, de maradt mit enni, illetve vetni. Mindannyian arról vallanak, a faluban az egyik legkegyetlenebb embernek az akkori tanácselnök számított, akinek az volt a módszere, hogy szemen köpte a téeszbe belépni nem kívánó gazdákat és megrángatta a bajuszukat.
Gregus Máté - akiről Hódmezővásárhelyen iskolát is neveztek el - vásárhelykutasi mintagazda családjának története a magyar vidék tragédiája. Féja Géza írja róla ?Hódmezővásárhely tanyavilágának a Gregus-birtok a csodája, s legkülönb eredménye." A család valamennyi férfitagját koholt vádakkal letartóztatták, - film egyik szereplőjének, Gregus Máriának az édesapja a rabkórházban hunyt el, majd azzal az indokkal vették el a gyümölcsöst, hogy nincs, aki művelje.
A filmben megszólal egy férfi, akiktől még az utolsó törött háromlábú székét is elvitték a végrehajtók.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

nka emblema 2012