sex hikaye

A malom

dokumentumfilm 33 perc,
színes magyar

Stáb

rendező Vereb Vean András
  producer Csorvási László Ábel
  koproducer Vereb Vean András
     
  operatőr Fazekas "Pamach" Sándor
  vágó Vereb Vean András
     
     
további stábtagok további stábtagok

Szinopszis

Alain Guillon francia matematikatanár 1998-ban vette meg a Pusztaszer melletti elhagyatott, erősen leromlott állapotban lévő malmot a polgármesteri hivatal segítségével. Az 1866-ban épült malom bizonyos Bagi Ferencé volt, aki 2008-ban már egy szociális otthon lakója.
A malmot 1950-ben államosítással vették el tőle, majd Guillon a vásárláskor azt a feltételt kötötte ki, hogy a vételár azé legyen, akit valójában megillet(!).
A Malom a megyehatáron áll, a vásárlásban Pálmonostora polgármestere személyesen segített. Seres Anita és Guillon 2001-ben találkoztak először.
Anita akkor még a Kiskunfélegyházi Városi TV riportere volt, és ahogy ez jó esetben lenni szokott, a riport forgatásán kezdődött a kapcsolatuk.
A malom felújítása mögött semmilyen üzleti koncepció nincs, Guillon a teljes felújítás után olyasvalakinek szeretné adni, aki arra érdemes, és lehetőségei szerint megőrzi majd az állapotát.
A felújítás évek óta folyik, és a táborokban magyarok, orosz, japán, francia, és sok más nemzet fiataljai képviseltették magukat, így, ha lassan is, de a malom kezdi visszanyerni az eredeti külalakját, és a közeljövőben már várható, hogy működőképes lesz (1-2 év). A felújításban egy Rempart nevű francia civil szervezet segített, de hazánkból is számítanak segítségre. Újabb építőtábor lesz, a nézőnek is ott a "helye"!
A történet motorja az önzetlenség - ez legalább olyan fontos, mint a szeretet, sőt annak ikertestvére.

Értékelés
 
0 szavazat
kép
Nincs kép
Videó
Nincs videó

Linkek

Port.hu
Ha szeretnéd, hogy Te, a Céged vagy a Filmed megjelenjen a HMDb adatbázisában, ill. a filminhungary-n, akkor lépj kapcsolatba velünk: info@forum.film.hu Ha hibát vagy szerzői jogokat sértő tartalmat találtál, írj nekünk!

nka emblema 2012